Mindezt az OKFŐ egyik vezető munkatársa kérte a rendelőktől. 

Már az oltópontokról is kitiltották a média képviselőit, mert nem most kell álhíreket gyártani

Fotó: MTI/Vajda János

Miután a szakrendelőket is átalakították oltópontokká, “szükségessé vált a közvélemény tájékoztatásával kapcsolatos kommunikációs szabályok kialakítása” – írta a rendelők vezetőinek címzett levelében Takács Péter, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) alap- és szakellátásért felelős főigazgató-helyettese.

A rendelőket arra kérték vasárnap, hogy “ne fogadjanak riport- és interjúkészítés céljából televíziós stábokat vagy újságírókat. Takács ezt azzal indokolja, hogy

“az oltással kapcsolatos megnövekedett médiaérdeklődés ne akadályozza magát az oltási tevékenységet”.

Ez a lépés nyilvánvaló válasz arra, hogy a héten 28 szerkesztőség, köztük a Telex is nyílt levélben fordult a kormányhoz és az operatív törzshöz, hogy engedjék be a kórházakba a magyar sajtót.

A szerkesztőségek többek között azt kérték, hogy engedjék be az újságírókat és forgatócsoportokat a magyarországi kórházak Covid-osztályaira és az oltópontokra, és tegyék lehetővé, hogy az egészségügyi dolgozók szabadon nyilatkozzanak.

Minderre a kormány részéről előbb Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár reagáltúgy, hogy „a kórházakban gyógyítani kell, nem kamerázni”. Orbán Viktor pedig annyit mondott, „nem most kell bemenni a kórházakba kamuvideókat és álhíreket gyártani”.

Forrás: Telex.hu
Címlapkép: MTI/Vajda János

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Giovanni Alba
@division: ma, 21:27
Amennyiben minden nagyon szép, minden nagyon jó, akkor miért nem lehet dokumentálni? Miért nem lehet bemutatni, hogy micsoda szervezettség jellemzi a védőoltások beadását, hogy sehol nincsenek feleslegesen várakozók, sehol nincsen tumultus?
Megszűnne pedig a suttogás, a mindenféle összeesküvés elméletek alól így lehetne a legjobban kihúzni a szőnyeget.
Nem hiszem, hogy olyan nagy fáradság belátni ezt.
Országgyűlési képviselő közérdekű adatigénylésére nem válaszolnak, a sajtó nem mehet be a kórházakba, de mostmár az oltópontokra se, vajon mit titkolnak, mi az a szégyellnivaló amit takargatnak?
Akik oltanak mit tudnának mondani, kérdezed. Például azt, hogy minden olajozottan, fennakadás nélkül megy, a kiskatonákra múlhatatlanul szükség van, mert nélkülük ... hát, innen jönne az érdekesség.
Aztán netán azt is el tudnák mondani, hogy gond van a listákkal, gond van az oltásra várókkal, valamilyen oknál fogva jönnek jogosulatlanul is, és a kiskatonák a bejáratnál nem merik megkérdezni, hogy időpontra érkezett-e a tisztelt polgár.
Na szóval ilyesmit mondanának. Ha az első variáció a nyerő, akkor minden szuper, ha második, akkor benne vagyunk a guanoban. Ezt tudnák elmondani hiteles emberek, ha hagynák. Miért nem hagyják?
Megjegyzés : a te és a nejed esete egyedi eset, ebből nem lehet általános következtetést levonni. Márpedig ha az oltási kedvet akarnánk fokozni, akkor azt éppen az őszinte tájékoztatással lehetne elérni.
Kiderült már, hogy hányan kapták el a fertőzést az oltás után tetszőleges időben? Még mindig titok? Szerinted normális ez?
Szerinted mi az oka a titkolózásnak? Ne gyere azzal, hogy ez nem tartozik a lakosságra, mert igenis mindenkire tartozik.
Majd ha lesz időd meg kedved is, akkor válaszolhatnál, de ha nem, az se baj.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Megint egy szellemi fogyatékos intézkedett.
RonaGyuri
@justhpeter: ez van, csak ilyenek vannak! =))
Rockxy
legközelebb az ótópontot tiltják ki.
solidedge
Valójában az igazi hírektől félnek. Gyökeres ellentéte a Fidesz kommunikációnak. Hazug, aljas Fidesz.
vitriol
orbán feltételezi, hogy az újságírók mind úgy működnek mint saját média-alkalmazottjai, akik rendre kamuvideókat és rémhíreket gyártanak, pedig az ellenzéki újságírók ilyesmivel nem járatják le magukat!
division
Nem tudom, valahogy szerintem sem kórházakba, szakrendelőkbe, oltópontokra valóak a média emberei, valahogy ez nem kellene hogy a politikához kötődjön. Egyáltalán mit akarnak az emberek felé közvetíteni? Kit mivel oltanak be, vagy mégis mit? Akik oltanak mit tudnának nyilatkozni? Megkapják a vakcinákat, és azokkal oltanak, ennyi. Nejemnek csütörtökön kellett menni mint pedagógus, tudta hogy Pfizert kap, az oltóorvos kikérdezte mindenről, és mivel gyógyszert szed pajzsmirigy túlműködésre, még mondta is hogy nem is kaphatna mást csak a Pfizert vagy a Modernát. Minden rendben ment, a megadott időpontban ketten voltak a helyszínen oltásra várók. Lehet, én látom rosszul, de nem segítené az oltást a sajtó, és mindez politikától független részemről.
division
@Szeparepa2: Én ilyen mélyre nem ástam le, csak az oltásig. Nálunk nagyon szépen felújították a kórházat, szakrendelőket, modern gépeket vásároltak tavaly, persze biztosan nincs ez így mindenhol.
Gazella
@division: beztos adományozók adtaák a zsetont !!
Giovanni Alba
@division: ma, 21:27
Amennyiben minden nagyon szép, minden nagyon jó, akkor miért nem lehet dokumentálni? Miért nem lehet bemutatni, hogy micsoda szervezettség jellemzi a védőoltások beadását, hogy sehol nincsenek feleslegesen várakozók, sehol nincsen tumultus?
Megszűnne pedig a suttogás, a mindenféle összeesküvés elméletek alól így lehetne a legjobban kihúzni a szőnyeget.
Nem hiszem, hogy olyan nagy fáradság belátni ezt.
Országgyűlési képviselő közérdekű adatigénylésére nem válaszolnak, a sajtó nem mehet be a kórházakba, de mostmár az oltópontokra se, vajon mit titkolnak, mi az a szégyellnivaló amit takargatnak?
Akik oltanak mit tudnának mondani, kérdezed. Például azt, hogy minden olajozottan, fennakadás nélkül megy, a kiskatonákra múlhatatlanul szükség van, mert nélkülük ... hát, innen jönne az érdekesség.
Aztán netán azt is el tudnák mondani, hogy gond van a listákkal, gond van az oltásra várókkal, valamilyen oknál fogva jönnek jogosulatlanul is, és a kiskatonák a bejáratnál nem merik megkérdezni, hogy időpontra érkezett-e a tisztelt polgár.
Na szóval ilyesmit mondanának. Ha az első variáció a nyerő, akkor minden szuper, ha második, akkor benne vagyunk a guanoban. Ezt tudnák elmondani hiteles emberek, ha hagynák. Miért nem hagyják?
Megjegyzés : a te és a nejed esete egyedi eset, ebből nem lehet általános következtetést levonni. Márpedig ha az oltási kedvet akarnánk fokozni, akkor azt éppen az őszinte tájékoztatással lehetne elérni.
Kiderült már, hogy hányan kapták el a fertőzést az oltás után tetszőleges időben? Még mindig titok? Szerinted normális ez?
Szerinted mi az oka a titkolózásnak? Ne gyere azzal, hogy ez nem tartozik a lakosságra, mert igenis mindenkire tartozik.
Majd ha lesz időd meg kedved is, akkor válaszolhatnál, de ha nem, az se baj.
Giovanni Alba
@division: ma, 21:27
Erre varrjál gombot.
propeller.hu/itthon/3652035-egy-ujsagiro-le-akarta-fotozni-beoltasat-de-nem
És a lényeg kiemelve : "Sajnos az alábbi kérelmét el kell utasítanunk. Oltóponton csak a köztelevízió (MTVA, M1) forgathat.”
csak úgy....
magyarországon minden titkosítva! rettegnek a volt fiatal volt demokraták,hogy kibújik a szög a zsákból..
Nessy
Ami az MTVA filmjét illeti, amit ma láttam a Híradóban, annak köze nincs a valósághoz. Még alaphangon, 50%-s ágykihasználás esetén sem ilyen egy intenzív osztály. Az üres intenzív ágyakról nem is beszélve!
division
@Giovanni Alba: Hallod, nekem ilyen őrült ötlet meg nem fordult a fejemben akkor, amikor engem oltottak be. A lényeg viszont amit kiemeltél, érthető és világos mit akar jelenteni. A köztévé készíthet videót, más nem. A helyes az lenne, hogy vagy mindenki, vagy senki.
division
@Gazella: Tanulj már meg végre helyesen írni. Egyébként meg egy része valóban adományozók pénzéből épült, többek közt az enyémből is, de jelentős része pályázati pénz volt.
Nessy
@division: Ami azt illeti, én hiányoltam a tv stábot, és Kásler értő asszisztálását az oltásomnál! :-)))))
division
@Nessy: Na, talán gondok voltak az oltásnál? :-)
Nessy
@division: Szerintem pont ezért egyiknél sem. Már nagyon védett személy vagyok! :--)))))
Csak eszembe jutott az első főpapi segédlettel beadott oltás a tv híradóban. :-))
division
@Nessy: Ja értem:-) Jól emlékszem, Pfizert kaptál te is?
Nessy
@division: Modernát,a háziorvosnál . A gyermekem Astrát. A húgomék Pécsett drága kínai vakcináckát. A szputnyik kimaradt a családi oltakozásból.
division
@Nessy: A Moderna az nagyon jó. Az Astrát megint vizsgálják, ugyanis azt feltételezik, hogy a fiatalabbaknál nagyobb eséllyel okozhat vérrögképződést. Ettől persze nem kell azért pánikba esni mindjárt, remélhetőleg véletlen egybeesések voltak (a vírus is képes ezt okozni), egy esetben meg ugye eleve trombofíliás volt a beteg.
Nessy
@division: Gyermekem már a harmadik hete, hogy a másodikat is megkapta, és eddig nem volt problémája. Hiába tudom, hogy a vérképe nem indokolna egy ilyen mellék hatást, azért még most sem vagyok nagyon nyugodt.
division
@Nessy: Akkor már nem is lesz. Ne legyél ideges.
Nessy
@division: Ezt mondhatod egy volt egészségügyi mamának! :-)))) Hamarabb lát rémeket, mint más.
Most már megyek szunyókálni. Neked is szép álmokat, mosolygós reggelt! :-))))
division
@Nessy: Persze, nyilván az ember a gyerekeiért aggódik a legjobban a világon. Én beszéltem bátyámmal ma az Astra oltással kapcsolatban, ezért merem mondani azt, hogy nem kell aggódnod ennyi idő elteltével. Remélhetőleg hamarosan az is bizonyítást nyer, hogy kizárólag a trombofíliában szenvedő beteg esetében volt ok okozati összefüggés. Neked is jó éjt, és amennyire ez most lehetséges, kellemes húsvétot! Lassan én is lefekszem már, csak megpróbálom a szomszéd házáról negyedjére is elzavarni ezt a vijjogó kuvikot, mert komolyan mondom szétcseszi már az agyamat:-))))
Yoda69
Orbán Viktor pedig annyit mondott, „nem most kell bemenni a kórházakba kamuvideókat és álhíreket gyártani”.

Ezt mondja, tehat amit tesz, hogy a fideSS a legnagyobb fakenews gyártó. Habony kifejezetten ezért van tartva, hogy folyamatos hazugság cunamiban tartsa a magyar embereket.
RonaGyuri
@RonaGyuri: Milen pjaktikus; közben le lehet számolni a gondolkodni merészelőkkel

Talán nem kellene ötleteket adni Orbánéknak, ehhez meg van a magukhoz lévő eszük

A derék portfoloi.hu arról értekezik, hogy ha ilyen tempóban folyik az oltakozás hamarosan előállhat az a helyzet, hogy több vakcina áll rendelkezésre idehaza, mint ahányan hivatalosan fel szeretnék venni az oltást. Ami magéban nem akkora gond, hisz a lélegeztetőgépekből is sokkal több van, mint arra szükség lehet, a lényeg a zsebre rakható pénz volumene.
Azonban van itt egy másik dolog is a járvány kezelése. Aminek a szabályok csak az egyik argumentumuk, legalább ilyen fontos, sőt az ami ezzel jár. Pontosabban az a hatalmi plusz, amit ennek ürügyén Orbán elrendelt magának. Aminek egyik, s nem is a legkisebb volumenű momentuma az ellenzék, sőt a kétkedők és egyáltalán a gondolkodni merészelők elleni hadjárat. Gondoljuk meg ártunk és qurmányunk propagandája szerint mindenki, aki kérdéseket merészel feltenni az mocsok oltás-ellenes hazaáruló.
Ennek fényében igazán veszélyes az a gondolat, amit a „Koronavírus-járvány: vadonatúj feladatot kell megoldania az Orbán-kormánynak” cikk felvetett. Arról elmélkedett, hogy: „le kell törni az oltásellenességet” és ennek eszközeként fogalmazta meg, hogy „a vírusszkeptikusok és az oltásellenesekkel” szemben a törvény erejével lépjenek fel.
S persze azt, hogy ki számít vírusszkeptikusnak illetve oltásellenesnek azt ők mondják meg!! =))
justhpeter
@RonaGyuri: Ezért a cikkért kár volt. Eddig a problémáig Kásler vitéz és a operett törzs Orbánnal éa a Nyunyókával együtt el sem fog jutni. Amikor a "terv" teljesül onnantól fogva jön a felszabadítás és az üzlet., ami két dolgot jelent: mindenki mehet ahova akar és a felszabadított "gyorsan romló" készletet kiárusítani.
csipetke
Hát igen,az ilyen,és hasonló dolgokra mondják,hogy mindenki magából indul ki. A rezsim el se tudja képzelni,hogy valaki írhat igazat is. A habony által működtetett orbáni mocsármédiát ha megnézi az ember,igazságot nemigen talál benne. Van viszont gyalázkodó,uszító,gyűlöletkeltő,lejárató cikk benne bőven,sőt,csak ez. Nem véletlenül nyertek ellenük olyan sok pert.
csipetke
@csipetke: ...és persze hasonló dolog az is,hogy az általunk 100 milliárdért fenntartott m1, és a Kossuth rádió kizárólag orbáné,vagy a sleppjéé. Ellenzékit soha nem hívnak meg,mert (gondolom) félnek attól,hogy az ezen a médiákon,és rozsdamarón szocializált agymosott egyedek valami mást is hallanak,mint amivel évek óta tömik őket.
Pálinkás Pál
itt mindkét oldal a száját tépi...szerintem elmúltak már azok az idők amikor a fidesztől bármit kérni lehetett...a megoldás...nos mindenki azt gondol amit akar...
Clavigo
@csipetke: Végül is mi közünk van ahhoz,hogy hogyan mennek a dolgok...? Csak fizessük a tb-t,,oszt nincs itt semmi látnivaló...( közmédia (?)detto).
Clavigo
@Shikari: Kicsit elaprózod a tehetségedet,,gyökér.. " " mi gatyánk,,,fitymasz"..stb. Ennyi szaros segget hogy tudsz nyalni egyszerre ? Vagy tanultad. ??? Beléd verték a kiképzéseden ? ( gyökér )
simmering73
@Shikari: Húsvét hétfő van. Menj locsolkodni, addig se rontod itt a levegőt.
Gazella
Nem süllyedek le szharkari szinvonalára! Pláne nem baykari szinvonalra!!
solidedge
A valódi hírek porig rombolnák az Orbán rendszert. Azért kell a médiát bedarálni. A rendszert a hazugság tartja életben.
Toller Béla
Elég egymás mellé fotózni a behívót, meg a bezárt oltópontot. Ahgyan a sort az oltópont előtt ...ELég lenne interjút készateni a visszafelé jövőkkel, jót is, rosszat is mondanak majd ! A benti állapotokat takargatni kell, ez nyilvánvaló, d aki kijön, szívesen elmesél mindent !
ómió
Már ott is ellenjavallt a "belemagyarázás"? Helyes!
csipetke
@Horizont: 9:07 Ebbe mindent belefoglaltál,nem is nagyon van mit hozzátenni,esetleg annyit,hogy nem hiszem,hogy Európában,vagy akár a világban van még egy ilyen idióta,ennyire nem hozzáértő kormány. De orbán nem is szakértelem szerint kukázta össze ezt a bandát,mert nem véletlenül vagyunk utolsók Európában.Valószínűleg orbán már senkitől se fogad el tanácsot,egyszemélyes irányítás van. Ő meg már nem ezen a földön él,hanem valami párhuzamos síkban,ahol csak a foci lebeg a szeme előtt,semmi más.Meg persze a minél több pénz,mert a stadionok,és a foci rohadtsokba van. Ha orbán eltakarodik végre,kíváncsi vagyok,hogy mivé alakítják át ezt a sok kihasználatlan stadiont.Most pl milyen jó lenne oltópontnak.
balos
hitler=o1+1 gecivel!A különbség csak annyi,hogy a szakértelmet a gyűlőlkődést és a hábórús hangulat fenntartását a második mesterfokra fejlesztette!A "nagy" elődjéhez képest!
justhpeter
Március 31.-én délután 4-re voltunk behívva a miskolci megyei kórházi oltópontra. Korábbi résztvevők tájékoztatása szerint rendezett körülmények között, jól megszervezett oltásra kellett számítanunk. A valóság ezt felülmúlta. Kifejezetten ügyesen volt megszervezve, minden emberre odafigyelve a lehető leggyorsabban végigvezették az embereket a folyamaton. Nincs okom rá, hogy azt gondoljam máshol nem ennyire felkészülten dolgoznak az egészségügyiek. Mondhatom, hogy szerda délután Európában jártunk.
Arról, hogy ezt miért ne lehetett volna az esti híradóben bemutatni, csak a kormányzati ökörségnek tudhatom be. Arra gondolni semn merek, hogy azért volt minden rendben, mert nem a politika vezényelt.
kulabombaafityiszre
@Pegero: tegnap, 21:58
Szó nem volt róluk faszkalap.
csak úgy....
@Shikari: az álhírek gyártásában a hön szeretett fideszed firkászai a profik, fizettek is már böven a vesztett perek után jócskán ... :)
NKF
Mi is beoltottuk magunkat és kész!Nem hiányzott semmilyen faszkalap firkász sem!
Az orvosok tették a dolgukat,rendesen ahogy kell!Sajnos a papírmunka az több mint kéne!
NKF
Jaj,bocsánat!Az ápolónőket kifelejtettem,előttük is le a kalappal!A firkászok menjenek oda
ahová gondolom!
Gauntlet
@Szeparepa2: sajnos ezzel csak eteted őket. ők nagyon magabiztosak. még ha Orbán a szemük előtt lopna és hazudna azt se hinnék tán el :(
karma1
Hulyegyerek! Az alhirgyartashoz meg a fotelbol sem kell kikelni, nemhogy lepukkant korhazakba kamerakat, embereket cajgolni... Mennyire nincs tisztaban az illeto azzal, hogy mit kene hazudnia... De nem lehet bevedeni a legnagyobb hazugsagot - barmennyire is gyakorlottak benne
karma1
@division: 21,27-re: Most az egyszer tevedsz! Az ujsagironak az a dolga, hogy HITELESEN TUDOSITSON, BARHONNAN, ahonnan hireket, ujdonsagokat , erdekessegeket feltetelez megirni! Az ujsagironak jarnia kell a szemettelepen, a kiralynonel, a Parlamentben, a korhazakban, az M0-as baleseteinel, a tiszavirag kirajasanal, a ketfeju borju negszuletesenel, vagy ha Kovacs Janos lakatos megnyeri a 2 milliardos fodijat! MERT EZ A DOLGA! orbannak meg az lenne a dolga, hogy SZOLGALJA a nepet, akinek a joletere, meg a hazajanak a megvedesere eskudott fol.
Ja es meg egy: a katonak harcra valok, - orban pedig ELOBB rakta oket a korhazakba es a - szerinte- strategiai fontossagu intezmenyekbe , mint ahogy a 3. hullam berobbant! Vagyis a katonakat NEM SZUKSEGBOL, hanem valamilyen teljesen mas elgondolasbol vezenyelte oket oda! (Sajnos, sejtem, hogy miert. Hogyha a nep, az Isten adta nep ugy gondolna, hogy kapat-kaszat ragad a teljhatalmu uralkodojara, akkor mar legyen ott egy olyan ero, aki azonnal bevetheto AKAR A SAJAT ANYJA, APJA ELLEN IS!
A katonak minden konkret szakkepzes nelkul letek bevetve, az, hogy kiszolnak a Nagyne Marikanak, hogy tessek befaradni a doktorurhoz, azt a noverke is meg tudja csinalni, nem kell ahhoz az amugyis agyonstresszelt korhazi dolgozokat azzal terhelni, hogy a katonakat kerulgessek egy szar infrastrukturaju epuletben
Te egy okos, gondolkodo ember vagy - ne probalj meggyozni ennek az ellenkezojerol!
Nessy
Egy hangyafülnyit megint álságos a nagyon lojális OKFŐ.Amikor valamelyik prominens személyt, vagy celebet oltják, felvonul a királyi média, és neten, híradóban mutatják. Igaz csak a pácienst, mert a többit jobb ha homály fedi!
karma1
@justhpeter: 11.09-re: Azert van masfele tapasztalat is. Gyermekem Edesapja az Ulloi Uti Klinikakhoz volt behivva - egyebkent a Honved korhazhoz tartozna - , es bar idore szolt a behivoja, de 3 orat kellett varnia a sorara. O 76 eves, egeszseges, 3 hete felhivta a haziorvosa - akit nem is ismer, csak korzetileg hozzatartozik - hogy jojjon be Szputnyikra. Mire O mondta, hogy koszoni, de azt nem keri, miutan nem hivatalos oltoanyag, es az oroszok ugy adtak a magyaroknak, hogy 12 ev alatt es 59 ev folott NINCS BEVIZSGALVA meg az orosz gyarto altal sem - ugyhogy ezt most nem keri. Harom het mulva lett Pfizer, de peldaul egyszerre oltottak Ot egy csoport kismamaval, es nekik is az utcan kellett alldogalni a szar idoben, orakat varva az oltasra. De hallottam a baratnontol, hogy a IX. keruletben is flottul ment minden, kinaival. Soha nem lehet altalanositani, de nem az utobbi es nem a Te eseted az altalanos illetve a leggyakoribb
Nessy
Ez a kitiltás természetesen az MTI beállított fotóira nem vonatkozik! Hazánk nagyjait és a "celebeket" is kísérheti a királyi tv stábja.Olyan álságos az egész kormányzati kommunikáció.
gina
Én meg megakadályoznám hogy egy elmebeteg legyen az ország élén a mocskos tolvaj hazug szemét társaival,elég volt ebből az élösködő szemét patkányokból

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.