Rétvári Bence úgy látja, hogy a baloldalt a koronavírus-járvány harmadik hullámában is csak a pozícióharc, a hatalom és az osztozkodás érdekli, szerinte ezért versenyeznek egymással trágárságban és mondanak egyre durvábbakat a kormányról. A Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában úgy fogalmazott, a baloldalnak semmi sem szent, mivel "lefelé tartó spirálba" kerültek, az európai politikai stílust is lejárató kijelentéseket tesznek, amelyek látszólag ugyan a kormányoldal felé irányulnak, valójában azonban "egymást lökdösik", hogy több listás helyet tudjanak szerezni maguknak a jövő évi választásra. Kiemelte, miközben a kormány azon az állásponton van, hogy"minél több oltást adunk be, annál több életet mentünk", addig a baloldal stratégiája az, hogy minél súlyosabbak a koronavírus-járvány következményei, annál könnyebben ragadhatják meg a hatalmat. Rétvári Bence felidézte, Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta, "Magyarországon sem kínai, sem orosz vakcinával nem lenne szabad oltani".

Forrás: atv.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Buncika,,,, a Bayer nevü szarhalom stílusáról,,ha mondanál valamit...
Nessy
Rétvárí! Nem szoktad nézni a királyi és a Hír tv-t? A parlamentbe ücsörögve figyelsz egyáltalán arra amit mondanak a frakció társaid? Ha valaki kulturáltan szólal meg, ha megpróbálja a tényeket elmondani, ha nem tetsző kérdéseket tesz fel, Ki szokta lekapcsolni a mikrofonjukat, ki bünteti meg milliókra? Ha a kollégáid kiabálnak be sértő szavakat, megbünteti őket a házmesteretek? Nem!
Clavigo
Buncika,,,, a Bayer nevü szarhalom stílusáról,,ha mondanál valamit...
simmering73
Bencus, te olyan hülye vagy, hogy a feketelyuk hozzád képest atomvillanás.
kissé felnőttem
Te meg csak hazugságokat nyeritesz mert emberi szó nálad tán nem is létezett csak a mások alázása leszel te nyomorultaknál is alábbi senki mihelyt orbán letünik ez lesz a jövöd tudj róla
kissé felnőttem
okmányai engedélyei megvoltak akkor kis majom? nem és hatalmi szóval ukász tessék oltani anyádat apádat oltattad? nem na akkor pofa be, osztogass vácon hagymát krumplit orbánnak kövérnek is juttass a parlamentbe ! hátha éheznek mert lesz ám még itt koldusbot.Akkor szólt Gyurcsány és mások is, tudd OKKAL

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.