Nagy öröm számomra, hogy ma Taskentben felavathattuk az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központot

- írta Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalán kedden.

Hatalmas hiánypótlás: Végre felavatták az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központot
Fotó:kormany.hu

A kormány honlapján megjelent közlemény szerint:

a jövő agráriuma korszerű tudásra és modern technológiákra épül. Ezért mindkét nemzet akkor lesz sikeres, ha már most a leginkább versenyképes országok közé kerül a mezőgazdaság megújításában is.

Nagy István kiemelte:

a kenyér mellett a burgonya a másik igen fontos élelmiszer, amelynek nemcsak múltja, hanem jövője is van a térségben.

A miniszter szerint a két ország között létrejött megállapodás lényege:

a közös beruházások révén olyan projektjeink valósulhatnak meg, amelyek alkalmasak lesznek a régión kívüli, harmadik országbeli piacszerzésre és terjeszkedésre is.

Forrás:kormany.hu
Címlapkép:kormany.hu

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Most a krumplitermelők retteghetnek az onnan tömegével érkező, és az árat leverő krumplitól, mint az első Orbán kormány idején a gyümölcstermesztők a piacot elárasztó chilei cseresznyétől. Sebaj, de legalább siker siker hátán, és gyarapszik a nemzet.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csipetke
Anyám! Hogy élhettünk eddig enélkül?! Az villant be legelőször,hogy eztán nemesített krumplit osztogat majd a fidesz választás előtt...
CsipkeRózsa
@csipetke: Nem osztogathat még a nemesített burgonyából a választások előtt, mert addig nem lesz még nemes. Utána már nem ő lesz kormányon, akkor már hiába nemesedett meg az a burgonya, nem kap belőle.
Béla333
Ez a mocsok maffia, gúnyt űz a magyarokból!
Krumplival veszi meg a választásokat, amikor ezt pl. Jakab szóvá teszi, akkor 4 millára megbüntetik, ellenben mintha a magyar nem ismerné a krumplit, burgonyakutatóba öntik az adófizetői pénzünket.
Hogy hol? : Üzbegisztánban, hogy az elköltött adófizetői pénzeket még csak ellenőrizni se lehessen!
Aljas brigantik ezek!
voltmárjobbis
Peru és Chile hegyvidékén őshonos, ott az őslakosok már körülbelül. 5000 éve termesztik, de fogyasztása már több mint hétezer évvel ezelőttre tehető. Európába először Pizarro expedíciója hozta el az 1540-es években. A 16-17. században spanyol, portugál kereskedők elterjesztették Ázsiában és Afrikában is. 1588-ban Charles de L’Écluse (Carolus Clusius) híres holland botanikushoz került a burgonya. A magyarországi botanika első mecénása Batthyány Boldizsár, a tudományszeretete miatt a németújvári és szalónaki uradalmain látta vendégül Carolus Clusiust, ekkor került először a krumpli Magyarországra.[5] Azonban még hosszú ideig tartott mire elterjedt az országban. Az 1800-as évektől kezdtek el komolyabban foglalkozni vele, mivel ingyen osztottak szét vetőgumót és II. József magyar király adókedvezménnyel támogatta a termelőket.[6][7]
voltmárjobbis
Peru és Chile hegyvidékén őshonos, az ott élők körülbelül 7000 éve fogyasztják. Európába a 16. században Pizarro révén került. Magyarországra 1650 körül jöhetett be bajor-osztrák közvetítéssel, de igazi elterjedése II. József magyar király adókedvezményeinek volt köszönhető.
Szóval krumplinak semmi köze a türkménekhez.
voltmárjobbis
krumplinak semmi köze a türkménekhez, inkább a Peruiakhoz. Akkor miért nem Peru - Mo. krumpli központ jönne létre, ha egyáltalán kéne-e vkivel is krumpli központ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.