Szijjártó Péter az ATV kérdésére mondta el: csak akkor van értelme EU-n kívüli forrásból újabb vakcinabeszerzésnek, ha azok időben jelentenek segítséget. A CanSino és a Covishield lekerül a napirendről a szállítási határidők miatt.

Akkor van értelme az Európai Unión kívüli forrásból újabb oltóanyagok beszerzésére, hogyha azok időben tudnak segítséget jelenteni. Én most úgy látom, hogy azok a törekvéseink, amelyek alapján még szerettük volna növelni a meglévő szerződéseken felül a keletről érkező vakcinák számát, most lekerülnek a napirendről, tekintve a kapacitások miatt vállalt szállítási határidőket

- jelentette be Szijjártó Péter az ATV kérdésére egy más témában tartott mai sajtótájékoztatóján.

Korábban több milliós tételről szóltak a hírek.

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy Oroszország eddig határidőre leszállította a 800 ezer első oltást, 200 ezer oltás van még hátra, amelyet április hónap folyamán fognak leszállítani, valamint a már bent lévő 800 ezer első oltásból 500 ezerhez a második dózist és a hátralévő 200 ezer első oltáshoz is szállítják a másodikat.

Ennek az időtáblázatának az összerakása zajlik

- fogalmazott.

A kínai Sinopharm vakcina kapcsán is azt mondta:

ők már előteljesítésben vannak, hiszen az áprilisra esedékes 500 ezer Sinopharmból 100 ezer már itt van és most a további szerződéses mennyiség szállításának ütemezéséről beszélünk.

Míg a szintén kínai CanSino és CoviShidld oltóanyagok nincsenek az országban és mivel a gyártási kapacitások a gyártóhelyeken úgy alakulnak, hogy csak későbbi érkezéseket jeleznének előre

ezért azt gondolom, hogy ezekkel az oltóanyagokkal nem kell számolnunk a következő időszakban

- jelentette ki Szijjártó Péter.

Forrás: ATV
Címlapkép: MTI/Soós Lajos

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
division
@Klubtag: Nyilván a politika is benne van nagyon, és ez szerintem is elfogadhatatlan.
division
@Nessy: Az oldal nem található...Abban egyetértek persze, hogy azt sosem lehet megtudni, hogy néhány haláleset az oltás, vagy maga a vírus következménye, de ezt akkor sem lehetne biztosan megállapítani, ha azt írnák, az oltás volt az oka.
gina
Idióta vizfejű, de eddig oltogatták a népet ezekkel,érdekli ezt a szemetet hogy biztos e vagy sem, ami fontos az a nyereség
Nyírfa
@Nessy: De hamar levették! Meghajolt a HVG?
Nessy
@Nyírfa: Lehet. Én még reggel kaptam viberen. Az volt a lényeg, hogy az oltás után rövid időn belül keringési problémák léptek fel, és voltak akik bele is haltak.
Nyírfa
@Nessy: Állítólag az esetek csak kiszivárogtak, azokat nem hozták nyilvánosságra. Vajh, miért?
Valaki linkelte a Napi.hu-t, ott talán még olvasható.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.