Az egyéni felelősségnek óriási szerepe van ezekben a napokban – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.

Müller Cecília: a súlyos megbetegedéseket úgy tudjuk megelőzni, hogy nem fertőződünk meg
Fotó: kormany.hu

Müller Cecília hangsúlyozta: a kórházak terhelését, az elhunytak számát, a súlyos megbetegedések előfordulását

úgy tudjuk megelőzni, hogy nem fertőződünk meg. Ez a korlátozások betartásával lehetséges.

Hozzátette, a kórházakban heroikus küzdelmet folytatnak, mindenkinek kötelessége mindent megtenni azért, hogy csökkentse az egészségügyi ellátó rendszer terheltségét.

Ismertette: kedden 6700 új fertőzöttet regisztráltak, 302 beteg elhunyt, a kórházakban 12 346 koronavírusos beteget ápolnak, és 1492-en vannak lélegeztetőgépen.

"Szeretnénk abban reménykedni, hogy vakcinációnak és a fegyelmezettségnek köszönhetően minél előbb el tudjuk érni a járvány tetőző szakaszát, és arról el tudunk mozdulni"

- mondta.

Közölte, hogy ennek érdekében már kétmillió 11 ezren kapták meg legalább az első védőoltást, ami a lakosság 20,5 százalékát jelenti, ez rendkívül jó eredmény.

Forrás: MTI

Fotó: kormany.hu

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Basszus, ha nem mondja, az életben nem jöttem volna rá.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Nyunyóka legszebb aranyköpése. Én meg azt mondom, amilyen egy ország vezetése, olyan a tisztifőorvosa is.
RonaGyuri
ez még Nyunyóka-anyótól is súlyos! =))
rokker33
Végülis igaza van a maminak :) Nem kell megbetegedni és akkor nem lesz baj. xD xD xD
lusta
Basszus, ha nem mondja, az életben nem jöttem volna rá.
Gazella
Van egykis bibi cilike... mindenkinek át kell esni a fertőzésen... másképp aggódhat élete végéig az illető. A szuri nem old mwg semmit se.. addig amig teljesen ki nem kisérletezik. Ezkb 5-6 évbe telik...
Vagy a kariko már évek óta ezen kisérlwtezik. Akkor viszont nagyon sántit a dolog hogy a vírusba lökték ki a biológiai fegyvert ami kiváltotta a covid virust...
Giovanni Alba
Egyre erősebb az érzésem, hogy mindenki cilikéjét azért őrzik ilyen gondosan, hogy el ne tudjon szökni, a fenyegetés meg rizsa, ködösítés. :-)
zsupumi
Ahogy elnézem ezt a mamókát /nálam fiatalabb, csak többnek néz ki/, még belőlem is lehet bárki !
mzper x
Két fakabát között egy fapina - operatív törzs szendvics

Nem biztos, hogy az egyik hülyébb a másiknál, de az biztos, hogy az egyik nagyobb hülyeséget mond a másiknál.
Béla333
Mennyi esze van ennek a nőnek! Ennyi ésszel még a Fidesz maffiában lehetsz bármilyen vezető is...

"Müller Cecília: Ha nem vagyunk betegek, a maszk viselése még káros is lehet"
24.hu/kozelet/2020/03/26/muller-cecilia-ha-nem-vagyunk-betegek-a-maszk-viselese-meg-karos-is-lehet/
kokopelli
@lusta: (;-)) "Életünk nehéz szakaszait úgy kerülhetjük ki,hogy meg sem születünk!" ! "Mielőtt elesünk üljünk le"
Idézetek a hölgy új könyvéből? (mint a régi "Kincses Kalendárium"-ok napi igazságai?)
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 15:40
Tükörbe néztél gyagyás,
kulabombaafityiszre
Nyunyóka néni úgy tudja megelőzni,hogy ne nézzék hülyének,ha nem hord össze baromságokat.
gina
Vén szatyor, a te ájtatos hazugságaid , biztos nem segitenek ,, dolgozni kellene te aljas gerinctelen nyanya---de büdös a munka ugye???de jobban fekszik OV seggét nyalni ...
vitriol
Semmi kétség: müller asszonyság egy zseni! - de ráférne már a pihenés...
moareka
Megint egy világra szóló igazságot hallottunk,mondjuk olyat is mondhatott volna, hogy az orrunkon veszünk levegőt, a szánkban rágjuk az élelmet... Ez a szint ma 2021-ben Magyarországon... Katasztrófa...
namihami
Jól mondod, Cilianyó. És, ha időben leülünk, akkor nem fogunk elesni.
Ilyen és hasonló bölcsességek megírását olcsón vállalom.
teuton57
Hogy ne beszeljen valaki marhasagokat, ugy lehet megelözni, hogy ki sem nyitja a szajat!
terlasz
Bölcs tanács, mintha csak rajtunk múlna, hogy megfertőződünk vagy sem.
Korábbi videójában arról beszélt, hogy törekedjünk arra, hogy megfertőződjünk.
Igaz, baki volt, de így feltölteni egy kormányoldalra...
kokopelli
..."...a seggreesést meg úgy,hogy elötte leülünk!" (régi népi mondás) (;-))
csipetke
A gazdi ezért nem fog jutifalatot adni,mert szerinte csak az oltás véd..Meg is értem,valahogy el kell sózni a kínai cuccot,amit közvetítővel vettek kétszeres áron.
Nessy
Talán ha lennének szívesek az operett törzsi fellépéseken nyíltan és őszintén beszélni a valós helyzetről! Az egyre fiatalabb, és egyre súlyosabb esetekről, a tesze-toszaság miatt iszonyú terhelés alatt működő egészségügyről, amit már csak az ott dolgozók mélységes hivatástudata tart egybe. Ehelyett naponta győzelmi jelentéseket olvasnak fel, a szócséplők! Nem ártana tudatosítani, hogy az első oltás esetleg a lélegeztetőgéptől és a haláltól ment meg, de a fertőzéstől, és más megfertőzésétől még nem.
Yoda69
Az elet nagy torvenyei. Nem utom meg magam, ha nem esem el. Nem faradok el, ha nem maszok fel hegyre, stb.stb,
Es ezert havi 5 millat szakit, mikozben naponta szazak halnak meg - miatta is.
mzper x
62 évesen 82 évesen nézel ki.
Hogy lehet ilyen szarul kinézni 62 évesen?
Valamit nagyon elbaktál az életed során, te pénzért adható-vehető luvnya!
balos
Ez a asszonysegg valamit nagyon tud a szervilizmuson kívül is!Lehet,hogy a cumizásban nyert bajnokságot?
mzper x
62 évesen hogy lehet ennyire szarul kinézni - Múller Cecilía?
A te alpbetegséged az, hogy kurva szarul nézel ki a korodhoz képest!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.