Március közepén jelentette be a kormánytag Süli János miniszter, hogy karanténba került a vírus miatt, most derült ki, az utóbbi heteket kórházban töltötte.

Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter még március közepén jelezte Facebook-oldalán, hogy karanténba került a koronavírus-járvány miatt. 

A kormányt sem kíméli a koronavírus: kórházba került az atomminiszter

Fotó: Facebook/Süli János

Vasárnap újabb bejegyzéssel jelentkezett, amelyből kiderült, hogy az utolsó bejegyzése óta kórházba került a járvány miatt, de most már kezd jobban lenni és mindent köszön a szekszárdi Balassa János Kórház dolgozóinak – szúrta ki a Blikk.

Lassan kezdem jobban érezni magam és az orvosok is bizakodóak az állapotom kapcsán! Ha minden jól alakul, már a következő héten elhagyhatom a kórházat. Azt gondolom, nem lehetek elég hálás a szekszárdi Balassa János Kórház covid-osztályán dolgozóknak, akik minden nap emberfeletti munkát végeznek. Köszönöm mindenkinek a kedves szavakat, amelyek a legnehezebb napokon erőt adtak nekem!

- írta meg a bejegyzésében.

A bejegyzésből az is kiderül, hogy ha minden rendben megy, akkor április elején már hazaengedik a kórházból a minisztert.

Forrás: Blikk

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
...ez sem atombiztos a vírussal szemben.
balos
Akkor,most basz-hatomunk lesz nem hízó-disznónk?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.