Kavecsánszki Ádámot, az alapítvány 28 éves eddigi főigazgatóját választotta a januárban lemondott Balog Zoltán utódául a Fidesz pártalapítványa írja a HVG.hu.

A református lelkészből politikussá lett korábbi emberierőforrás-miniszter annak 2003-as megalakulása óta, 17 éven át vezette a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványt.

Kiderült: ő lett a Fidesz pártalapítványának új elnöke, Balog Zoltán utódja
Fotó:Mohai Balázs/MTI/MTVA

Kuratóriumi elnöki posztjáról azután mondott le, hogy tavaly novemberben a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé választották. Azóta a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke lett.

Helyére botrányáig Szájer József volt a legesélyesebb, de a történtek után mást kellett keresnie a Fidesznek.

Orbán Viktor olyan, „aktív” alapítványi vezetőt akart, aki szinte minden idejét és energiáját erre a munkára, vagyis a kormányzati ideológia belföldi és nemzetközi megalapozására és támogatására tudja fordítani.

A HVG információi szerint korábban Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter is szóba jött, de ő nem vállalta a felkérést.

Végül a Fidesz alapítványánál 2017-től szervezési igazgatóként, 2020-tól pedig megbízott főigazgatóként dolgozó Kavecsánszki Ádám kapta a posztot, aki 2014-ben az SZPMA, 2015-ben a Miniszterelnökség ösztöndíjasa volt, mígnem 2016-ban a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen diplomázott.

Forrás:HVG.hu
Címlapkép:Mohai Balázs/MTI/MTVA

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
@kishonda: Lehet hogy van olyan fasza mint józsi?
tudode
Ha ebben az országban egy tamburmayor püspök lehet bármely felekezetnél, aki évekig asszisztált a pávatáncos felcsúti méltóságnak ember miniszterként ahhoz, aminek a levét issza az ország, figyelembevéve azt, hogy lelki társai úgy íélték meg, hogy
.
----- A tékozló pásztor – Már csak tamburmajorminiszterként funkcionál Balog Zoltán
168.hu/itthon/a-tekozlo-pasztor-mar-csak-tamburmajorminiszterkent-funkcional-balog-zoltan-5466
------------------------------
.
Az más, hogy az újkori keresztények este megánják a bűneiket, aztán másnap kezdik újra a normálistól eltérő tetteiket!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.