Magyarország segít Szlovákiának a Pozsony által megrendelt, koronavírus elleni orosz oltóanyag bevizsgálásában – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettessel, pénzügyminiszterrel.

Orbán: "Sok sikert kívánok Szlovákia minden polgárának!"

Szijjártó Péter közölte, Szlovákia azt kérte Magyarországtól, hogy segítsen az Oroszországból érkező oltóanyag bevizsgálásában. Ennek Magyarország szívesen eleget tesz, hiszen rendelkezésre áll az ehhez szükséges tudás és a nemzetközileg akkreditált laboratóriumi kapacitás – mondta.

Magyarország nagyon szívesen segít Szlovákiának, hogy minél több szlovák ember életét és egészségét tudják megmenteni. Magyarország abban érdekelt, hogy szomszédjai is sikeresek legyen a koronavírus elleni védekezésben, hiszen a sikeres védekezésük segíti, hogy a magyar védekezés is sikeres lehessen

- hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Újságírói kérdésekre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, hogy a Szputnyik V vakcinára vonatkozó szerződés szerint még 200 ezer első és 700 ezer második oltást kap Magyarország. Közölte azt is,

néhány óra múlva kapja meg Szputnyik V vakcinából a második oltását.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy ha Brüsszelre vagy az ellenzékre hallgattak volna, akkor "sok ezerrel többen meghaltak volna, sok tízezerrel többen megfertőződtek volna, és sok tíz meg száz millió forinttal több kár érte volna Magyarországot". A kormány azonban nem csak Brüsszelre, és nem az ellenzékre hallgatott, hanem "fogtuk magunkat és vásároltunk a magyar hatóságok által biztonságosnak ítélt vakcinákat Keletről is" – mondta. Igor Matovic úgy fogalmazott: a magyar vezetőknek volt bátorságuk más vakcinákat is vásárolni, ezért Magyarország még kedvezőbb pozíciót érhet el. Igor Matovicot a Karmelita kolostorban péntek délután fogadta Orbán Viktor miniszterelnök – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Igor Matovic a közösségi profilján pénteken közzétett egy videót, amelyen Orbán Viktor magyarul elmondta:

"nagyszerű megbeszélésen, baráti megbeszélésen vagyunk túl. Örülük, hogy Igor barátommal ma hosszan is eszmét cserélhettem. Mind a két országot meggyötri a mostani vírusjárvány, csak a vakcina segít, minél több vakcina, annál nagyobb az esély a sikerre. Akármilyen bajban is vagyunk most, szlovákok és magyarok egyaránt, jó szomszédok akarunk maradni. Magyarország készen áll arra, hogy minden segítséget megadjon. Biztos vagyok benne, hogy ha kell, akkor Önök is viszonozni fogják ezt. Sok sikert kívánok Szlovákia minden polgárának!".

Matovic a videóban szlovákul elmondta: "örülök, hogy ilyen közel vannak a barátaink, akik a nehéz pillanatokban tudnak segíteni nekünk. A Szputnyik szlovákiai történetét mindannyian ismerjük. A segítséget ismét erről az oldalról kaptuk meg. Nagyon örülök, hogy megkaphattuk a segítséget, amellyel újabb emberéleteket tudunk megmenteni". 

A szlovák politikus a videó fölé írt bejegyzésében hangsúlyozta: kiváló dologban sikerült megegyezni, abban, hogy a Szputnyik V vakcinát egy erre a célra minősített magyarországi laboratóriumban vizsgálják be az oltóanyag szlovákiai használatának érdekében. A szlovák pénzügyminiszter hangsúlyozta: "szörnyű hiba volt" és több hetes késedelmet eredményezett, hogy a szlovák állami gyógyszerfelügyelet (SÚKL) Szlovákiában egy erre nem minősített laboratóriumot bízott meg a Szputnyik V vakcina tesztelésével. "Ez azt eredményezte, hogy az orosz fél elállt a szerződéstől, mi több, ha a vakcina tesztelését rájuk hagytuk volna, akkor Szlovákiában soha nem kezdték volna el a Szputnyik V vakcinával az oltásokat" – írta Matovic.

Forrás: MTI

Fotó: Facebook/Igor Matovic

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
"Szlovákia azt kérte Magyarországtól, hogy segítsen az Oroszországból érkező oltóanyag bevizsgálásában"
Hát akkor csak be kell vizsgálni. Nincs mese. Nekünk elég volt Orbán utasítása az engedélyezésre, de úgy néz ki a szlovákoknál kicsit magasabb szintű az igényesség.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Persze!
.
A pokol tornáca is jóindulattal, illetve jelen esetben Sputnyik VAKcinával!
human
"Szlovákia azt kérte Magyarországtól, hogy segítsen az Oroszországból érkező oltóanyag bevizsgálásában"
Hát akkor csak be kell vizsgálni. Nincs mese. Nekünk elég volt Orbán utasítása az engedélyezésre, de úgy néz ki a szlovákoknál kicsit magasabb szintű az igényesség.
rokker33
Hajrá Orbán már nem csak Magyarországot védi meg,hanem Szlovákiát is Erre senki sem számított, hogy ilyen nagyszerű ember...xD xD
Nyírfa
Biztos, hogy Matovic a szlovák nép barátja? Mert, hogy orbán nem, az 100 %.
A szlovák miniszterelnök ugyanolyan önkényesen intézkedik mint a magyar.
Jelzem, Matovic úr, az Önök egészségügyi szakpolitikusai összehasonlíthatatlanul különbek mint a mieink, mert ők nem elárulták el az esküjüket. Hát, csak vizsgáltassa azokat a vakcinákat, majd orbán rányomja a pecsétet: engedélyezve.

Kíváncsi vagyok, ki lesz a következő miniszterelnök. Orbán "barátai" eddig kivétel nélkül megbuktak.
tudode
@fideszes gyökér: .
Nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél. Most olvasom, hogy az oroszok vizsgálják a Sputnyikot, mert
.
---- Ijesztő: több haláleset miatt is vizsgálják a Szputnyik V-t
nuus.hu/eletmod/koronavirus/0409/ijeszto-tobb-halaleset-miatt-is-vizsgalja
--------------------------------
.
Ezek a a méltóságos nagyurak nem a tűzzel, a kaszással játszadoznak ahelyett, hogy azzal játszanának ami egyidős velük!
.
pécsi
Idióták! Minden vakcina jó és megelőzi a halálos betegséget. Orbán európai szinten is a legjobb döntést hozta, mert nem várt a töketlen brüsszeli diplomatákra! Minden emberi élet számít. Az orosz és kínai vakcina ezreket mentett meg hazánkban.,Csak a mocskos, bolsevik, DK-s prolik terjesztik a rémhírt. Ideje lenne levadászni a főkolomposokat, élükön gyurcsótánnyal! a vírustagadókat 1 hétre bevinni a covid osztályra dolgozni, mindjárt rend lenne!
rokker33
@pécsi: De szépen leirtad!Mindjárt jönnek a habzó szájú Gyurcsány támogatók,akik megmondják hogy milyen szemét Fideszes vagy meg Gyurcsány mellett senki sem halt volna meg! Persze ha Brüsszelen múlott volna most még 500.000 embernél sem tartanánk!!!
simmering73
@pécsi: Ha olyan magas lennél, mint amilyen hülye, hónod alatt dörögne az ég.
Béla333
Futsal Peti ránézésre megmondja, hogy melyik vakcina jó és melyik nem.
Szlovákia minden állampolgára megnyugodhat: jó kezekben van a sorsuk.
A maffiavezérében és a helyettesében.
Gazella
@pécsi: el vagy te tájolodva. Mindenki kisérleti nyúl... ezek a vakvinák nincsenek rendesen kikisérletezve... ehhez minimum kell 5-6 év, hogy biztonságos legyen a hatása.
csak úgy....
az önimádó és magamutogató viktor serénykedik..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.