Ujhelyi István az MSZP EP-képviselője, Medgyessy Péter egykori miniszterelnökkel készített beszélgetést írta a telex.hu.

Medgyessy Péter szerint a DK hibát követett el, bocsánatot kellett volna kérniük
Fotó:MTI/Illyés Tibor

Ebben Medgyesssy elmondja, hogy októberben ő és a felesége is koronavírusos lett, viszonylag enyhe tünetekkel vészelték át a fertőzést, néhány hete pedig megkapták az oltásokat is.

A volt miniszterelnök szerint a világon egyetlen kormány sem kezelte jól a járványt, aminek az az oka, hogy teljesen ismeretlen helyzetet teremtett a koronavírus.

A magyar kormány teljesítményéről azt mondta, hogy az első hullámot még jól kezelték, később azonban késve hozták meg a szükséges intézkedéseket, és a kommunikációjuk is „pocsék volt”, nem beszéltek eleget az oltás fontosságáról.

Úgy gondolja:

hogy a választások közelsége miatt még jó ideig napirenden lesz a kormány kampánya, miszerint az ellenzék oltásellenes. Ezt károsnak nevezte Medgyessy, de hozzátette, hogy a DK hibát követett el, amikor arra biztatta az embereket, hogy ne fogadják el a kínai és az orosz vakcinát az uniós engedély hiányában, még ha jószándékúan is akartak eljárni.

Utólag bocsánatot kellett volna kérniük ezért, amikor látszott, hogy európai összevetésben is jól halad a magyar oltási program.

A Fudan Egyetemről úgy vélekedik Medgyessy, hogy egy jó kezdeményezés, de valahol „eltorzult” a projekt. Nemzetbiztonsági szempontból nem tartja aggályosnak a kínai egyetem ide jövetelét, bármelyik egyetem lehet kémközpont, mondta.

Forrás:telex.hu
Címlapkép:MTI/Illyés Tibor

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

NKF
Nem volt rossz fazon,de fleto jó bevált bolsevik szokás szerint megfúrta vagy pucssolta!
Azért becsültem annak idején kimondta az SZDSZ a legkorruptabb párt.
Ez tartott,kb 10 óráig utána kussolt ő is .Az ,hogy besúgó genyó volt nem kérdés.
Hol van a többi rohadék?A fele a parlamentben?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Úristen, és én együtt éreztem vele, amikor kipenderítették a hivatalából! Károsabb mint a szén-dioxid kibocsátás!
De pitiáner bosszú!
Eladott Ország
DK nem hibázott kedves SZT elvtárs. Nyugat- Európában nem használják a keleti vakcinákat, mivel nincs rá a mai napig EU/EMA engedély. Németország használni akarja, ha lesz EU/EMA engedély. Addig olyan mint az orosz rulett. Egyébként még mindig nincs rá elegendő tapasztalat, hogy mennyire válik be, csak bizakodni lehet, hogy használ és nem árt, de az is lehet, hogy annyit ér mint a szentelt víz, csak kurva sokba sokba került. A fideszes bűnöző gazemberek a veszélyhelyzet idején is meglopták az adózó állampolgárokat, és inkább ezért kellene félreverned a harangot és szót emelni, hogy a fidesz egy végtelenül aljas gazemberekből álló szekta, de nem ezt tetted! Egyébként meg jobb lenne ha befognád a seggnyaló pofádat és eltakarodnál a redvás picsába, mert b@zdmeg neked is csak megszületni volt nehéz, te szarházi, gerinctelen, parazita, mocsokláda! Látod most sem azért járattad a pofádat ,hogy milliárdokat lopott a fidesz! Gondolkozz el és néz a tükörbe, és próbáld pofán köpni magad, de tudom ez nem fog menni neked , mert csak egy csúszómászó pondró vagy és nem ember! Te sem vagy különb mint a maffiaállam!
szigoruantitkos.hu/szt-tisztek/medgyessy-peter-dr-124.html
folt
Medgyessy Pèter is ember, ezèrt nem tèvedhetetlen.
Viszont, most azt a ritka esetet láthatjuk, amikor minden mondata tèvedès.
Ezért tènyleg kár volt megszólalni.
Béla333
@Eladott Ország: 18.13
Medgyessynek már régen börtönben kellene csücsülni az Alstom kenőpénzek miatt!:

"Az Alstom tanácsadók hadával dolgozott, eddig a pontig a vádiratban a Medgyessy Péter volt miniszterelnök által alapított AssistConsult Tanácsadó Kft., valamint a Honfran Kft. neve bukkant fel mint amelyek segítették az Alstomot."
24.hu/belfold/2020/12/21/metro-metrokocsi-korrupcio-astom-ugy-eljaras-megszuntetes/

Elképesztő, hogy mindkét oldali politikai "elit" a szemünk láttára lopják szét az országot és mi még mindig képesek vagyunk ezekre a tolvajokra szavazni!
Nyírfa
Meghallgattam a beszélgetést, és igazolva láttam, hogy nem szabad bízni a szocialistákban. Nagyon kíváncsi voltam Ujhelyi reakcióira: bár próbálta tompítani M. DK-t illető vádjait, de olyan tessék-lássék módon, hoztam is-viszek is alapon. Láthatóan nem akart vitába bonyolódni. A kínai egyetemmel kapcsolatosan - számomra döbbenetesen - elsősorban a gazdasági háttér problematikáját emelte ki Ujhelyi, erőteljesebben mint a nemzetbiztonsági kockázatot, pedig, ha valamit figyelembe kell venni, akkor az a keleti nyitás , amely önmagában óriási nemzetbiztonsági veszélyforrássá nőtte ki magát. Az, hogy csupán a CEU jelenlétét hiányolta , párhuzamba állítva a Fudannal , de a kínai egyetem jelenlétét üdvözölte, olyan politikai baklövés, amely csak növeli a kétséget a szocialisták kormányzati alkalmasságát illetően.
De nagylelkű voltam: nem, nem növeli a kétséget, hanem lenullázza a bizalmat.
Nyírfa
@Eladott Ország: Volt valami kapcsolata a fidesszel, díjat is kapott, ahogyan a képen is látni.
Akit a fidesz elismer, azt én kétkedve fogadom, pontosabban nem fogadom, mert vannak emberek, akiktől szégyen a dicséret.
Nos, Ujhelyi a beszélgetés során említette, hogy a mai napig jóban van M-mel, és, csak mint a M-kormány alatt, a jövő évi esetleges győzelem után is kéri a támogató segítségét.
De én nem kérem. És, ha Ujhelyi igen, akkor én nem akarom, hogy U. helyet , fontos pozíciót kapjon a következő kormányban. Mert M. is csak egy faló ott, ahol végre tiszta körülményeket szeretnénk teremteni.
NKF
Nem volt rossz fazon,de fleto jó bevált bolsevik szokás szerint megfúrta vagy pucssolta!
Azért becsültem annak idején kimondta az SZDSZ a legkorruptabb párt.
Ez tartott,kb 10 óráig utána kussolt ő is .Az ,hogy besúgó genyó volt nem kérdés.
Hol van a többi rohadék?A fele a parlamentben?
balos
Ez a hideg nem ártott meg a meggyesnek?
Béla333
Medgyessy meg az üvegzseb...
Ennyi mocskot hordott össze a szél...:

2003.02.27 00:00
"Az Országgyűlés előtt az üvegzsebtörvény: Nehéz szülés"
"A kormánykoalíció választási ígéretei között kiemelt helyen szerepelt a közpénzekkel való gazdálkodás átláthatóbbá tétele. Az Országgyűlés most tárgyalja az üvegzseb-program fantázianévre hallgató ún. salátatörvényt. A tervezet 19 jogszabályt módosítana, újrafogalmazná például az üzleti titok és a közérdekű adat viszonyát, kibővítené az Állami Számvevőszék hatáskörét, szigorítaná a közalapítványok működési rendjét és a közbeszerzési eljárás szabályait (ezért nevezik salátatörvénynek). A törvénycsomag egyes elemei kétharmadosak, vagyis az ellenzék együttműködésére is szükség van. "
magyarnarancs.hu/belpol/az_orszaggyules_elott_az_uvegzsebtorveny_nehez_szules-62604

Olyan jól sikerült ez a törvény, hogy onnantól a Fidesz és az MSZP kéz a kézben lopta szárazra az országot!
Olyan mocsárba taszították az országot, ahonnan azóta sem sikerült kimászni.
Mocskos szemetek mindkét oldalon!
Béla333
Ha ránézek arra az önelégült pimasz mosolyára, miközben a futsal miniszter simogatja éppen őt, hát felfordul a gyomrom tőle, tőlük és az egész politikai "elit"-től!
CsipkeRózsa
@Nyírfa: Úgy emlékszem, Medgyessy minielnök korában Kínába utazott, a fidesz nagyon elítélte őt, amiért ellátogatott oda. Ezt most nem említette?
vitriol
Meggyesi az elmúlt években ritkán szólalt meg, de minden alkalommal éreztette, hogy nem bocsájtott meg Gyurcsánynak, és mindig elítélő véleményt mondott.
jesz
nagyon jó színe van Medgyessynek...vajon mitől, és hol szerezte be?
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Hogy volt Kínában, azt igen. El is dicsekedett vele, hogy a keleti nyitás az ő nevéhez fűződik, már akkor tárgyalt a Fudannal is, hogy campust létesítsenek Budapesten. Egy hullámhosszon van a mai fidesszel. :)
Hogy orbánék akkor elítélték, arról hallgatott.
ómió
Már a D-209-es efftársnak is sok Böszméék egymásnak is ellentmondó hazudozása?
Eladott Ország
@Nyírfa: tegnap, 18:39 ◘ Nekem sem szimpatikus Ujhelyi István, stichje van. A másik szintén nem szimpatikus figura az MSZP-ből, Mesterházy „Athos” Attila: "Egy mindenkiért, mindenki értem!" Az egy pettingpamacs, és nem szép dolog valakinek a külsején rugózni, de ez itt egy borotva kérdése lenne. Nem azért mert ronda, hanem mert gáz. Egyértelműen a kilencvenes évek közepe, középkategóriás andalúz drogdílerek viselete. Mondjuk, ha levágná, a vagina szakállát ( pina kefét ) kiderülne, hogy egy kissé pohosodó karakter nélküli arc van mögötte.
Eladott Ország
@ómió: ma, 09:23 ◘ Ne örülj, mert a bűnöző és politikai prostituált román cigány sem lett átvilágítva ,KGB-s ügynök és spicli volt. Orbán Viktor: "Jelentenem kellett rólad Lajos"... egy őszinte vallomás.
youtu.be/qvn6vtNEBPc
Málna
A DK tényleg tartozik egy bocsánatkéréssel. Az elhunyt képviselőjük családja felé mindenképp.
ómió
@Eladott Ország: Még mindig nem sikerült ráhazudnotok, idiótája!? "Passzushamisításig" se jutottatok még el? Marad a "simicskai tuti"? Hát, húzzatok már bele! Ha meg bűnözőket, politikai prostikat látnál, akkor nézz körül, amikor az Internacionálétokat éneklitek! Az ott mind az!
Nyírfa
@Eladott Ország: 10.24

Mesterházyval nekem más jellegű problémám van: az, hogy szerintem tégla.
Eladott Ország
@Nyírfa: Nekem is úgy tűnik. Nem véletlen, hogy Mesterházy Attila 2006 óta tagja a NATO Parlamenti Közgyűlés magyar delegációjának, és a NATO-parlament elnöke lehetett ( egy évig), továbbá a megnyilatkozásai alapján egy albínó, csökkent vagy hiányzó pigmentációban szenved, gerinchiányban.
Nyírfa
@Eladott Ország: Nincs rá konkrét bizonyítékom, de véleményem szerint a 2014-es választásokat átjátszotta a fidesznek.
Hogy tudatosan vagy ostobaságból, nem tudom, de nagyon előadta a sértett embert, akinek "muszáj" egy oldalra kerülni Gyurcsánnyal. Volt esélyünk 2014-ben, alakult a kormányváltó hangulat, hiszen már akkor végigtapostak orbánék a társadalom színe-javán.
Egyelőre a nyilvánosság előtt homályban van , mi történt , de , hogy Mesterházy keze nem tiszta, az hótziher.
ómió
@Eladott Ország:Már megint a saját tetves komcsiságotokat hazudnád másra, idiótája!? És már 89. óta!? Nem únod még?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.