Az adatokról a Népszava.hu számolt be: a 30 év alattiak körében is a Fidesz a legnépszerűbb párt, az ellenzék együttesen legyűrheti őket.

A fiatalok relatív többsége leváltaná az Orbán-kormányt (48 százalék), míg csupán harmaduk (33 százalék) szeretné a jövőben is Orbán Viktort miniszterelnökként látni

- derült ki a Republikon Intézet kifejezetten nagy, ötezer fős mintán végzett közvélemény-kutatásából.

A fiatalok többsége kormányváltást akar, de 30 év alatt is a Fidesz a legnépszerűbb
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Annak fényében érdekes, hogy a 30 év alattiak körében is tagadhatatlanul a Fidesz a legnagyobb támogatottságú párt (29 százalék). Az ellenzéki pártok azonban együttesen több fiatalt tudhatnak maguk mögött, a Jobbik 14 százalékos, a Momentum 10, a DK 5, az LMP 3, az MSZP és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt 2-2 százalékos, illetve a Párbeszéd 1 százalékos támogatottsággal bír ebben a körben.

Mikecz Dániel, a Republikon vezető elemzője szerint a pártot választani nem tudó fiatalok is inkább új kormányt szeretnének, ebből fakad a meglehetősen nagy kormányváltó hangulat.

A Republikon mérése szerint mindössze a fiatalok 28 százaléka menne el biztosan szavazni, illetve további 41 százalék valószínűleg részt venne a következő választáson.

A fiatalok közügyekről való véleménye alig tér el az országos átlagtól. Az idősebbekkel hasonló mértékben támogatják, hogy a vallás magánügy és az állam tartson távolságot tőle (66 százalék), hogy legyen ingyenes a felsőokatás (78 százalék), valamint az államnak többet kellene költenie egészségügyre (79 százalék).

Lényegi eltérés azonban, hogy összesen 7 százalékkal többen támogatják a fiatalok a melegházasságot (35 százalék) a teljes lakossághoz képest.

Ideológiai önbesorolásuk alapján a legtöbb fiatal liberális, szabadgondolkodású (24 százalék), környezetvédőnek 19 százalék tartja magát, e két ideológia jellemzőbb rájuk, mint az idősebbekre. Nemzeti érzelműnek 18 százalék tartja magát, illetve 16 százalék híve a „rendnek és stabilitásnak”.

Már kevésbé népszerű a konzervatív felfogású, vallásosnak is csak hat százalék tartja magát. A baloldali, vagyis szocialista és szociáldemokrata szintén a kevésbé népszerű ideológiák közé tartozik körükben.

Forrás: nepszava.hu
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Bástya Béla Elvtárs
@Eladott Ország: Nagyon meg fogsz lelődni jövőre! Ha addig nem megy érted a nagy fekete autó...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Eladott Ország: Hol a lé, bolsiék fajbarma!? Arra gondoltál, amikor a 90-es években eltűntettetek több, mint 10000 milliárdnyi "társadalmi tulajdont", vagy, amikor 2002-2010. között úgy emelkedett meg 14000 milliárddal az addigi 8000 milliárdos államadósság, hogy azon semmit nem vettetek, semmit nem építettetek és senki/semmit nem támogattatok, hanem helyette népzsebeltetek ezerrel? Ne itt sírd a "bánatodat", ne itt hintsd a mocskaidat, hanem kérdezd meg az efftársaidat, téged miért hagytak ki a "buliból"!
Eladott Ország
@Bástya Béla Elvtárs: = @ómió: A fideszt gyakran vádolják azzal, hogy a politikusaiból gazember lett. Ezt én cáfolom! Inkább úgy látom hogy a gazemberekből lett fidesz politikus!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/144620641_1045845172562056_6237483221919169417_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=5vB1dZ9KHZcAX9FCcDM&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=d01fdd9b31fb12d03dff7eb25a1db7ee&oe=6095AECB
A császár , akit a hatalomvágy , a pénz szeretete a népe ( szavazói ) emelt isteni hatalomra . Aki tőle függ a haszonlesők ,kiknek úgy ossza a nemzeti jövedelmet ,mintha a sajátja lenne .Megálmodott illiberális maszlagjával kényszeríti behódolásra azt a népet , akik kipucolták a ganédómból ,kiknek pénzén tanult , de buta maradt ! Nem érdemel ,más sorsot ,csak visszatoloncolni oda , ahonnan elindult! A 133 olyan ember szavaz mellette , kiknek nincs bátorsága bevallani szavazóiknak ,hogy tulajdonképpen megszegték az esküjüket és nem őket képviselik , csak egy őrült befolyásoltsága alatt vannak! A 133-kat személyesen válogatta, buta, butább, legbutább alapon, így lehet biztos a lojalításuk ,sokan nélküle trágyát pakolnának gumicsizmában a földeken napszámosként, éhbérért!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/153633564_4205203299531202_4058230887077792331_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=pVBEIpUuD5sAX_YxqVs&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=c72195d06cf7e0f86ae8a268c9ee620d&oe=6098DB63
Ez már nem is fej, ez már fúj! Azért érdemes jól megnézni ezt a pofát, én egy kerékpár vezetését nem bíznám rá, és közben egy országot vezet!
folt
@Eladott Ország: tegnap, 13:20

"Mégis mennyit kellene kapjak egy ilyen felelős beosztás után? Annyit, mint egy közmunkás..."

Ez valójában egy nagyon aljas és nagyon szemét megnyilvánulás volt egy olyan ember részéről, aki addig sem csinált semmit és azóta sem csinál semmit. De arra már van esze, hogy lenézzen és minősítsen más - dolgozó, vagy dolgozni akaró -embereket.
Ez a beszólása vetekszik Lázár János takonyborék szintű megjegyzésével (filozófiájával?), mi szerint mindenki annyit ér, amennyije van, pedig még ott van a tojáshéj a seggén a csajnak
human
@Eladott Ország: Jelenleg viszont nem állnak fenn azok társadalmi, gazdasági körülmények amik felkeléshez vezethetnének. Az internetadóhoz mérhető gigatüntetés valóban majd akkor lesz, ha az EU-ból ki akarja léptetni az országot. De ezt is csak akkor lépi majd meg, ha már nem tud százmilliárdokat kitalicskázni az EU támogatásokból. Viszont mire az EU eljut odáig, hogy szankcionáljon, esetleg bevezesse a közvetlen kifizetést addigra már rég túl leszünk a 2022-es választáson, talán még a 2026-oson is.
Bástya Béla Elvtárs
@Eladott Ország: Nagyon meg fogsz lelődni jövőre! Ha addig nem megy érted a nagy fekete autó...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.