Az MSZP előválasztási programjának legfontosabb eleme, hogy legyen adómentes a minimálbér és csökkenjen a kis fizetések adója – mondta a szocialisták társelnöke, frakcióvezetője vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Az MSZP szeretné adómentessé tenni a minimálbért

Fotó: pixabay.com

Tóth Bertalan kifejtette, ezzel a két intézkedéssel 2,3 millió olyan ember járna jól, akinek a bruttó keresete jelenleg 321 ezer forintnál kevesebb – jelentette az MTI:

Az MSZP számításai szerint a minimálbér adómentessé tétele 250-300 milliárd forintos forrásból megvalósítható, aminek megvan a fedezete – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott a

"Fidesz-rezsim tizenegy éves kormányzásának eredménye, hogy egy átlagos dolgozó bére alig fedezi a megélhetési költségeket".

Ráadásul a Fidesz a koronavírus-járvány alatt "saját oligarcháit mentette a munkavállalók helyett, így mára megélhetési válság alakult ki" – mondta.

Tóth Bertalan szégyennek nevezte, hogy a magyar minimálbér alacsonyabb mint a cseh, a szlovák, vagy a lengyel.

"És, ami a legdurvább: a magyar minimálbért több mint 30 százalékos különböző adók terhelik"

- hívta fel a figyelmet.

Hangsúlyozta, az MSZP éppen ezért eltörölné a minimálbér 15 százalékos személyi jövedelemadóját (szja), aminek köszönhetően annak összege több mint 25 ezer forinttal emelkedne.

Forrás: MTI

Címlapkép: pixabay.com

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Nemrégiben kiderült, hogy az elképesztő gazdasági csoda ellenére Magyarországnál csak Bulgária áll rosszabbul az egész Európai Unióban, ha a minimálbérről beszélünk. Nemhogy Ausztriát nem sikerült beérni, de már Románia és Szlovákia is bőven lekörözött bennünket. Vagy még arról lehet szó, hogy a brüsszeli bürokraták nem tudnak számolni, és nem akarják elfogadni, hogy Magyarország szárnyal és dübörög, gőzmozdony és zászlóshajó egyben."
cdn.shortpixel.ai/client/q_lossy,ret_img,w_696/https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/12/szeg%C3%A9nyek.png
kolozsvaros.com/rovidek/meltanyos-minimalbert-es-tisztesseges-megelhetest-az-unios-munkavallaloknak/
Ezenkívül a nyugdíjasoknak sem ártana bevezetni a svájci indexálást, és megemelni a gyalázatos 28 500 Ft. nyugdíjminimumot, mert Romániában is több mint duplája! ( Ennél már csak Indiában kevesebb!)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
division
Szerintem meg ez nem jó ötlet, ugyanis ebben az esetben sorba kellene venni a kereseteket, és az alaján sorrendet állítani, ki mennyit fizessen a közösbe, de a tanultságot, végzettséget, értékteremtő munkát, kinek hány diplomája van, stb., mind figyelembe kellene venni. Kiknek az adójából is vannak eltartva azok, akik dolgozni sem akarnak? Azért kedves MSZP, ez nem ennyire fekete-fehér.
Nessy
@rokker33: Az, hogy lopnak, egye fene. legfeljebb a nagyság rend enyhe túlzás.De ez a gyűlölet cunami ez nagyon nem tisztességes. Érdekes, 2010 előtt mennyire tudta az ellenzék jogait pártunk és jelen kormányunk.Vissza is élt vele, meg a népszavazással. Hogy ez ne okozzon gondot nekik, eltöröltek mindent, ami zavarná a hatalmukat és a vele járó osztogatást, fosztogatást. Az Alkotmány helyett Alaptörvény, átalakított választási törvény, meg még a többi. A lebutított, félelembe tartott emberek előtt lehet a megmentő szerepében tetszelegni. ( Platon) Ez ma is igaz, ennyi évezred után.
ómió
Nyilván, hogy mások adóját meg megduplázhassa!
NKF
Én még emlékszem,1995 vagy nem tudom mikor .A Fidesz javaslatot tett a minimálbér emelésére
a komcsik nagyon felháborodtak!Elmennek a francba!Bolsi ivadékok vannak még egy páran!
Őszintén,undorodok tőlük!
Namely
@Szeparepa2: Az igazság az, hogy végig sem olvasom, csak szóltam. Szerintem mások is így vannak ezzel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.