Konzulátust nyitott szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tádzsik fővárosban, és megnyitó beszédében hangsúlyozta:

Magyarország új lendületet szeretne adni a tádzsik-magyar kapcsolatoknak, hogy ebből még többet tudjon profitálni a két ország.

"Magyarország védi az Európai Unió külső határát" Közölte Szijjártó, majd 30 millió dollárnyi hitelt adott Tádzsikisztánnak
Fotó:MTI/Illyés Tibor

A siker azonban nem lehetséges személyes jelenlét, vagyis valódi képviselet nélkül, ezért döntött úgy Magyarország, hogy Dusanbéban konzulátust nyit, amelynek elsődleges feladata lesz elősegíteni a gazdasági, a vállalatközi és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését.

A magyar Eximbank jó pénzügyi hátteret, egy 30 millió dolláros hitelkeretet fog biztosítani ehhez

- fejtette ki.

Szószólói vagyunk annak, hogy Tádzsikisztán, Közép-Ázsia és az Európai Unió fűzze szorosabbra együttműködését. Támogatjuk, hogy Tádzsikisztán kapja meg az Európai Uniótól a legnagyobb gazdasági és kereskedelmi kedvezményeket, és hogy minél előbb jöjjön létre az új együttműködési megállapodás az EU és Tádzsikisztán között

- közölte.

Ugyanis ha a közép-ázsiai országok sikeresek a terrorizmus és a szélsőséges ideológiákkal szembeni küzdelemben, akkor az hozzájárul Európa biztonságához.

Nagyra értékeljük Tádzsikisztán terrorellenes tevékenységét és az Afganisztánnal közös határa megvédéséért tett erőfeszítéseit. Magyarország is védi az Európai Unió külső határát az illegális migrációval szemben, ezért pontosan tudjuk, hogy milyen erőfeszítéseket igényel egy ország szuverenitásának és biztoságának megvédése a saját határán. Ezért is jártuk ki az Európai Uniónál a megnövelt pénzügyi támogatást Tádzsikisztánnak

- jelentette ki.

Forrás:MTI
Címlapkép:MTI/Illyés Tibor

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gina
El is hiszi ez a másik elmebeteg amiket összehord, ezek mind a Hárshegyről szabadultak felháboritó
gina
Csak rá kell nézni, igy néz ki egy normális ember??? nem!!! ez egy vizfejű agyhalott idióta
simmering73
Ennyi retardált hülyét, amennyi ebben a fideszben van, döbbenetes.
kissé felnőttem
mát te is a közpénzt osztogatod nem elég az orbáné már mi marad itt a puszta léthez ? dugulj ám sürgősen el .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.