Gyurcsány Ferenc közösségi oldalára írt bejegyzésében fogalmazta meg az alábbiakat az ellenzék oltásra bíztató videója kapcsán:

Az ellenzéki pártszövetség álláspontja egyértelmű: az oltás az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a koronavírust, és visszakapjuk az életünket. Minden magyar, aki jelentkezik, kaphassa meg a védőoltást!

- kezdi bejegyzését.

Gyurcsány: az Orbán-kormány miatt jutottunk oda, hogy naponta több száz honfitársunk esik áldozatul
Fotó:MTI/Kovács István

A valóságban a teljes felhatalmazással rendelkező Orbán-kormány hibás döntései és felelőtlen mulasztásai miatt jutottunk oda, hogy mára már naponta több száz honfitársunk esik áldozatul a járványnak, és hogy a koronavírus következtében elhunytak összlétszáma átlépte a húszezer főt.

- folytatta.

A teljes bejegyzés itt olvasható: 

Forrás:Facebook
Címlapkép:MTI/Kovács István

80 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Bástya Béla Elvtárs
Ki volt eddig az oltás ellen? Ki hangoztatja ma, hogy mégiscsak fontos az oltás? Akkor?! Hogy is van ez kérem szépen?! Ki a felelős?!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lusta
11 eve kormanyoznak, 2 eve teljhatalommal es ekkor mint a derult egbol a villamcsapas kiderult, az ellenzek kormanyoz.
Toller Béla
Egészen biztos, hogy a számok végső alakulásában gyászo sszerepe van az orbánkormánynak, az egész intézményi rendszertelenségnek, a szakemberek eltávolításának, távoltatásának, a helyi kezdemények elfojtásának, a rossz tájékoztatásnak vagy félre-tájékoztatásnak, felesleges és indoklatlan optimizmusoknak, túlzásoknak. Orbán nem jó vezető, nem lenne szabad ráhagyni egy országot. Abból azonnal a diktatúra felé mozdul el, mert túl bonyolult számára a valóság !
fergeteg
Kedves zsidóGyurcsány !
Mitől változott az nem létező agyad? 1 HÓNAPJA MÁST HIRDETTÉL ROHADÉK!!!
Csizmás Kond
...azért jutottunk ide és még kitudja hová nem jutunk mert a két oldal egyebet sem csinál csak egymásra dobálja a szart...
Aki az ország, az emberek érdekében akar dolgozni a ne ilyesmivel foglalkozzon hanem tegyen érdemben valamit.
csak úgy....
@Csizmás Kond: szerinted orbán az emberek érdekeit képviseli? a nagy nemzeti ,magyaros dumából meg lehet élni,esetleg a stadionokból vagy egy nemzeti lovardából?
szerinted mi az ellenzék dolga,ha nem az,hogy nyissa ki a száját és harsányan tiltakozzon az orbáni baromságok ellen!? az ellenzék a nép ügyvédje kell,hogy legyen ami magyarországon nekik lehetetlen!
Eladott Ország
@fergeteg: ma 15:49 ♦ Ez sem sikerült Orbán ezt is elkúrta. Az orbáni diktatúra a felhatalmazási törvénnyel a felelősséget is vállalta, csak a maffiának nem jött össze, temetőt csinált az országból!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/161047796_1072725123207394_1048148359949149627_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=Sn_EaXCMEjMAX9yp9BC&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=bb9525f4f42924441e3b9c369af3abca&oe=6091E8FC
uploads.disquscdn.com/images/f1ad58131596c565ce1b4d717c0608e8e2fe0f83287b8ce01c9e4b175cee4794.png?w=800&h=790
Egyébként is jellemző a bűnöző román cigányra, hogy mindig más a felelős, és nincs az a mennyiségű szar, amit ne tudnának másokra kenni!
Bástya Béla Elvtárs
Ki volt eddig az oltás ellen? Ki hangoztatja ma, hogy mégiscsak fontos az oltás? Akkor?! Hogy is van ez kérem szépen?! Ki a felelős?!
voltmárjobbis
@Bástya Béla Elvtárs: ma 16:39 Egyet idézz Gyurcsánytól, ami arra utal, hogy oltás ellenes.
voltmárjobbis
@Bástya Béla Elvtárs: 16:39 Egyet mondj, Gyurcsány mivel volt oltás ellenes?
csak úgy....
@csagyi: még + 11év múltán is mindíg,mindenér más lenne a hibás! nagy ám a fideszes baromfi ól...,érdemes etetni a jószágot.
tudode
Tétlenül nézi/te az ország, hogy a felcsúti nemzetvezető, aki talán egy disznóólat képeSS lenne elnavigálni
.
--------Szabad szemmel: Orbán akkora hatalom birtokában irányítja az országot, ami páratlan Európában
.
nepszava.hu/3115299_szabad-szemmel-orban-akkora-hatalom-birtokaban-iranyitja-az-orszagot-ami-paratlan-europaban
---------------------------
.
Vannak emberek, akiknek a kezében a hatalom birtoklása fegyverré válik!!!
.
Láss csodát a járvány legkellős közepén jut a fejébe, hogy hiánycikk a PANDÉMIA TERV, amely valamelyik fiókban, irattárban várja a módosítését, és az MTA elnökét bízta meg, annak reményében, hogy a következő járvány idején elhőnytak, majd aránypárban számolgassa a ki tudja mit:
.
------ Orbán: jön a nemzeti pandémiás terv
propeller.hu/itthon/3646148-orban-jon-nemzeti-pandemias-terv
.
A felek megállapodtak arról, hogy

(...) """" a tudományos testület kidolgoz egy post-COVID stratégiát, középtávon pedig egy nemzeti pandémiás tervet is, amely a jelenlegi válsághelyzetet követő időszak kezelését is magában foglalja.""" (...)
----------------------------------
.
Szinte minden szinten eső után köpönyeg, az után ahogy összekutyulta az állam minden szegletét, parlamenti felhatalmazással, azzal a pedigrével, amije van, átvéve az irányítást!
CsipkeRózsa
Orbán azzal is hozzájárult, hogy az egész egészségügyet 11 éve folyamatosan rombolta, az orvosokat, szakembereket elüldözte az országból, a szükséges működés költségeit szűkre szabta.
CsipkeRózsa
@sgl: Igen, ez az egyik legnagyobb szemétsége.
Gazella
@fergeteg: na bazd meg!! Mióta zsidó???
A te dagadékod meg kkköpött román roma!!
Bástya Béla Elvtárs
@voltmárjobbis: Miért csak a családi megbetegedés után oltakozott???
vacsi
Ez a Gyurcsány mindig arra hajlik, amerre a szél fúj...
Aki Én
@Bástya Béla Elvtárs: ...no hazug propaganda, csakis idézet!!!
Mikor volt az ellenzék oltásellenes?
Terelésből elég. Segítségül hívhatod valamelyik lájkoló profilodat is.
csak úgy....
@Bástya Béla Elvtárs: te egy tipikus bástya et. -egy magyaros narancs..
csak úgy....
@Shikari: az ellenzék csak az orbánba vetett vak hitet ,bizalmat ingatja...,egyre sikeresebben,persze viktor is a kezükre játszik a teljesen nyilvánvaló tehetségtelen- tehetetlenségében! egy vírussal szemben nem lehet "nemzetezni",egy vírus a leg butább és a leg szegényebb nemzeteket szokta a leg jobban tizedelni,persze ez a te nemzeti értelmednek magas, mit tehénnek a farzseb...
voltmárjobbis
@Bástya Béla Elvtárs: ma 16:39 Amikor orbán cseheknek adja a Mo.-i Pfizer, Moderna vakcinát grátisz, a magyar embereket meg oltatja az orosszal és a kínaival akkor én nem oltás ellenes vagyok, hanem orbán népírtó ellenes
Namely
"Minden magyar, aki jelentkezik, kaphassa meg a védőoltást!"
Nyitott kapukat dönget.
"A valóságban a teljes felhatalmazással rendelkező Orbán-kormány hibás döntései és felelőtlen mulasztásai miatt jutottunk oda, hogy mára már naponta több száz honfitársunk esik áldozatul a járványnak, és hogy a koronavírus következtében elhunytak összlétszáma átlépte a húszezer főt."
Ilyen számok vannak még egy csomó helyen. Gondolom ott is Orbán Viktor a hibás.
Kérdések:
1. Amikor nyáron csökkentek a számok, piás feri miért nem írta, hogy az az Orbán-kormány érdeme?
2. Amikor emelkedtek, miért nem jelezte, hogy mit kellene tenni?
3. Amikor kormányon volt, miért nem tett semmit pl a eü érdekében?

Jelenleg kúrcsány semmi mást nem tesz, csak mindig UTÓLAG károg, hogy milyen rossz.

Most mondhatnák egyesek, hogy nem ő van kormányon.
De ő is volt, és volt egy válság is:
Ő mit tett akkor? Semmit. Mit oldott meg? Semmit. Mit hagyott maga után? Adósságot, zűrzavart, megosztottságot.

Az viszont szépségdíjas, ahogyan ajnározzák ezt a politikai bohóc alkesz kúrcsányt. Sajnos nem az ő tehetségét jelzi, csak azt, hogy be kellene vezetni a választójogi cenzust.
magyar1
Na jó, az Orbán kormány miatt jutottunk ide, de akkor mi van Németországban, vagy Franciaországban ott miért halnak meg emberek?
Örök élet nincs, nyilván a 80 felettiek több betegséggel gyakrabban halnak meg.
kereső
Ki van kormányon immár 11 éve?? Csak a fideSS=orbán! Kinek van immáron 11 éve 2/3-os parlamenti többsége? Csak a fideSS!=orbán!
Kinek van immár lassan egy éve mindenre kiterjedő teljhatalma? Csak a fideSS=orbán!
A tizenegy éve előtti "emmutnyocév"-ben megtanultuk, hogy a kormány és Gyurcsány a hibás mindenért.
Na ki a hibás mindenért, ami az elmult 11 évebn történt/történik- csak a fideSS=orbán!

Majd, ha ellenzéknek lesz beleszólása bármibe is, ami megtörtént/megtörténik ebben az országban. akkor lehet mutogatni- Gyurcsányra, Jakabra, Márky-Zay-ra, Fekete-Győrre. De addig mindenért csak a fideSS=orbán a hibás, és ő a fgelelős egyszemélyben. Az elcseszett járványkezelésért, az eü-ben uralkodó állapotokért, az államadósság egy év alatti 15,6%-os emelkedésért, minden egyes hallottért. Minden egyes covidban elhunytért, és mindazokért akik az ellátatlanság miatt veszeteték életüket. Csak a fideSS=orbán a felelős azért, hogy hatástalan vakcinával oltják az embereket- akik ez által nem szereznek megfelelő védettséget. Ennek következményeiért csak a fideSS=orbán a hibás!

6
szép új világ
@Shikari: Haj, haj, Lipótmező - azok a régi szép idők...
kereső
@Shikari: A "függetlenség megőrzése" fideSS=orbán módra:
"A magyar kormány egy kínai állami óriásvállalattal szeretné megvalósítani a magyar felsőoktatás elmúlt évtizedeinek egyik legnagyobb beruházását, a sanghaji elitegyetem, a Fudan budapesti kampuszának építését – derül ki a Direkt36 által megszerzett kormányzati dokumentumokból.

Az erről szóló minisztériumi előterjesztés szerint a kormány által 540 milliárdosra becsült építkezés jelentős részben kínai alapanyagokból, kínai munkával, nagyrészt kínai hitelből valósulna meg, amit Magyarország fizetne. A dokumentumok szerint a kínai kivitelezőnek attól sem kell tartania, hogy nyílt versenyben másik cég nyeri meg a beruházást. A kormányzati dokumentumok szerint ugyanis „a kivitelezés kizárólagosan kínai projektként valósítható meg”, a jogi szabályozást illetően pedig „szükséges elérni azt a pontot, amelynek eredményeként a beruházással összefüggő folyamat már nem állítható le”.
kereső
@Shikari: Ne kavarj. Teljesen más egy gazdasági "kiszolgáltatottság", mint egy oktatási/tudományos/ideológiai.
Még emlékszem, ha nem is ezekkel a szavakkal, de éppen ez volt a kifogás a CEU ellen. Na de ha keletről jön, a maoista diktatúra "ájere", az más. Ráadásul még fizetünk is érte kemény milliárdokat, mint a vakcinákért, amelynek 3. fázisú tesztelése zajlik kicsi hazánkban.Ki szolgáltatta /kiszolgáltatja orbán az oroszoknak, kinaiaknak, törököknek teljesen az országot, miközben függetlenségről, szuverenitásról, konztervativ kereszténységről, meg intenditásról papol. Hű de nagy keresztény mindegyik!!!
kereső
@Shikari: A kereszténység hány ezer éves??? Hogy jön ide az amerikai? Ha csak úgy nem, hogy azok az eredetileg európai állampolgárok , akik évszázadok alatt benépesitették Amerikát, azok vitték magukkal a kultúrájukat. Miről beszélsz? Ha ismernéd a történelmet, akkor nem beszélnél hülyeséget.
kereső
@Shikari: Ne terelj!!!Mi köze a "gendernek"=társadalmi nem !!!-és nem mocsok, hanem egy szociológiai, társdalom tudományi elmélet-ahhoz, hogy orbán orosz, kinai, török kémekkel árasztja el az országot- Uniós és NATO tagként, a keleti türk tanács felé , meg az eur-ázsiai blokk felé kancsigat, szembe köpve az államalapitó, Szt.Istvánt- aki, tűzzel, vassal, vérrel tette le a voksát a kereszténység, a nyugati kersezténység mellett!
desir62
@Shikari: Meg is halt 300e magya katona és kb 60e magyar zsidó a hortynak köszönhetően.
kereső
@desir62: Bocsi!! A 60 után még egy nulla kell- mert (a pontos szám még mindig nem ismert!), 450 ezer magyar!! - zsidó, és 150-200 ezer magyar !!! roma esett áldozatul a "végső megoldásnak"!. A civilekről nem is szólva. Azt azért még tudni kell, hogy Európában a lengyelek után a magyar halálos áldozatok száma a legmagasabb lakosságarányosan. A lengyeleké 17%, a magyaroké 13,7%. Ez köszönhető horthy politikájának.
Yoda69
@Bástya Béla Elvtárs: Egyertelmuen az a felelos, akinek teljhatalma van, es hagyta elfajulni a jarvanyt.
kereső
@Shikari: Ja! A kiniakkal- akik a saját hazájukban erőszakolják, átnevelő táborokba zárják őket.A törökökkel, akik irtják a más vallást képviselőket, az azeriekkel- akiknek kiadtuk a hős iszlamista keresztényt gyilkolót, és akiketr nem itélünk el, amikor Karabahban halomra gyilkoják a kersztény lakosokat. Védjük- szavakban!!!Na de itt is igaz, " ne azt figyeljék, amit mondok, csak azt figyeljék, amit csinálok"- Rodolfót idézve" csak a kezemet figyeljék, mert csalok"!
ómió
Az "efftársi petíciótoknak" meg, ugye, "semmi köze hozzá"!? Sőt! Még "szegény" Penz eftársatok is, ugye, "Orbán áldozat"?? Ezeket azért bátrabban, átütőbben kéne másokra hazudnod , Böszmefi! Különben hogy lesz ebből proletár internácizmus!?
Nyírfa
De az első cikk, amit elolvastam, ez volt:

24.hu/belfold/2021/04/06/veszelyhelyzet-covid19-jarvany-felszamolo-leallittatta-ipari-sterilizalo-debrecen/

Tényleg erős kifejezés lenne a népirtás? Már nem is tudom, mit gondoljak ezekről az emberekről...emberek még? Van szellemük, értelmük vagy csak önjáró testek? Erkölcsi, mentális zombik?...Képesek még bármit is felfogni azokból a fogalmakból, amelyek emberré tesznek minket?
Bástya Béla Elvtárs
@Yoda69: Kína? USA? Svédország? Olaszország? Brazília? ...
Yoda69
@Bástya Béla Elvtárs: Ha globálisan kérdezed ki a felelos a járványért, akkor egyértelműen Kina.
Ha Magyarországra lebontva, akkor orban.
NKF
A magyar történelem,legszarházibb, meg nem választott miniszterelnöke volt!(szerencsére nem
sokáig)Mi a faszt ugrál még?
Yoda69
@Bástya Béla Elvtárs: Szerintem.
Szerinted?
Bástya Béla Elvtárs
@Yoda69: Szerintem, járj nyitott szemmel, s majd azt is meglátod, amit egyébként nem akarsz!
kokopelli
@Yoda69: egyértelműen lapított Kína a "Wuhan"-i felfedezéséről! Esetleg tudták,hogy a fél világ egymásnak fog
esni?! ...igazuk lett! (;-)) Honnan tudhatták,hogy az egész ß@rt a hülye országok marha pártjai egymásra kenik!
A mosolygó Budha már biztosan röhög?
Yoda69
@kokopelli: Wuhanban mar 2018 novembereben fertozott a virus, ezzel szemben februarig tagadtak a letezeset. Meg azt az orvost is letartoztattak, aki eloszor azonositotta be a virust, es szolt kollegainak hogy vigyazzanak. Mint koztudott ez aorvos kesobb megfertozodott es meg is halt. (Szerintem ez sem a veletlen muve). De ami a legdurvabb, es amirol alig beszelnek, hogy Wuhan marcius totalis lezarasa elott, 3 millio kinai hagyta el a varost es spriccelt szet a vilag minden taja fele, magukban hordozva a virust. Ez okozta kesobb az oceanliner tragediajat, es ez fertozte meg a vilag szinte minden pontjat majdenm azonos idoben.
Persze ezt a komcsik tagadják - erthetoen, mert a nyugati vilag elobb utobb, de be fogja nyujtani a szamlat a sargaknak.
Yoda69
@Bástya Béla Elvtárs: Te pedig ne csak a "köz "médiának csúfolt fideSSes álhír gyárból tájékozódj. Akkor talán a tényeket is meglatod, nem csak azt, amivel átmossák az agyadat.
CsipkeRózsa
@Nyírfa: 10:45-re

Ezt nem hirdették nagy hangon, naponta.
CsipkeRózsa
@Shikari: 14:18-ra

Ne másítsd meg az eseményeket, a zsidók nem irtják a palesztinokat!
Izrael védekezésre kényszerül az Izrael megsemmisítésére elszánt palesztinokkal, amit a palesztinok törvénybe is iktattak. Izrael a palesztin terrorszervezetek támadásaira válaszol, egyébként is semmilyen megegyezésre nem hajlandók a palesztin vezetők.
magyar1
Az a felelős aki kitalálta a vírust, érdekes, hogy ez a vírus 100 éve nem jelent meg, talán eddig rajtőzködött? Nyilván tetű laborban gyárthatták.
kokopelli
Yoda
A német sajtó elég korán jelezte a pandémiát,mivel polgárok ezrei voltak úton (Olaszországból indulva) üdülőhajók
tucatjain Kína felé,.mint mindig"! A visszaérkező hajók Brindisi-be akkor még nem tudták,hogy mit hoztak magukkal!
Brindisi-ből vonaton szétszéledtek Európa minden irányába,hazafelé! Én nem tudtam Bpestre jönni a RailJet-tel Ausz-
trián kereszül!Sokáig nem mentek a vonatok!A "seftelő olaszok" Salzburban száltak volna fel a vonatra!l ß@r idő volt
az!!!
CsipkeRózsa
@Shikari: A gyerekeket készakarva élő pajzsként állítják a megsemmisítendő hadi raktárak elé, a saját gyerekeik nem fontosak a palesztinoknak.

Golda Meir: „Akkor lesz béke, ha az arabok jobban szeretik majd a gyerekeiket, mint amennyire gyűlölnek minket.”
Nyírfa
@CsipkeRózsa: 14.18

Nem. Hallgattak róla, mint a kínai hatóságok a járvány kitöréséről.
CsipkeRózsa
@Shikari: Befejezheted a ferdítéseket, nem igaz, amit állítasz. A gyerekek halála a palesztin szülők lelkén szárad!
Golda Meir nem volt terrorista.

A témát befejeztem, a többi hsz-re nem válaszolok.
CsipkeRózsa
@Shikari: Ezért iÍéld el a palesztin szülőket, akik feláldozzák saját gyerekeiket!

Menáhém Begín sem volt terrorista!
CsipkeRózsa
"A merénylet 91 ember életét oltotta ki. (Amely előtt azonban Begín figyelmeztette az angolokat.)"

Az angolok elaludtak? Ők a felelősek.
kereső
@Shikari: A palesztinok mióta keresztények?? Mert arról folyt a disputa.
CsipkeRózsa
@Shikari: Sokan nem egymással képzelik el életüket, attól még nem üldözik, nem ölik meg a másikat. Sőt, még csak nem is mondják, hogy menjen el az országból.
magyar1
Gyurcsány nem oltásellenes csak a keleti vakcinákat nem akarja.
kereső
@Shikari: Keresztény üldözésről volt szó! De, ha már gyilkosokat emlegetsz- akkor ki ne hagyd a római katolikus egyházat!
CsipkeRózsa
@Shikari: Nem igaz, a szállodát az érintettek nem ürítették ki, pedig tudták, hogy mi várható.

Begint ne hasonlítsd egy szemét Hitlerhez, az még nálad is túlzás! Begin egy igazi nagy politikus volt, igazi hős is.
Clavigo
@Shikari: Te miről vartyogsz,,buckalakó ??
Ludas Matyi
@CsipkeRózsa: miert AH nem volt az? Igazi politikus es hös volt a nemetek es a Rockefeller & Co. csalad szemeben!
kokopelli
@Ludas Matyi:Akkor miért is lett öngyilkos a beteg getzi osztrák Adolf? (;-))
kokopelli
@kokopelli: Miért akarták megpuccsolni 1934-ben az Röhm-ék,és miért rendezte meg az Adolf a "Hosszú kések
éjszakáját",ahol, visszavágott egy vérfürdővel? Miért szerették volna a németek őt,ha egyszer egy osztrák barom
volt?stb..stb...!Még az osztrákoknak sem volt hős,nemhogy a németeknek!
kokopelli
@Szeparepa2: Sajnos nem túlzással,mert sok évvel a háború után jöttek elő a mocskosságok! Pl. a Neckerman
árúház eredete, és a többi az "apa ezek ugyanazok" német változatai!
Ludas Matyi
@kokopelli: hülye es müveletlen vagy kis getzi! AH nem lett öngyilkos, ez csak az Amik kamu jelentese volt a vilag fele. Olvassal mar a füles helyett komoly törtenelmi Magazinokat is , ha egyaltalan tudsz több nyelven olvasni, suvernyak!
kokopelli
@Ludas Matyi: wie ich dich lese,so glaube ich,daß du brauchs einen ungarischen Lehrer! Ende der Durchsage!
(;-))
ómió
A te oltásellenes agitációd, fajgörény, meg maga volt a "vakcina"! Mi!?
simmering73
@Ludas Matyi: Hát te kiaf@szom vagy? Jön mindjárt Döbrögi fater aztán seggbekúr vagy ötször, hogy ne kívánjad többször.
kokopelli
@simmering73: "Er ist nur ein Arschloch",aki a fején a segglyukát rohamsisakkal védi! (;-))
Ludas Matyi
@kokopelli: wie ich dich lese? Hogy lehet te köcsög "engem olvasni," szarszaju, anyad inkabb kiköpött volna, mint hogy itt vilagra hozott es itt karatezzal szavakkal, Gyenge fasz, gyenge jellem vagy!
Ludas Matyi
@simmering73: Faszszaju tudatlan fos szaju borsodi paraszt vagy. Eddig elvezted a kipufogo csövet dugni, most ketsegbe vagy esve, mert mar a kupufogonak sem kellesz!
simmering73
@Ludas Matyi: Baszod anyád oda-vissza tétre befutóra faszszopó. Felébredtél? Kurd seggbe apádat. Nyelt volna le anyád, most nem ugatnál itt te náci tróger.
kokopelli
@simmering73: Az biztos hogy a "németben nincs otthon"! ...ha valaki azt írja "téged olvaslak",az azt
jelenti,hogy a levelét,táviratát,kommentjét éppen olvassa,olvasta! Honnan tudná a "nazi" bilivel a fején??!
(;-))
Ludas Matyi
@simmering73: annyat baszogato roma szarszaju, miert az en szavaimmal dobalodzol, te 0-as IQ val rendelkezö bocskoros? Többre nem futja a harom elemidböl? Apam helyett anyadat kurtam seggbe, es egy ilyen szar alak jött a vilagra, szar helyett mint te!
Ludas Matyi
@kokopelli: koko pipis törld le a szart a szemeidröl az nem naci bili, hanem NATO bili, te pädophil kisfiukat zavargato pöcs nelküli suvernyak!
kokopelli
@simmering73: ne bántsuk ezt a ronda "próbanázit",mert neki is kell valahogyan élni! (;-)) Akár a még határon
túl is!Szegénynek még ékezetekre sem jutott! (:-()

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.