2020-ban a Diákhitel Központ által folyósított hitelek összege meghaladta a 30 milliárd forintot.

A Világgazdaság cikke szerint – melyet a hvg.hu közölt az MTI nyomán – rekordévet zárt a Diákhitel Központ, mivel az egy évvel korábbinál tavaly, 2020-ban háromszor annyi szerződést kötöttek meg (több mint 42 ezret) és tavaly fordult elő először, hogy a folyósított hitelek összege meghaladta a 30 milliárd forintot.

Csúcsot döntött tavaly a felvett diákhitelek száma és összege

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A cikk szerint Magyari Péter vezérigazgató arról beszélt, hogy 

a koronavírus-járvány okozta munkaerőpiaci nehézségeknek is szerepük volt abban, hogy a korábbi évekhez képest lényegesen magasabb arányban, 80 százalékban igényelték a maximális hitelt a hallgatók.

A cikk szerint a tavalyi új szerződések több mint kétharmadát a szabad felhasználású Diákhitel Plusz tette ki, a lehetőséggel élők 98 százaléka a maximális, félmillió forintos hitelt vette fel a maximális, ötéves törlesztési idő mellett.

A vezérigazgató az idei évre szólóan újabb csúcsot vár a hitelkihelyezésekben a szak- és felnőttképzési hitelek bevezetése miatt.

Forrás: hvg.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.