Nem veszi vissza Áder János köztársasági elnök Bálint Péter, a Debreceni Egyetem kirúgott dékánjának állami kitüntetését – közölte az államfő hivatala a 24.hu-val.

Nem veszi vissza a nőket zaklató dékán állami kitüntetését Áder János

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Indoklásként azt írják, hogy a hatályos szabályozás alapján állami kitüntetés visszavonására nincs mód.

Bálint Pétert tavaly mentették fel dékáni posztjáról a Debreceni Egyetemen. Erre egy etikai vizsgálat után került sor, ahol Bálintot elítélték zaklatási ügyben, miután egy női oktatót panaszt emelt ellene.

Ezek után a 24.hu olyan más oktatót és diákot is megszólaltatott, akiket Bálint verbálisan és fizikailag is inzultált, többük arról számolt be, hogy fizikai erejükre, volt szükség, hogy Bálintot megállítsák.

A korábbi dékán a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét 2019-ben épp Áder Jánostól vette át a

“Várkert Bazárban rendezett ünnepségen a magyar irodalomtudomány és a folklórhagyományok kutatása, valamint a roma közösség felzárkóztatási lehetőségeinek vizsgálatával kapcsolatos munkája elismeréseként.”

Forrás: 24.hu

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Bástya Béla Elvtárs
Zaklató?! Szó nem volt zaklatásról!!! Óvatosan a szavakkal, kérem szépen!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
istván irén
Nem meglepő pedofilok drogosok buzik zaklatok feleség verők sorolhatnám ezek nem büntetik a saját fajtájukat
Nyírfa
Bocsánat, a nő mióta ember? Türköknél, kipcsakoknál még tudják, hol van az asszony helye. Például félre ültetve egy diplomáciai tárgyaláson.
Örüljenek az asszonyságok, hogy egyáltalán tanulhatnak, dolgozhatnak, nem volt mindig így, és, ha áder szigorú jánoson múlik, meg a katolikus egyházon, a jövő szebb lesz mint valaha: a falvédőről mosolyoghatunk egy kézműves fakanállal a kezünkben.
vacsi
@Nyírfa: Nagymamám azt mondta, hogy a férfi a család feje - a nő meg a nyaka. A férfi arra fordul, amerre a nő fordítja. És ezt alá is írom.
Nessy
@Nyírfa: Feliratok: A medve nem játék, az asszony nem ember! Pénz számolva, asszony verve jó! Asszony állat nem beszél.
Nyírfa
@Nessy: Apámat egy ismerőse révén meghívta magukhoz egy nagyobb falu tősgyökeres lakója. Miután megterítettek ebédhez, kiderült, hogy egy tányérral kevesebbet tettek az asztalra, és egy székkel is kevesebb állt mellette, mint ahányan voltak a házban.
Apám kérdezte, ki az, aki nem tart velük. A házigazda közölte, náluk az asszony a férje mögött áll az ebéd ideje alatt, kiszolgálja őt, a gyerekeket, és, ha már elköltötték , amit a felesége eléjük tett, és le lett szedve az asztal, akkor az asszony is ehet. Náluk ez a szokás, hagyomány, amit generációról generációra örökítenek.
Jó apám karakán ember volt, felállt, megköszönte , hogy ott lehetett, és távozott. Előtte azért elmondta, hogy miért.
A hatvanas éveket írtuk.
Nyírfa
@vacsi: Magyarán, a nő manipulálja a férjét. És ezt nevezik okosságnak.
Nessy
@Nyírfa: Egyik másik hazánk nagyja is szívesen visszahozná ezt a "hagyományt", törvénybe iktatva.
Nyírfa
@Nessy: Amikor ezt apa elmesélte, nem akartam hinni a fülemnek, hogy ilyesmi előfordulhat. Még gyerek voltam, általános iskolás, meg se fordult a fejemben, hogy nem lehetek egyenlő egy fiúval, vagy bárkivel a világon. Amikor először olvastam arról, hogy a XX. század második felében küzdeni kell a nők egyenjogúságáért, csak néztem ki a fejemből: miért kell küzdeni?
Én nem akartam harcolni azért, ami számomra természetes. Inkább eszerint igyekeztem élni.
vitriol
Mért is venné vissza? fideszéknél ez teljesen rendben van, novák és varga asszonyságok sem akarnak az ilyen abnormális közszereplők ellen fellépni!
namihami
És még merje mondani bárki, hogy az Orbán (Fidesz???-van különbség?) nem játszik mindenféle hangszeren.
Keress bármilyen bűnre, kihágásra, perverzióra példát, elég a Lendvay utca naplóját felütni. Amit ott nem találsz, azt már keresni se érdemes.
Giovanni Alba
@Nessy: ma, 11:39
Bocsánat, hogy megint beleszólok, de az idézetek valójában mára már falusi bon mot-ok. Ma is élő hagyomány, hogy egyes vidékeken van az ember, meg van az asszony (vagy leány), és ebben valójában nincsen semmi sértő. Nem férfi a férfi, hanem ember, vagy siheder, vagy legény, esetleg legényember, aki ha felnő, megemberesedik.
A falvédőn valami olyasmi van, hogy a nő nem ember (ebből a szemszögből ez még igaz is), a sör nem alkohol (hamvába holt magyarázkodási próbálkozás), a medve nem játék (ami viszont teljességgel igaz).
Most még egy kis amatőr fejtegetés. Ott van az úr és az úrinő, de az úriember minden esetben férfi.
Olvassuk a régi történeteket és anekdotákat, mégsem jut eszébe normális embernek, hogy az ezeket tartalmazó könyveket le kellene darálni, pedig olyanok vannak benne, hogy megy két ember a határba, kaszálni készülnek ...pedig egyértelmű a szexizmus, hiszen egyértelműen férfiakról van szó. Na, te gazember, most emberedre akadtál! Itt sem két iskoláslány civakodása az első gondolatom.
Köszönöm, csak ennyit szerettem volna megjegyezni.
(a fej meg a nyak benne van egy mesében, amikor a bolondnak kellett elosztani az ebédet, az egészben sült libát. A fej a királyé, mert ő a fő, a nyak a királynéé, mert ő tartja, támogatja a fejet, lábak, szárnyak a királyfiké, a maradék a bolondé)
Nessy
@Nyírfa: Elismerésem Édesapádnak! Amikor a hatvanas években életempárja unokatestvérét látogattuk meg, náluk ez szerencsére nem volt szokás. De azért kibeszélték a "pesti naccságát" az öregek, amikor egyszer együtt bementünk a falu kocsmájába, és én is kértem egy pohár sört. :-))))) De az évek múlásával elfogadtak. Különösen mikor elmentem a sógornőmnek segíteni a Tsz-be paradicsomot szedni! Meg amikor kiderült, hogy a disznóvágásnál nem okozott problémát a bélpucolás.
Nyírfa
@Nessy: Sokszor nem is tudom, a fater hogyan tudott a markáns kiállásaival épen maradni az ötvenes-hatvanas években. Igaz, a génjeiben volt a politika, olyan diplomatikusan, de félreérthetetlenül tudott fogalmazni, hogy ellenfelei ugyan voltak, de ellenségei alig. Szinte látom magam előtt a jelenetet, ahogyan udvarias mosollyal feláll az asztaltól, megköszöni a vendéglátást, megsimogatja a háziasszony vállát, és azt mondja: Indulok, engem is vár otthon a család. Szeretünk együtt vacsorázni, közben megbeszéljük, kivel mi történt a nap során.

Közben, bocs', nem reagáltam arra, hogy a mai kurzus milyen vehemenciával hozza vissza a feudális mentalitást. Ha jól emlékszem, Boross javaslata volt, hogy minden nő maradhasson otthon gyereket nevelni, aki nem ragaszkodik ahhoz, hogy munkába járjon, viszont ez azzal jár, hogy a férfiak fizetését a többszörösére kell emelni, mert családfenntartók lesznek. És, hogy milyen jól lesz egy nyugodt társadalomban élni, a nők nem fognak rohanni, nem kell annyi bölcsőde, óvoda, viszont mindig meleg ebéd várja a hazatérőket.
Leszavazták, de valójában csak parkolópályára tették az ötletet, ugyanis technikailag akkor még nem tartották kivitelezhetőnek.
NKF
Most ez a divat!Minden nőt zaklattak!Mind önkéntesen szopott,sőt ha érdekük fűzödött hozzá
akkor még inkább!A másik kurvákat,mióta kellett zaklatni?
vacsi
@Nyírfa: Azt hiszem, félreértetted. A nagymamám azt akarta ezzel mondani, hogy ahol a nő normális, ott a férj is az. Ilyen eseteknél engem a férfinál sokkal jobban érdekel, hogy vajon mit mond - vagy tesz - a feleség!
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 11:27
A te férfi élettársadat még senki nem inzultálta?
ómió
@Szeparepa2: Merülj alá az efftársi latrinába, bolsi latrinabúvár szarkupac! Akkor nem fogsz itt külön bűzleni!
Bástya Béla Elvtárs
Zaklató?! Szó nem volt zaklatásról!!! Óvatosan a szavakkal, kérem szépen!
SÍva
Ez a rendszer csak ilyen már. Támogatják a börtöntöltelékeket mert nem elég a komfort szint, holott otthon lehet, hogy a víz nincs bevezetve, fürdő pedig csak egy lavor. Miért is vonnák vissza a kitüntetést ha kiderül, hogy valaki érdemtelen rá? Még a végén megsértődik és olyat mond ami kárt okoz.
SÍva
Minek nekünk különben is köztársasági elnök jó pénzért mikor Magyarország nem köztársaság?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.