Rákóczi Feri 7 éve étteremtulajdonos, a koronavírus miatt viszont egy éve csak önti műsorvezetői fizetését az éttermébe

Tavaly tavasszal még házhozszállítással próbálkoztak, de mivel ebben nem volt nagy gyakorlatuk, így a bezárás mellett döntöttek.

Nálam most vagyunk az optimális huszon-szám helyett, tizenegy-ketten, a fele.”

– mondta Feri.

Közzétette: Rákóczi Ferenc – 2021. március 4., csütörtök

Tavaly volt egy rövid időszak, amikor fogadhattak vendégeket, de Feri szerint ez nem sokat segített:

Most már nem csak arról van szó, hogy azt mondjuk, hogy november óta nem vagyunk nyitva és ez milyen hosszú idő, hanem gyakorlatilag már egy teljes év van mögöttünk 

– mondta.

A rádiós műsorvezető az elmúlt hónapokban médiás bevételeinek nagy részét a Korhely életben tartására fordítja:

Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nekem, ez nem nagyképűség, de van egy másik szakmám, én ott keresek pénzt, amit ide be hozok most, és kifizetem amit ki kell fizetni. Egyelőre még bírom, nem tudom, hogy meddig fogom még bírni és ez nem önsajnáltatás, de itt igazán nagy gondban azok vannak akik bérelnek egy helyet és ezt azért csinálják, hogy nekik, vagy a gyerekeiknek legyen fizetése 

– tette hozzá.

Forrás: blikk.hu

Címlapkép: Facebook/Rákóczi Feri

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

FLETÓ
Ő egy komoly ember! Tehetséggel, tudással ért el mindent! Kiváló zenész...
Pokróc
Mire számított a Rákóci vagy akár bárki ? Itt segíteni nem fognak ,itt nem húznak ki a xarból ,simán végignézik ahogy tönkremész .Fogjad fel szépen hogy hol élsz, földrajzilag keresd meg a térképen .
Keresd meg felcsútot és Münchent azt mingyá megvilágosul minden.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.