Nem áll meg a Magyarországról szóló cikkek írásával Franziska Tschinderle, akit a MTVA járatott le a Fidesz EP-delegációjának küldött kérdései miatt.

"Kérdésekkel provokált az újságíró" – Felháborodás tört ki Ausztriában az M1 riportja miatt, Szijjártó szerint szánalmasak a reakciók
Fotó: M1

Franziska Tschinderle saját lapjának felületén is megerősítette, hogy az őt ért támadás nem tántorítja el a valóságot feltáró munkájától.

Továbbra is be fogunk számolni arról, hogyan építik le a demokráciát a szomszédunkban

- hangsúlyozta.

Ez a szomorú valóság Magyarországon

- írta egy másik tweetben.

A Profil kiadója és főszerkesztője azt nyilatkozta, nem tervez jogi lépéseket a magyarországi történtek miatt, inkább a politikusoktól vár reakciókat, akár brüsszeliektől is. 

A kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) részéről Alexander Schallenberg külügyminisztériuma nyilvánított véleményt

A média alapvető feladata, hogy kritikus kérdéseket tegyen fel. Az M1 bánásmódja Franziska Tschinderlével ezért elfogadhatatlan.

- írta a Twitteren az osztrák külügyminisztérium.

Szijjártó Pétert felhívta osztrák „barátja és kollégája”, akinek elmondta a véleményét.

Szijjártó erről azt írta a Facebookon:

Látom, hallom, nagy a felbuzdulás Ausztriában, mert a Magyar Televízió híradója kritizálni mert egy osztrák újságírót.

Lassan-lassan csak lebukik a nagy sajtó- és véleménynyilvánításos képmutatás: a focista nyugodtan nyilatkozzon, ha szerinte a család az család, de ki van rúgva, ha a liberális mainstreammel szemben foglal állást családról és migrációról.

A liberális újságíró pedig nyugodtan terjeszthet álhíreket egy országról, hiszen sajtószabadság van, de ha egy másik újságíró kritizálni meri (magyarul ő is elmondja a véleményét), akkor az támadás a sajtószabadság ellen.

Hát, kedves Barátaim, két betli pár nap alatt, ez szánalmas….

A külügyminiszter arról nem írt, mit mondott neki az osztrák kollégája.

Forrás: 24.hu/index.hu
Címlapkép: M1

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
volvós
petya ...a te diplomáciai érzéked és tudásod egyenlő a nullával
törődj csak az öregedő feleség(k)ecskéddel az adriai luxus nyaralásoddal
volvós
..." A külügyminiszter arról nem írt, mit mondott neki az osztrák kollégája." ...
Gondolom, a petya anyukája volt a téma, egy mondatban !! :-))))))
ómió
@Aki Én: Az elmeosztály munkásőr tagozatáról "így látod"? És muszáj mindjárt rám hazudnod is?
Gazella
Kakadu te vagy a szánalmas a dagadékkoddal és a haverjaiddal együtt!!!
Gauntlet
Nincs olyan hogy liberálfasiszta, csak keresztényfasiszta - az sajnos bőven, és ez a mostani Qrmány az.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.