Az újraindítással kapcsolatos intézkedések a fertőzés veszélyét nem növelik – mondta a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Kormányinfó: ekkor jöhetnek az újraindítás következő lépései
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A boltokban a tömeg csökkenhet is a hosszabb nyitva tartással. Kitoltuk a kijárásit 10 óráig, ez is segít – húzta alá.

Az újraindítás következő lépéséről akkor döntenek, ha elérjük a 3 millió beoltottat, ez 5-6 nap alatt teljesíthető.

Az üzletek, szolgáltatások, szállodák esetében a bértámogatás április teljes egészére megilleti őket. Bértámogatást 69 milliárd forintért igényeltek a eddig, ebből 66 milliárdot már ki is fizetett a kormány.

Kormány kérése: regisztráció fontosságát mindenki tartsa szem előtt. 65 év felett gyakorlatilag mindenkit beoltottak. Ha – különösen az idősek – még nem regisztráltak, most tegyék meg, és szinte azonnal megkapják az oltást.

Jelenlegi regisztrációs igényeket még ebben a hónapban képesek vagyunk kielégíteni. A kínaiakkal és oroszokkal kötött megállapodás miatt tudjuk ezt megtenni. Mindegyik vakcina véd a vírus ellen

– mondta Gulyás Gergely.

Az Európai Gyógyszerügynökség szerint meg lehet bízni az AstraZeneca oltásban. Biztonságosabb, mintha nem adatnánk be az oltást. Az oltóanyagokról szóló negatív hírek mögött állnak üzleti érdekek is. A magyar hatóságok vizsgálatának eredménye legalább olyan pontos, mint az Európai Gyógyszerügynökségé – emelte ki.

A DK által törölt vakcinaellenes petícióról Gulyás Gergely elmondta: törölték, de még nem állították le. Van, aki visszautasította a kínai vakcinát, és 1,5 hónappal később elhunyt. Ma Magyarországon 2,6 millió ember élvez védettséget az első oltás beadás után.

1,3 millió ember lenne életveszélyben, ha az ellenzékre hallgatunk, és nem szerzünk be keleti vakcinát.

– hangsúlyozta.

Újságírói kérdésre válaszolva közölte, márciusban 78 ezer korábban regisztrált pedagógus kapott meghívót oltásra, és sorra került 34 ezer tanár. Április 3-ig több mint 100 ezer pedagógust sikerült beoltani.

Arra a kérdésre, hogy mikor nyithatnak a szállodák és az edzőtermek kiemelte, a harmadik hullám csúcsán túl vagyunk. Korábban elmondtam: április végig a teraszokra ki lehet ülni. Ha az oltási program így halad, akkor ez tartható. A fitnesztermek még nem nyithatnak.

Védettségi igazolással lehet majd sporteseményre menni

A labdarúgó-mérkőzéseken való részvételről szóló újságírói felvetésre a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy válaszolt, a nyári Európa-bajnokságon is csak védettségi igazolvánnyal lehet majd nézőként részt venni. Addigra mindenkit be tudnak oltani.

Azt reméljük, hogy júniusra a járvány mögöttünk lesz – tette hozzá.

Van esély a szóbeli érettségikre

Az érettségikkel kapcsolatban elmondta, májusban írásbeli lesz, júniusban lehetnek szóbelik is. Addigra mindenkit be tudnak oltani, de az egészségügyi hatóságoknak döntést lehet hoznia, hogy a 18 év alatti személyek olthatók-e. A 16-18 év közötti korosztály veszélyeztetettsége csekély. Ennek ellenére mintegy 8 millió első oltás május végig rendelkezésre fog állni.

Petry Zsolt a német alkotmánybíróság véleményét mondta el a házasságról

Petry Zsolt kirúgásával kapcsolatban kifejtette, elsősorban Németországnak kell választ adni arra, hogy még jogállamról beszélünk-e ott.

Személyesen minden szavával egyetértek annak, amit Petry mondott. A vélemény nem szankcionálható. Nem volt szélsőséges vélemény. Az, amit Petry mondott, az a német alkotmánybíróság véleménye a házasságról. Jogállamban ilyenért büntetés nem járhat.

Továbbra is oltanak az AstraZenecával

Folyamatosan növekszik a regisztráltak száma, ezért nehéz megmondani, hogy mikorra oltják be az összes regisztráltat. Ebben a hónapban akár a 4,4 millió beoltottat is elérhetjük. Pillanatnyilag 3 millió 950 ezer ember regisztrált. Belátható időn belül május végig be tudunk mindenkit oltani, aki TAJ-számmal rendelkezik.

Nem állítjuk le az oltást az AstrZenecával és nem módosítunk. 18 millió brit állampolgárt oltottak be, a vakcina maximálisan megfelel a követelményeknek. Senkinek sem kell félnie. Ezt is engedélyezték a magyar hatóságok – emelte ki.

Forrás: kormányinfo

Fotó: MTI/Kovács Tamás

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Több évtizedes közszolgálat alatt azt tanultam, hogy az állam az olyan üzem, ahol minden mindennel, és mindenkivel összefügg!
.
Amely már nem igaz, mert minden a felcsúti nemzetvezetőnél indul, és végződik, amely egy normálisan működő államigazgatásbna nem fordulhatna elő, felkészhülve minden rendkívüli helyzetre, hogy ötletszerűen átveszi a parancsnokságot a járványügy felett 2020 márciusában, és több mint egy év után jut el oda, hogy na nem a járványügyesek illetés főosztályát, vagy milyét bízza meg, hanem az MTA elnökét, a kolostorba rendelve
.
----- Orbán: jön a nemzeti pandémiás terv
propeller.hu/itthon/3646148-orban-jon-nemzeti-pandemias-terv
-----------------------
.
Akkor, amikor a pandémiás terv ott röhög archívan valamelyik irattárban, vagy fiókban
.
EHUN ni:
.
---- Pandémiás tervf 2009.
www.antsz.hu/data/cms26491/Pandemias_Terv_20090818.pdf?archived=true
-------------------------------
.
Amikor lecseng a járvány akkor derül ki, hogy ki lett a vesztes, akinek nem lesz több éjszaKÁJA, abban az országban, ahol semmi nem az aminek látszik, ha az érintettek mélyére ásnak!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@tudode: Mi még "ortodox" közgazdaságtant tanultunk. Megmondta Matolcsy jó pár pontban,hogy most a közgazdaságtan is unortodox lesz kis hazánkban.
justhpeter
Gulyás megpróbálja szakszerűbben lökni a süket dumát, de neki még annyira sem megy mint a gazdájának.
cirip
Ha meglátom ezt a puffadt képű Gulyást, elfog a hányinger és azonnal veszem le a hangot, vagy kapcsolok el..Foglalkozzon már vele egy beszédtanár, ha már kiáll szövegelni! Undorító, ahogy beszéd közben szörcsögve visszaszívogatja a nyálát minden 3. szó után!..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.