Magyarország a második az uniós oltási ranglistán. Miután a beoltottak száma kedden meghaladta a 2,5 milliót, szerdától megkezdődhetett a lépcsőzetes újraindítás – közölte Müller Cecília a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online tájékoztatóján.

Müller: meghalt egy 8 hónapos, koronavírusos baba Magyarországon
Fotó: koronavirus.gov.hu

Hozzátette, már 2 608 084 fő kapta meg az első vakcinát. 1 077 947 ember pedig már a második oltáson is túl van.

Ezzel a magyarok 26 százaléka beoltottá vált.

Sok szorgos kéznek köszönhető mindez. Továbbra is ötféle vakcinával oltunk, valamint tárgyalunk hatásos és biztonságos vakcinák beszerzéséről is. A Janssen vakcinából 28 800 adag várható. Ez egy egyadagos oltóanyag – fogalmazott.

Az országos tiszti főorvos tragikus hírt közölt. Tájékoztatása szerint az elhunytak listájában egy 8 hónapos csecsemő is megjelenik majd. Hangsúlyozta azonban, hogy

a csecsemő nem koronavírus-fertőzésben halt meg, halálának oka vérmérgezés volt.

A környezetében sokan fertőződtek koronavírussal, így nála is igazolták, de egyértelműen kimutatták a kórokozó meningococcus baktériumot.

Azért került fel a listára, mert kimutattuk nála a koronavírust, de nem ez volt a halál oka. Az első perctől kezdve transzparenst adatszolgáltatást nyújtunk. Aki az elhalálozás idején koronavírusos volt, a halál okától függetlenül megjelenítjük a statisztikákban.

Nem tudtunk eddig azonosítani olyan gyereket, aki koronavírus-fertőzésben halt volna meg

– jelentette ki.

Forrás: hirado.hu

Fotó: koronavirus.gov.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Elad0tt 0rszág
@Szeparepa2: Na már értem, a nevelt lányos cikk esetében miért is voltál annyira ízléstelen, ez se semmi itt. Komoly ember lehetsz, magas iskolai végzettséggel.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Elad0tt 0rszág
@sgl: Senki párja nem vagyok. Minden okkal történik.
balos
@Elad0tt 0rszág: Minden okkal történik 2010 óta!Mert a nemzethy álca alatt a patkányok tobzódhatnak!
tudode
Majd eldől, hogy a számháború közepette a felcsúti nemzetrontó, vagy a vírus győz!
Elad0tt 0rszág
@Szeparepa2: Ne szívd mellre, ritkán lépek fel, ezért ilyen írást ritkán látok:-) Most pl. engem is le kurva anyáztál, most kit hibáztassak ezért? Nem hiszem, hogy erről azok tehetnek, akik itt vannak.
Elad0tt 0rszág
@balos: Nyilván minden rossz 2010 óta van, gondolom te is azóta fogod rá mindenkire ha nem megy valami, előtte milliárdos voltál gondolom:-))
Elad0tt 0rszág
@Szeparepa2: Mindenki? Nem vagy válogatós:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.