Karikó Katalin konkurens vakcinagyártónak segített. Kiderült, hogy még a vizsgálatok elején merült fel egy komoly probléma az mRNS alapú vakcinával, ám Karikó Katalinon ez sem fogott ki – írja a Blikk.hu.

Karikó Katalin: ember azon dolgozik, hogy a másik nehogy megbukjon, mert ugye, ha valami tragédia történik, akkor az összes „mRNS boltot” be lehet zárni
Fotó:YouTube

A kutatóbiológus  elmondta, hogy

az mRNS alapú vakcina fejlesztéssel már 1993-ban próbálkoztak a francia tudósok, ám akkor az uridin nevű anyag miatt az gyulladásos mellékhatással járt. Ezt azóta sokan próbálták meg hatástalanítani

végül Karikó és társai a Biontechnél megoldást találtak erre is.

Moderna is hasonló technológiával próbálkozott, ám más módszerrel, mivel a Karikó Katalinék által kidolgozott megoldás jogát nem akarták megvenni, ami akkor 150 millió dollárt ért.

A Moderna nem akart fizetni, és ők sokáig azon dolgoztak, hogy beépítenek egy nem természetes anyagot. Találtak is egy nagyon klasszat, mondták, hogy ez jó, mert az egérben sem okozott mérgezést. Én pedig átküldtem nekik azt a fialuridines cikket, amelyik arról a kutatásról szólt, amelyiknél a majomnál sem volt semmi gond, ahol aztán a 15 emberből 5 meghalt. Merthogy csak az embernél okoz gondot

– mesélte az interjú során Karikó.

A Moderna által tervezett eljárásról begyűjtött információ során olyan adatokat talált, amelyek nem voltak túl biztatóak, sőt egy korábbi vizsgálat során halálos áldozatokkal is járt.

Miután ezeket az adatokat átküldtem, mondtam, hogy biztosnak kell lenniük az eljárásban, mert én sem akartam, hogy bárki is megsérüljön. Ez egy érdekes szituáció. Ugye most van több cég, akik mRNS alapú vakcinát fejlesztenek, és az ember azon dolgozik, hogy a másik nehogy megbukjon, mert ugye, ha valami tragédia történik, akkor az összes „mRNS boltot” be lehet zárni”

– mondta Karikó Katalin.

Forrás:Blikk.hu
Címlapkép:YouTube

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
GeoCravker
@sgl: Ne értsd félre. Nem az zavar, hogy Katalin üzletileg érdekelt a GMO-vakcinákban, hanem az, hogy erről az "apróságról" elfeledkeznek a messiásvárók.
Egyébként az mRNS-technikát alapvetően onkológiai célra fejlesztették ki, és arra is használták elsősorban az utóbbi évig. Ahol, ha belegondolsz nem hátrány, hanem elvárás a célzott autoimmun reakció (a ráksejt is a tied). Ugyanez az autoimmun-kockázat kifejezett hátrány a tömeges oltásra alkalmazott vakcinánál. Nyilván módosítottak a technikán, ezt elhiszem. De ettől még alapvetően kísérleti szerről beszélünk.
sgl
@GeoCravker: tisztában vagyok hogy rákellenes gyógyszernak fejlesztették, és arról ugrottak a koránsra.
20 éve kezdték fejleszteni. .
A kínai meg több mint 100 éves fejlesztés eredménye.
.. Aki pedig nem érzékeny a pénzre az nem ember.
Abból élünk, Karikónál eddigi interjúkból az jött le a pénz jött nem az volt az elsődleges sok áltudóssal szemben.
GeoCravker
@sgl: Semmi olyat nem írtam, és ezt is tudom, amit ne lehetne pár perc alatt akár a guglban megtalálni. Remélem nem is az jött le, hogy K.Katalint áltudósnak gondolnám. Még Duda emeritust sem tartom annak, csak betegre röhögtem magam a promóciós próbálkozásain.
Az, hogy biológiai ismereteimre alapozva, személy szerint jobban bízom a politípusos vakcinákban, mint a szűk spektrumú gyártmányokban, és ezért maradok, ha tudok a kínainál, az meg egyéni véleményem.
kokopelli
@Clavigo: Ő a "Vicepräsidetin" a Mainz-ban müködő "BioTech" labornak ,amit egy török házaspár alapított! (utána
lehet nézni,Ugur Sahin és Özlem Türeci). Ez egy közös munka volt,amin a többi kollegák pl. nem lovagolnak mert i-
lyesmi miatt alapították magát a labort!!...ha jól tudom a Karikó K.az USÁ-ban is járt suliba,de onnan még nem je-
lentkeztek a dicsőség egy darabjáért! (;-))
Clavigo
@kokopelli: Ez a fasz Orbán sem " veri a nyálát " Vele kapcsolatban...( magyar ész- ami. pénz ) Pedig biztos vagyok benne,,hogy retkes propagandistái megpróbálták " körbenyálazni " a hölgyet,,,magyarságát kidomborítva,,Orbán elvtárs dicsőitésére... Mély kuss van az " asszonyság " ( by orbán) körül ,,részünkről. Épp hogy csak írnak róla valamit itthon...
kokopelli
@Clavigo: Nekem volt szerencsém egy rövid nyilatkozatát elkapni németül (mivel angolul csak igazi "túrista" va-
gyok, és az a nejem dolga)! Egy csoda szerény HÖLGY,,aki még a "gyökereit" sem említette!.(;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.