Hatan avoltak, de a jelek szerint működött a betyárbecsület: az ügyész csak egy biztonsági őr ellen tudott vádat emelni.

Eszméletlenre vert hat biztonsági őr egy férfit Siófokon, mert azt hitték, ginát adott egy nőnek

A Siófoki Járási Ügyészség csoportosan és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint biztonsági őrként bántalmazott egy vendéget a nyári idegenforgalmi szezonban Siófokon – olvasható az ügyészség honalpján.

A vád szerint a férfi és öt – a nyomozás során ismeretlenül maradt, szintén biztonsági őrként dolgozó – munkatársa 2020 augusztusában az egyik siófoki szórakozóhelyen körülvették a sértettet, akiről

tévesen azt feltételezték, hogy korábban kábítószert kevert egy nőnek az italába.

Mivel tagadta a férfi, hogy köze lenne a történtekhez, őt a vádlott először a nyakánál fogva a hónalja alá szorította és az oldalán megütötte, majd a földre vitte, és társaival együtt test szerte, így

a fején, a vállán és a hátán legalább tízszer megrúgta.

A bántalmazás során a sértett rövid időre az eszméletét is elveszítette, őt végül a vádlott és társai vitték ki a szórakozóhelyről, majd a helyszínre érkező járőrök a kórházba kísérték, a vádlottat pedig a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították.

A tettlegesség következtében a sértett ténylegesen nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban a bántalmazás módjára és erejére tekintettel fennállt a súlyosabb sérülések bekövetkezésének lehetősége.

Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában – büntetővégzés meghozatalára irányuló kezdeményezéssel – felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

Forrás: Ügyészség

Címlapkép: pixabay.com

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Felfüggesztett börtön - és mehet bvissza embereket rúgdosni. Ha már ennyire jóságos az ügyész, ha a delikvensnek később újra rúgdosni támad kedve rúgdossa meg az ügyészt. Az egész ügyészség egy röhej.
balos
A keretlegények mindenütt ott vannak!Gyakorolnak!
NKF
A jó ügyvéd,ismeri a jogot.A sztárügyvéd ismeri a bírót!Röhej az egész hókuszpók!
sokanvagyunk
Az ügyész kifelejtette a "csoportosan elkövetett"-et?
SÍva
@sokanvagyunk: Általában el szokták felejteni főleg ha rejtettekről van szó. Magyar esetében nem igazán inkább kiemelik és súlyosbító tényként kezelik!
Toller Béla
Remek ! Ha már bevezetjük újra az önbíráskodást ! Lám, még a bíró is honorálja, a rendőrségről meg már régóta tudjuk ugyanezt. Csak miért kell ezt legális fegyver nélkül tennünk ? Pusztán az izmokra hagyatkozva ...ha már vér, follyon, nem igaz ? Vagy tán ismét át kellene gondolni azt, hogy az erőszakoskodó alakokat a legsúlyosabb büntetéssel kell sújtani, különben elszabadul az anarchia ! Senki sem állhat neki verni egy másik embert ! Hatan meg pláne nem, egyet !
solidedge
Ettől csak vérszemet kapnak a zsíragyú biztonsági őrök.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.