A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen mintegy 130 millió forintos bírságot szabott ki 13 vállalkozásra, amelyek elektromos hálózatok tervezéséhez, kiépítéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó tendereket osztottak fel egymás között.

Árampiaci kartellt számolt fel a Gazdasági Versenyhivatal

Fotó: Pixabay

A GVH keddi tájékoztatása szerint vizsgálatuk megállapította, hogy 13 vállalkozás jogsértően egyeztetett egyes erős- és gyengeáramú villamosenergia-rendszerek és hálózatok tervezésére, kivitelezésére és üzemeltetésére kiírt közbeszerzési, illetve egyéb versenyeztetési eljárásokban. Elsősorban a dél-dunántúli régióra koncentrálva, a vállalkozások változatos módszereket alkalmaztak a piac felosztására, az ajánlati árak, illetve a tenderek nyerteseinek előzetes meghatározására.

Több esetben egy-egy cég maga készítette el a többiek – magasabb összegű – ajánlatát is, amelyet azok változtatás nélkül adtak be, színlelve a versenyt. Más esetekben a vállalkozások elküldték ajánlatukat társaiknak tájékoztatásul abból a célból, hogy azok drágább ellenajánlatokat adjanak be. Esetenként a kartell tagjai előre egyeztették egymás között, hogy a tendereket ki nyerje meg, és ennek megfelelően készítették el ajánlataikat.

A versenytársak titkos, piacfelosztó vagy árrögzítő összejátszása a legsúlyosabb versenyjogi jogsértésnek számít, ami jelentős társadalmi károkat okoz. A kartellezés minden esetben, piac- és cégmérettől függetlenül jogellenesnek minősül – hangsúlyozta a nemzeti versenyhatóság.

Forrás: MTI
Címlapkép: Pixabay

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.