Balatonmáriafürdőn, pár éve nagy öröm volt, mikor megtudták, hogy nemcsak felújítják az egyetlen megállót, hanem létesítenek egy másikat is. Ám a vonat sajnos jóformán egyiknél sem áll meg – számol be a 24.hu.

Két vonatállomást újítottak Mészárosék 500 millióért és még csak meg sem áll a vonatFotó: Instagram / @mavcsoport.hu

Balatonmáriafürdőn érdekesen alakul a tömegközlekedés. A Népszavának nyilatkozott helybeli, aki ha Fonyódra menne reggel dolgozni, akkor az ellenkező irányba kénytelen felszállni a vonatra, majd Balatonszentgyörgyön átszállva tud csak beérni a munkahelyére. Így 11 kilométer és 13 perc helyett, 35 kilométert és 45 percet utazik. Ráadásul visszafelé csak a távolsági busz opció – írja a 24.hu.

A két megállóhely felújítására, kialakítására a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint összesen 512 millió forintot költöttek a hullámtelepi állomásépület felújítása nélkül. Csak épp nem igazán lehet használni közlekedésre, alig van olyan vonat ugyanis, amely megállna itt – fogalmaz a lap.

Az itt élők, ha Budapest – Fonyód, Siófok, Székesfehérvár – irányába akarnak utazni, akkor menetrend szerint csak hajnali 4 óra 51 perckor áll meg vonat a két balatoni megállóhelyen. Az ellenkező irányba sem sokkal jobb a helyzet, ugyanis a háromnegyed hetes vagy az egy órával későbbi járat után nincs több vonat – tudta meg a Népszava.hu.

A déli vasút rekonstrukciója során a Mészáros Lőrinc-féle R-Kord Kft., a V-Híd Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. alkotta Déli Part 2016 Konzorcium az eredeti, 53 milliárd forintos árnál közel 36 százalékkal drágábban, 72,4 milliárdért újította fel Szántód és Balatonszentgyörgy között a Balaton déli vasútját.

A település polgármestere kérte a vasúttársaságot, hogy sűrítsék a menetrendet, azonban erre csak annyi választ kapott, miszerint

főszezonon kívül kevés az utas, s olyan feszes Fonyód és Balatonszentgyörgy között a menetrend – mely nyárra majd még bővül –, hogy nem fér bele még egy megállás.

Forrás: 24.hu, Népszava.hu

Címlapkép: Instagram / @mavcsoport.hu

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Harminc éve - egy "jó efftárs" - ezt munka nélkül lophatta el!
karma1
Vajon miert ugrott be azonnal a "Patyomkin- falu" ??? Nana', hogy nem allnak meg a vonatok, mert akkor esetleg a leszallo utasok bemennenek a nemletezo allomasra...:(
Tiszta Igori...
Csizmás Kond
Nagyon beteg az aki azt gondolja hogy a vonat menetrend és a felújító között összefüggés lehet...
RonaGyuri
@Csizmás Kond: 10:33 remélem komolyan gondolod, mert viccnek nagyon buta! =))
Yoda69
500 millaert meg alljon is meg a vonat. Az a fajta megallo 2 milliárdba kerul.
Nessy
Talán ha egyik bal kéz tudná mit csinál a másik bal, akkor akkor nem olyan állomást "újítana fel", ahol nem áll meg a vonat! Van itt felesleges pénz! Csak arra nem telik, ami valóban lényeges lenne!
tudode
Nem nagy ügy amellett, hogy az alföldön 11 kilátó épült, amelyek némelyike megközelíthetetlen a gaztól.
.
--- Tizenegy kilátó épült uniós pénzből a kétezer lakosú alföldi faluban, Tyukodon.
444.hu/2017/06/30/tizenegy-kilato-epult-unios-penzbol-a-ketezer-lakosu-alfoldi-faluban
-----------------------------
.
Amelyet ez a rezsim maga után hagy majd, a kihasználatlan betonszarkofágok erdeje, amelynek ki tudja mennyi a fenntartási költsége, ellentétben az átkossal, amelyben a panelprolik éldögélnek mamahotelként is hasznosítva
.
--- Ez volt a Kádár-korszak legsikeresebb vállalkozása a lakáshiány enyhítésére
magyarnarancs.hu/lokal/ez-volt-a-kadar-korszak-legsikeresebb-vallalkozasa-a-lakashiany-enyhitesere-237221
-----------------------------
.
Azé a betonszarkofág, és a lakótelep között van némi nemi különbség!
Csizmás Kond
@RonaGyuri: Majdnem az egész munkásságom a felújítások körül forgott. Minden használatban lévő bármit időközönként javítani, felújítani szükséges, hogy elkerülendő legyen a kopás, használat, rongálódásból adódó baleset, főleg tömegközlekedési dolgoknál. Azért mert egy állomást felújítanak nem kell ott minden vonatnak megállnia. A megállást a forgalom, az utazók mennyisége határozza meg, amit nem a feljavító határoz el hanem az üzemeltető társaság. Az állomás létét a régebbi utazók szükségeltették, de ha ma nincs annyi ember, hogy a vonattársaság úgy ítélje meg hogy megéri megállni akkor nem fog minden vonat megállni.
karma1
Hogyha es amennyiben a menetrend koszonoviszonyban sincs az allomasokkal, akkor miert is kellett mindjart ket db ilyen allomast epiteni? Nehogy mar elkezdjuk mentegetni a menthetetlent?
RonaGyuri
@Csizmás Kond: látom nagyon buta vagy; miért kell 1/2 milliárdot fizetni valamiért, amire nincs szükség?? =))
Yoda69
@RonaGyuri: Tudja azt @Csizmás Kond: is. Azért mert ebből 480 millió orban offshore számlájára ment.
Csizmás Kond
@RonaGyuri: ...Gyuri, nem azért kell valamit feljavítani, hogy ott a vonat tudjon megállni, hanem azért hogy legyen biztonságos a közlekedés...azelőtt sem állt meg ha jól értettem a cikkből
namihami
Vegyük tudomásul, hogy a vasút nem az utasokért, hanem a ""mészárosokért, szijjártópapákért"" van. Ha a plebs menni akar valahová, akkor vagy szánjon rá elég időt vagy gyalogoljon. Az még az egészségének és a fizikai állapotának is hasznosabb, mint tespedni a vonaton.
Látott már valaki egy ""orbánt, mészárost, stb."" vonaton utazni? Kivéve a kertikisvasútján, de az publicity, nem utazás.
karma1
@Csizmás Kond: Na most mar aztan kezdjel el szoveget ertelmezni, te szerencsetlen, mert annyira szanalmas vagy, hogy csak na!
Ezt irod:" nem azért kell valamit feljavítani, hogy ott a vonat tudjon megállni, hanem azért hogy legyen biztonságos a közlekedés..", de te mar a cimet is keptelen vagy felfogni: "Ket VONATALLOMAST ujitottak meszarosaek 500 millioert..."
Milyen "biztonsagrol" makogsz??? Egyertelmuen ALLOMASFELUJITASROL van szo! Szerinted hol a gyaszban kell megallnia egy vonatnak? Mert szerintem a telepuleseken letesitett VASUTALLOMASOKON! ne probalj mar mindenkinek gyereket beszelni a hasaba a baromsagaiddal!
vitriol
Nem az volt a cél, hogy a vonat ott is megálljon, ahol szükséges, hanem az, hogy minden résztvevő hozzájusson a megszokott "osztalékhoz".
karma1
@vitriol: Bezzeg a csuti kavedaralonak 5 allomasa van, es mindenhol megall. MINEK???
sokanvagyunk
@karma1: Szerintem megállna az a vonat, ha időben jelezne a leszállni kívánó utas... azzal a bizonyos kallantyúval, rá van írva: vészfék. :)
Csizmás Kond
@karma1: ...na akkor magyarázd el vándormadárka, hogy hol áll meg a vonat mi a vasútállomás és amiket még meg akarsz magyarázni...és ne szerencsétlenezz olyant aki nem fut a sorsa elől, hagyva cakk und pakk és irány a nagyvilág ... érthető voltam ?
karma1
@Csizmás Kond: Ezeket a fogalmakat elobb neked kene tisztazni.
karma1
@sokanvagyunk: DDDDDDDD , na de menetrend szerint, minden reggel meg este? Kulonben igazad van !...:o))))
Csizmás Kond
@karma1: A vonat a sínen közlekedik és áll meg, tehát a vasútállomás a korszerű sínpárok javítását jelenti. A vasútállomás épületei bár szintén a vasúthoz tartoznak nem föltétlen nélkülözhetetlen kellékei az állomásnak, ugyanis legalább száz olyan vasútállomás van ma Magyarországon ahol nincs csak esetleg egy lefödés az eső előle de megvan a dupla sínpár stb. mert az állomásnak azok a nélülözhetetlenségei ...és bár szeretsz hangoskodni, hozzá némi értelem sem ártana.
Yoda69
@Csizmás Kond: Meg se kell hogy alljon a vonat. Eleg ha lassit, aztan zsupsz.
justhpeter
A Balaton mellett élő és dolgozó népnek még van pénze vonatjegyre ? Jó dolguk van. Orbánéknak és Mészároséknak viszont van eszük. Ha nem áll meg a vonat nem kell állomásfőnök sem,pénztáros sem, takarító sem, vagyis hip-hop megtérül a megtakarításból nemcsak az 50 millás beruházás, hanem mégy egyszer az a 450 milla, ami pluszban az offshore számlára ment.
karma1
@Csizmás Kond: Mondd, te el is hiszed, amit irsz? Ennyi baromsagot osszehozni tenyleg kell egy csomo ido...:) Na, en ennyi hulyesegre mar nem vagyok kivancsi, nem vasuti palyafelujitasrol volt szo, hanem allomasrol. Latom, akkor bozgor vagy, hogy a magyar fogalmakat meg nem rtel ra megtanulni. Vegyel magadnak egy szinonimaszotarat, meglatod, hasznos lesz az me'g neked
Csizmás Kond
@karma1: ...ja magyar fogalmak...mint pl a bozgor...mit is jelent az ?
...mondom, te onnan az isten hata mögül bosszúból vagy butaságból visszakiabálsz és élvezd hogy néhányat el tudsz kápráztatni a hülyeségeiddel de ez nem mindenkire érvényes.
...és amit megsúgok...és ki is fog derülni, hogy a mászáros neve alatt futó feljavítások, építések, mutyik meg átbaszások hátterében nagyonsok nemfideszes haszonélvező van...és bár ezt ma tagadni próbálják sokan egyszer csak ki fog derülni...tehát várom a bozgor jelentését...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.