Egy frissen benyújtott törvénytervezetet elemez Facebook-oldalán Szél Bernadett.

Törvényt módosítanak, hogy a fideszes polgármester két helyről is fizetést vehessen fel
Fotó: Facebook/Szemereyné Pataki Klaudia

Az ellenzéki képviselőnő szerint ha ezt elfogadja a kormánytöbbség a kecskeméti fideszes polgármester, Szemereyné Pataki Klaudia már törvényesen is két helyről vehet majd fel fizetést.

Mint írja, a városvezető polgármesteri illetménye mellé a kecskeméti Neumann János Egyetem fölé helyezett közérdekű(nek csúfolt) vagyonkezelő alapítvány felügyelőbizottsági tagja is. Ezt jogszerűen nem tehetné meg. Bodrozsán Alexandra momentumos kecskeméti önkormányzati képviselő és a Momentum Mozgalom országgyűlési képviselőjelöltje utána is ment ennek, de a megye fideszes helytartója úgy döntött, nem méltatja válaszra.

Ekkor én is írtam a kormányhivatalnak, de nem választ kaptam, hanem egy törvénymódosítást – tegnap délután fél 5-kor nyújtották be: a tervezet szerint a 3000 fő feletti lakosságszámú település főállású polgármestere a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány kuratóriumának vagy felügyelőbizottságának tagja vagy vagyonellenőre kivételével (!) egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet, más kereső foglalkozást nem folytathat – magyarul lehet Szemereyné polgármester és vagyonkezelő alapítványban pozícióban egyszerre

- fejtette ki Szél.

Probléma megoldva.  

Kellett nekem ma frissen benyújtott törvénytervezeteket olvasom – újabb személyre szóló törvényhozásba bukkantam,...

Közzétette: Szél Bernadett – 2021. április 2., péntek

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kishonda
Jól meg kell fizetni, mert polgármesternek teljesen alkalmatlan.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
A soron következő ""nevesített-törvény"". A sokadik, ami csak azért születik (a dicső 133 szorgos voksaival), hogy egy régi-újabb ""efftársat"" ki lehessen stafírozni.
kishonda
Jól meg kell fizetni, mert polgármesternek teljesen alkalmatlan.
rokker33
Ez semmi. Amikor a kis kurvát intézték be diploma nélkül dolgozott és inkább megszavazták, hogy oda nem kell semmi,csak a kis kurva tudja szopni a kedves politikusainkat!Kb itt is ez történik.
Nessy
Hja kérem, nálunk a törvények mindenkire vonatkoznak, kivéve a sok ezer lex Y.X.-t, valamint a törvényalkotókat, és az azt megszavazókra.
human
Mikor lesz vége ennek az ámokfutásnak???
rokker33
@human: Elméletileg Orbán 2030 ig tervez,vagyis még minimum 2 ciklust. Hamarabb ne várj semmi jót.
Gazella
Maguknak mindent ! Másnak semmit, csak rabszolga legyen a dagadéknak!!
Béla333
Lopnak ezek az utolsó lehelletükig...
Aljas maffia banda!
ómió
Szél Bernadett "elemez"? De, hisz', olyankor mindig folyékonyan hazudik!
mzper x
@ómió: Én soha nem szavaznék a Fideszre, de a te kommentjeid lapján már biztos, hogy nem szavazok a Fideszre!
Veled egy klubban, a te szellemi színvonaladon lenni?
Nincs az az Isten !!!
ómió
@mzper x: A bolsi vigyorgóból minden efftársad így "látja", vagy csak te?
CsipkeRózsa
Ez a módosítás csak egyetlen személynek jár, vagy a hasonló helyzet másoknál is bevezethető?

Ez más a sokadik, egy személy miatt készült törvénymódosítás.
Nessy
@Szeparepa2: Lassan rosszabb leszel, mint durbincs. Engedd meg, hogy aki akarja elolvasson, aki akarja átlépjen egy beírást, ne te akarj dönteni más helyett.
Toller Béla
Most ezzel foglakozik az orbán ? Ez törvénysértés, kétség nem fér hozzá ! Vissza fogják fizettetni vele, velük ! Ebben biztosak lehetnek !
division
@Szeparepa2: Sosem voltam troll, és elég érdekes, hogy van akinek ilyen szenny blogokat van ideje írogatni. Verőce és Csizmás már a kezdetek óta jelen vannak ahogyan én is, még mielőtt a propit elárasztották volna a több nickes alpári seggfejek, teljesen mindegy melyik oldalról. Ez a propi akkoriban még egészen más volt, volt akik felügyelték, kiszórták a trágárkodókat, két névvel sem lehetett itt lenni, és visszaregisztrálni is csak másik gépről, IP - ről volt lehetőség. Kedvem lenne pert indítani a blog szerzője ellen, persze ezt nem lehet, mivel internetes nick nevek nem sértenek semmiféle jogszabályt, csak az embert dühíti a rágalmazás. Ellen blog írása lenne erre a megfelelő válasz, de foglalkozzon ezzel akinek hat anyja van. Az lenne a jó, ha végre kézbe venné valaki ezt a szebb napokat látott oldalt, és kiszórná a több nickes, alpári, unalmukban egész nap itt szórakozó emberkéket.
division
@Szeparepa2: Vajon hol voltál te még évekkel ezelőtt? Ismered egyáltalán hogyan működött ez az oldal? Már azért kivágtak volna amit most írtál. Rám nem volt sosem jellemző az alpári stílus, az ellenzéki oldal kommentelőivel is jókat társalogtam, elismertem ha nem volt igazam, és még sorolhatnám. Nyilván nekem is más volt a nevem akkoriban, hiszen engem is kitiltottak nem egyszer, természetesen én is visszaszóltam egy idő után azoknak, akik elkezdtek anyázni csak azért, mert más volt valamiről a véleményem. Nézd meg a face - t, láthatod mi megy ott. Mikor olvastál tőlem olyat, hogy libsizek, vagy hogy nácikat éltetek, vagy hogy nem ítélem el most például a legjobb vakcinák egy részének átadását Csehországnak? Hányszor megírtam gázszerelőnk meggazdagodásáról a véleményemet? Hányszor küldtem melegebb éghajlatra Semjént meg az egész KDNP - t? Sokszor. Mindezek mellett figyelembe vettem a jó intézkedéseiket is, és így alakult bennem ki mindig a teljes vélemény. Nem barátom, én egy régi motoros vagyok már itt, aki nem érdekből ír sosem véleményt.
division
@Szeparepa2: Miként lehetne veled normálisan társalogni? A családom halálát kívántad az oltástól, onnantól meg elszabadult a pokol mindkettőnk részéről, bár nálad azért jobban. Én nem járok más oldalakra politizálni, pont azért szerettem itt lenni, mert működött a moderáció. Mi a jó abban, hogy egymást gyalázzuk? Milyen ember az, aki ennek tud örülni, ez élteti? Biztosan bennem van a hiba, de ezt sosem fogom megérteni. Ráadásul megint felhozod a nácikat, akiket szívből gyűlölök. Ne haragudj, de attól még nem lesz náci egy ember, ha valamiben egyetért a Fidesszel, valamiben meg nem. Nem bánnám, ha engem mellőznél a közeljövőben az ilyen alpári megjegyzésekből, és inkább gondolkodj el azon, mennyire helyes egy másik ember és annak gyerekeinek a halálát kívánni. Részemről ugyanis innen indult ki minden. Nem tagadom, nem szívlelem a laikus vírustagadókat, oltáselleneseket, és azt hiszem ennek adtam hangot valamelyik kommentelőnek, miután te beírtad ezt a nagyon szemét személyeskedő hozzászólást.
division
@Szeparepa2: Az meghátrálás lenne a részemről, ami sosem volt rám jellemző, akár ezen az oldalon, akár a való életben az üzleti világban, munkában. Szerintem az, ha más a véleményem valamiről mint neked vagy bárkinek, az messze nem ok az anyázásra. Meg lehet azt vitatni értelmes emberek módjára is. Nyilván megvan a véleményem az úgynevezett jobboldal stílusáról is, de ha szólnak hozzám, illik válaszolnom, én már csak ilyen vagyok. Az idegeimmel nincsenek gondok, hidd el. Már látom, hogy kaptam egy értesítést, éppen vakcina ügyben írtam ott is valamit, és a névről már tudom is hogy megint megkapom a magamét. Talán szó nélkül kellene majd hagynom? Meglátom, ha elolvastam:-)) A családom halálának kívánásod idejében pedig nem volt semmiféle tobzódás, a vakcina ellenzőkre tettem egy megjegyzést, és ekkor szúrtad be ezt nekem minden ok nélkül, de mivel nem vagyok haragtartó, így hajlandó vagyok szemet hunyni felette, bízván abban, hogy legközelebb nem csak vakon puffogtatod majd be amiket általában szoktál.
division
@Szeparepa2: Még egy dolog: Nekem a leginkább az nem tetszik a jelenlegi propellerben, hogy egy ember itt lehet akárhány névvel, és így sosem tudod éppen kivel beszélsz. Vissza kellene állítani a régi trendet, és igenis kitiltani azokat, akiknek lételeme a mocskolódás, a másik ember anyázása, plusz azokat akik egyszerre több névvel vannak itt. A propi nem volt ilyen, és nem is lett volna szabad ilyenné válnia. Az ilyen stílushoz ott a face, csak akkor legyen ott az arc is. Azt hiszem ma éjszakára befejeztem, fáradt vagyok, jó éjt!
mzper x
Ki a faszom ez a Momentumos kurva?
Mosolyogj anyádra tele szájjal - te hülye kurva!
Nem bírom a politikusokat. Idegileg!
mzper x
Bevarrom a szádat aztán szétfejellek!
Mi "ufók" így toljuk - cél az emberiség kipusztítása.
mzper x
Amire mérget vehetsz, hogy ki lesztek pusztítva.
Dög unalmasak vagytok! Unatkozom köztetek - ezért lesztek kipusztítva.
Ezerévenként van pár jó megmozdulásotok, de alapvetően dög unalmasok vagytok.
Emberek.
ila51
egy seggel egy lovat ...akkor több van ?
teuton57
Na en azert tudok olyanrol is, aki több helyröl kap "fiezetest", megis szegeny, mint a templom egere. Esetleg Moszkvabol es Pekingböl is csurran-cseppen neki valami, persze a penztarcajat Meszarosnak hivjak.
Nyírfa
Akartam mondani valamit, de látom, itt nem érdemes.
kissé felnőttem
ezt a mohó éhes népséget? 1-2 lassan nem is elég nekik, 5 főállás havi 3 milláért egyet- egyet
15 milla ám bakker haviba. 133 megoldja nekik hát kezdetnek nem rossz szavazzátok csak meg nekik semmi ám ez csak közpénz a jellegge vagy már az sem átalakul munkabérré

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.