Hatalmas a sor alakult ki szombaton a Semmelweis Egyetem és a Rókus kórház oltópontjainál írja a Telex.

Hiba a rendszerben: megrohamozták a Semmelweis oltópontjait a kismamák, azokat is beoltották, akik nem igazolták kismamaságukat
Kép:Pixabay

Reggel kiadtak egy közleményt, hogy a Semmelweis Egyetem szombattól extra oltópontot alakít ki a terhes nőknek és szoptatós anyáknak, ahol dr. Merkely Béla rektor utasítása szerint soron kívül kapják meg a vakcinát.

Hiába kommunikálta az egyetem minden csatornáján egyértelműen, hogy csak a már regisztrált, beutalóval érkező kismamákat és a Semmelweis Egyetemen kezelt kismamákat oltják, mégis sok százan beálltak az egyre fejlődő sorba az oltópont előtt.

Így aztán az egyetemi oltópont áldozatos munkatársai úgy döntöttek, szombaton nem küldik el a jogalap nélkül érkezőket, és beoltottak mindenkit, aki érkezett, azt is, aki figyelmen kívül hagyta egyértelmű kérésüket. 

A szoptató édesanyák az előírások szerint bármikor beolthatók az első vakcinával, és 5 hetet kell az ismétlő vakcinával várniuk. 

Nagyon emberségesek voltak az oltóponton, előrevettek a sorban, mert látszik, hogy nagyon terhes vagyok. A szülés után kapom a második oltást

– mondta a lapnak egy anyuka a Klinikálnál.

A sorban az az információ terjedt a kismamák között, hogy vasárnap már csak a beutalóval érkezőket fogadják. 

Forrás:Telex
Címlapkép:Pixabay

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

voltmárjobbis
HAHA! Na ezért nem regisztrálom a 92 éves anyámat, hogy ne kelljen órákat sorban állnia egy oltóponton kétoldali csípőtöréssel.
Elmentek fidesz a ferde faszba orbánnal az élen
voltmárjobbis
@sgl: nekik nem kellett regisztrálni? Még ilyet!
Qqberci
A SOTE tisztességgel kezelte a helyzetet, le a kalappal előttük.

A rendszerét meg dugja fel magának a csútkány...
balos
@sgl: Érted amit kommentelsz?Összetéveszted a Hárs hegyet a Hárs fával!Te is balneológiából doktoráltál,mint a volt tanügyér!pokorni!
cirip
A cikket lehetett volna közölni enélkül a csupasz has nélkül is!
(Vagy mondjuk egy szép, ízléses,diszkrét fotóval.)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.