A Telex.hu készített egy nagyinterjút a fideszes politikussal. Szó volt Mészárosról, az EU-ról, Hadházy-ról és Jakab Péterről is – írja a Blikk.hu.

"Senki sem Orbántól függetlenül gazdagodott meg" – Nagyinterjú Deutsch TamássalFotó: Instagram / @dajcstomi

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője beszélt a Fidesz gazdaságpolitikájának áldásos hatásáról, a Néppártból való jogos távozásról és a pszichopata ellenzékről is – írja a Blikk.hu.

Szó esett a magyar sajtó szabadság helyzetéről is, melyre a politikus úgy válaszolt, hogy 

Sajnos, nem vásárolták fel a fél sajtót, bár komoly befektetéseik voltak

- fogalmazott a Telex.hu-nak.

Az is tény, hogy a sajtó esetében a befektetéseknek van közéleti relevanciája. Az az állítás viszont gyerekes és nem igaz, hogy ezek az emberek politikai utasításokra cselekedtek volna

- utasította vissza a vádakat Deutsch.

Szó volt még a közpénzből való gazdagodásról:

A közpénzből történő gazdagodással pedig az a helyzet, hogy a magyar állam fejlesztési forrásai az elmúlt 10 évben, hála a jó égnek és az Orbán-kormányok sikeres gazdaságpolitikájának, a korábbiaknál lényegesen nagyobbakká váltak. Ezeket a fejlesztési forrásokat pedig döntő részben csak úgy lehet felhasználni, ha az üzleti élet magánszereplőinek közreműködésével valósulnak meg a fejlesztések. A fő kérdés, hogy a keletkező profit Magyarországon marad, vagy külföldre megy. És itt szerintem Lánczi professzor úrnak van igaza, ez egy alapvető gazdaságfilozófiai, politikai, világnézeti kérdés, és az ország, a nemzet jelenéről és jövőjéről vallott gondolkodás alapján két abszolút különböző megközelítés létezik. A magyar közpénzből megvalósuló beruházások profitja maradjon a magyar vállalkozásoknál

- nyilatkozott, hisz a Fidesz a globalista helyett a patrióta gazdaságpolitikát választotta.

Mészáros Lőrincz mesés gazdagodásáról annyit mondott, miszerint

Magyarországon van olyan milliárdos, akinek a felmenői 50-80 évvel ezelőtt már milliárdosok voltak, és ezt a vagyont örökölte? Van ma olyan milliárdos itthon, akinek az életében a milliárdossá válás útján nem volt néhány év, amikor mikrovállalkozóból hirtelen dúsgazdag lett?

- majd folytatta,

Ki az, aki nem így lett gazdag? Ott van például Bige László. Neki honnan lett ennyi pénze? Mi a különbség Mészáros és Bige gazdagodása között? Itt a vagyonátmentő kommunisták számtalan disznóságán kívül mindenki 1990 óta a demokráciában és a piacgazdaság körülményei között gazdagodott meg. Az USA-t leszámítva a világ minden országában a dúsgazdagok döntő részét utálja a közvélemény, mert ilyenek az emberek. Részben, mert irigyek, részben meg nem hiszik el, hogy tisztességes módon meg lehetett gazdagodni

– mondta, hozzátéve: a vagyonátmentő kommunistákon kívül mindenkiről, aki ma Magyarországon a leggazdagabbak között van, kénytelen elhinni, hogy volt az életében egy olyan teljesítmény, amitől szinte a semmiből tisztességes módon rengeteg pénze lett – fogalmazott a Blikk.hu.

Ha ez nincs így, akkor azzal kellene szembenézni, hogy ebben az országban mindenki csibész volt, ez pedig szerintem kizárt.

Merthogy ugye,

Senki sem Orbántól függetlenül gazdagodott meg, aki 2010-et követően meggazdagodott vagy még gazdagabb lett, mert Orbán csinált egy olyan sikeres gazdaságpolitikát, ami sok ember számára megteremtette a tisztességes gazdagodás lehetőségét.

A Néppártből való kilépésre annyit mondott csak, hogy ő már jó ideje ezen az állásponton volt, de azért komoly energiákat fordítottak arra, hogy mégis bent maradjanak. Ez Dondals Tusk megválasztásával azonban véget ért és inkább mentek.

A Telex.hu által feltett kérdésre, miszerint 2030-ban Magyarország még az EU-tagja lesz-e, azt válaszolta

A magyar állam 1021 év óta létezik, ebből 17 évet töltött az EU-ban, több mint ezer évig életképes volt az Európai Unión kívül is. Az európai együttműködés történetének közel 70 évének a döntő részét is kényszerűségből azon kívül töltötte. Nem mondom, hogy ebben az időszakban Magyarország a Föld legkellemesebb része volt, de létezett. Ugyanakkor ma a magyar embereknek, a magyar nemzetnek érdeke, hogy az EU tagjai legyünk.

Deutsch beszélt még a korrupciós vádakról is, melyek szerinte füleg a 2010 előtti évekre vonatkoznak. Nyilván valóan.

Itt azért még megemlítette a korrupciós ügyek harangját állandóan kongató Hadházy Ákost is:

És azt is gondolom, hogy szegény, szerencsétlen Hadházy Ákos pszichopata. Ez persze, neki a legrosszabb, másodsorban viszont az egész országnak az, mert azért nagy nyilvánosság előtt ritkán szoktak dúlni-fúlni pszichopaták; ráadásul ezt úgy teszi, hogy még jó pofát kellene vágni mindehhez, és úgy kellene tenni, mintha akár csak minimálisan is kiegyensúlyozott mentális képességekkel rendelkezne és lenne bármilyen valóságalapja a folyamatos vádaskodásainak. Neki a következő a viszonya a világhoz: ha valaki Magyarországon EU-s pénzhez jut, az automatikusan korrupt, és innentől már csak két lehetőség maradt: vagy már felfedezte róla, hogy korrupt, vagy még nem, tertium non datur.

 Szóba került Jakab Péter is, mely témához annyit fűzött hozzá, hogy

A széles nyilvánosságban a Fideszt támogató üzletemberek életvitelébe szerintem pofátlan dolog lenne beleszólni. Ami pedig a politika világát illeti, fontos önazonosnak lenni. Annál szánalmasabb dolog, mint amit most Jakab Péter művel, nem sok van. Mi lesz a következő, kiposztol egy krumplileves-receptet Kádár elvtárs nyomán? Ez vérciki.

Az interjú végén megtudhattuk azt is, hogy Orbán természetesen nem a hatalomhoz ragaszkodik, hiszen

Egy politikus nem a hatalomhoz ragaszkodik, hanem olyan munkát végez, amit szeretne eredményesen, sikerrel csinálni. A politikában a siker egyik fajtája a választási győzelem, azért pedig hatalom jár. Ha egy politikus azt mondja, hogy utálja a hatalmat, vagy anarchista, vagy olyan, mintha egy csatár azt mondaná, hogy nem szeret gólt lőni, sőt, ha lehet elkerüli. Orbán sikerorientált, én pedig nagyon szeretem a sikerorientált embereket az élet minden területén.

Forrás: Telex.hu, Blikk.hu

Címlapkép: Instagram / @dajcstomi

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
"Orbán csinált egy olyan sikeres gazdaságpolitikát, ami sok ember számára megteremtette a tisztességes gazdagodás lehetőségét."
Magyarul törvényesített lopás. Ezért maffia kormány az orbani halál kormány.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
A helyes szórend az lenne, hogy:
""Orbántól függetlenül senki nem gazdagodHATott meg! Kellett hozzá az engedélye!""
Gazella
Drogbaro... pfff lölö/a dagadèk/ EU pénz lenyulásból lett gazdag.. Bige pedig a saját vállalkozásából...
Béla333
Ez az ember olyan mélyen átitatódott korrupcióval, hazugsággal, bűnnel hogy észre sem veszi az igazság és a hazugság közötti vonalat.
Az igazi tudathasadása Ducs Tominak van, nem Hadházynak,
Egy napon sem lehet ezt a két embert említeni, akkora az erkölcsi különbség közöttük!
kokopelli
Tényleg ennyire hülye ez az "akárki"? Nem ismeri a történelmet,hogy milyen nehéz volt a "magyaroknak" a
mostani hazát megtartani? Igaz,hogy eléggé nehezen sikerült,mert "ők maguk" is megnehezítették a dolgot!
Hiába adják el az utókornak kiszinezve!! Az "ilyenek" legjobb fegyvere a hallgatás lenne!
csipetke
Bakker! Ez tényleg ilyen hülye?Vagy csak az embereket nézi teljesen hülyének,hogy ezt a csokor nyilvánvaló hazugságot beveszik?Pl egy kalap alá veszi Bige László,és lölő gazdagodását, Hadházyt meg lepszichopatázza,mert kutatja és nyilvánosságra is hozza a fidesz aljadék genyó korrupt ügyleteit. Háát,ezért kár volt nagyinterjút adnia.Azzal,hogy még egy szemüveget is feltett,nem lett okosabb a kinézete.Kár,hogy a riporter nem kérdezte meg,hogy valamikor,még ebben az életben lesz-e még emberi formája,vagy marad ez a homeless stílus?
verőce21
Tusk ugyanolyan a lengyeleknél, mint Fletó Magyarországon. Ennyit a Néppárti eseményekről.

Ami a gazdagokat illeti úgy általában..., egy kormánynak szüksége van mindig az oligarcháira, mint viszont.
A maszopnak, szadesznek ugyanúgy megvannak ma is az oligarchái...
kulabombaafityiszre
Mászaros tisztességesen gazdagodott meg,Deutschnak a szervezte termeli meg a megfelelő minősségű kábszert.tehát nem drogos.Ugyanez vonatkozik habonyra és rogánra is.Orbán nem skizofrén,hanem a skizofrén lett orbán.
Clavigo
" Senki sem Orbántól függetlenül gazdagodott meg "...Köszönjük Tompi.,ezt a beismerés- szerűséget... Ez még ilyen nyíltan nem lett kimondva . Polt Pötyi biztos rámegy a témára... Ja,? A lófaszt,,dehogy.!! Az ellenzék meg csak néz ki bután a fejéből... Qrva @nyátokat... Meg azoknak is,,akik rátok szavaznak,,5 kg. krumpliért...
tudode
Na jó!
.
Vannak a jogÁSZOK, és a normális emberek (tisztelet a tisztességes kivételnek)!!!
.
Van valamii, ami nem semmi amelyet nem törőlhet le magáról , mint marha abillogot felcsúti nemzetvezető, amelynek először György Péter tette szóvá az un. "székházmutyit" egy kertibulin:
.
i--- György Péter vs. Orbán Viktor
www.youtube.com/watch?v=8NS7JC4Ykis&t=64s
.
A székházmutyi kapcsán nem szándékozott Matyó Ágmes magasságokba kerülni, és hideg polgárháborút vizionált!
----------------------------------
.
CinKONSKÉNT elvesztették azt, amit pénzzel sem lehet magukévá tenni
.
--- 25 éve lett vége az ártatlan srácok korszakának
.
index.hu/belfold/2018/01/10/fidesz_szekhaz_botrany_mdf_tiszti_kaszino_1993_orban_viktor_simicska_lajos_varga_tamas/
-------------------------------
.
Ezzel a pedigrével a párttitkár még mindig nem süti a gesztenyét valamelyik utcasarkon!
Yoda69
"Orbán csinált egy olyan sikeres gazdaságpolitikát, ami sok ember számára megteremtette a tisztességes gazdagodás lehetőségét."
Magyarul törvényesített lopás. Ezért maffia kormány az orbani halál kormány.
Eladott Ország
justhpeter
Nekem sem lenne semmi bajom azzal, ha Mészáros a piacról vagy tudásalapról gazdagodott volna meg, de nincs erről szó természetesen. Így mondható, hogy Tompika csak polgárpukkasztási céllal mondhatta ezt. Hiszen ő pontosan tudja, hogy Mészáros és a többi NER-lovag az állam adóbevételéből és az uniós támogatások állami segítséggel történő lenyúlásából gazdagodtak meg. Ráadásul Tompika még nem annyira hülye mint amennyire mutatja és pontosan tudja, hogy egy esetleges rendszer- és kormányváltást követően A NER-világnak és a kleptokrata-nemzeti-kereszténységet képviselő fideSS-kdnp-nek is vége lesz.
Eladott Ország
@sgl: ma, 13:30 ◘ Kunczéék is csak azt lesték, mint a cigányok, hogy mi esik le a teherautóról! Most meg azon törhetjük a fejünket, hogyan tudunk megszabadulni a fidesz nevű bűnöző szektától!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/150203610_4032357973464923_7372539634690986059_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=GyXNLXDx6h8AX_CslUv&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=56a15158c4ce112de06651239f332ad6&oe=60927EDA
tudode
@sgl: .
Kuncze nem tehetett semmit, azt írja az újságt, hogy
.
--- 1993: a székházügy – A Váci utcától a kecskefarmig
hang.hu/belfold/2019/05/15/1993-a-szekhazugy-a-vaci-utcatol-a-kecskefarmig/
.
(...) """"A székházügy az első tetten ért klasszikus közpénzlenyúlási ügy volt, amit ráadásul törvényalkotási segédlettel hajtott végre a jobboldali kormány aktív segítsége mellett az MDF és a Fidesz."""(...)
------------------------
.
Csalódni emberi dolog, ha már a lopást törvényesíteni lehetett a rendszerváltás küszöbén annak, aki szirénhangjával képeSS megdumálni még mindig, remélhetőleg egyre kevesebb választót!
balos
Ilyen amikor 1 fideSS patkány megszólal magyarul!Ja és ,most éppen beleállt a féligazságba,amit a lenyúlásukra értett!Még ahhoz is hülye,hogy a tükörben borotválkozzon!
creativehun
Ezzel a cikkel és Tomikával is egy dolgot lehetne tenni amitől értékesebbé válna. Lehányni...
Toller Béla
És akkor azt is meg kell nézni, hogy min gazdagodtak ezek a herék ! Mert nem ám valami értéktermelésen, valami újnak a bevezetésén, valami világsikeren ...Nem ! A fejésen, a közbeiktatáson, az áremelésen, a lefölözésen, a fix díjak kizsarolásán. A turizmus nem hozott többet, mint korábban, de a beruházásai elvitték az összes beruházás harmadát, minden közhaszon nélkül ! Ugyanígy a sport beruházásai, nem hoztak aok egy forintot sem, de annál inkább vitték a hasznot a megfelelő orbánzsebekbe. Az MTK stadiont sem a focicsapat bevétleiből tartják fenn, ezt talán látja ez a valamikori ember. Tönkrement az eü, az oktatás, a szociális ellátás, ezekbe be sem riháznak, nem is hoznak semmit sem. Fejik őket, tarolnak, igazgatnak, erőlködnek, erőszakoskodnak. A fizetések emeléséből származó állami bevételek a többinél gyorsabb ütemben nőnek ! A bankok gyakorlatilag nem fizetnek a náluk elhelyezett betétekért, a pénznek pillanatnyi értéke van csupán. Ez a vacak ember olyan tudatlan, hogy az már nemzeti fájdalom!
ómió
A 90. utáni "efftársi privatizáció", az bizony "legendás" volt!
folt
Ha az emberek felvesznek egy szemüveget, értelmesebbnek néznek ki.
Úgy tűnik Deutsch Tamáson a szemüveg sem segít.
ómió
@Szeparepa2:Kusikálj, bolsevik szarkupac! Fortyogásod nélkül is elviselhetetlen a komcsibűzöd! Inkább merülj alá a bolsi latrinába, ahol a helyed van!
kokopelli
Nem elég,hogy nem ismeri a történelmet,de még idézni is akar belőle!...csak a szlógenekre emlékszik! (;-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.