Szijjártó Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, hogy az orosz és a kínai állami szervekkel tárgyalt politikai oldalról a vakcinabeszerzésről, a megállapodások üzleti részével egy másodpercet sem foglalkozott. A külügyminiszter szerint a kínai Sinopharm részéről érkezett „jelzés”, hogy egy importőr céggel tudnának megállapodni, ezét nem az állam, hanem egy magáncég szerződött velük.

Szijjártó csak a politikai tárgyalásokat intézte a kínai és az orosz vakcinabeszerzések során, "máshoz nem volt köze"

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Csak a politikai tárgyalásokat bonyolítja, ami ezután történik, ahhoz nincs köze, ismételte többször is Szijjártó Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A beszélgetésből a 444.hu és a 24.hu pár gondolatot emelt ki.

Arra a felvetésre, hogy míg korábban az emberéletek megmentésében mérte a kormány a sikert, azzal szemben most a beadott vakcinák számában, Szijjártó úgy reagált, hogy bántó lenne egyszerűnek minősíteni az összevetést,

"mert egy borzasztó rossz és bonyolult dolog, amit a világjárvány idehozott, de mégis egyszerű a válasz: minél több embert minél hamarabb be tudunk oltani, annál több halálesetet kerülünk el."

Majd a vakcinabeszerzéssel folytatta, a járvány során elhunytakat nem hozta szóba a miniszter.

Azt, hogy mennyire szokványos, vagy nem szokványos, nem tudom megítélni, mert soha korábban oltóanyag-vásárlásról még nem tárgyaltam

- reagálta a kínai Sinopharm beszerzésében közreműködő gyanús magyar cég megjelenésére.

Szijjártó azzal tolta el magától az 55 milliárdos üzlet zavaros hátterű szereplőjét, hogy mind az orosz, mind a kínai vakcinavásárlás esetében a politikai tárgyalásokat intézte.

Az üzleti résszel egy másodpercig nem foglalkozott.

"Azt a versenyt kell megnyerni, ami a vírus és az oltás között zajlik, akit beoltunk, az nagy valószínűséggel a legrosszabbat el fogja kerülni hiszen 80 százalék fölötti hatékonyságról beszélnek a szakemberek a használható oltóanyagok kapcsán – mondta a külügyminiszter. Elmondta azt is, hogy

Magyarországon az OGYÉI és a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakembereinek van meg a joga, a tudása és a felhatalmazása ahhoz, hogy megmondják, melyik oltóanyag használata biztonságos.

Forrás: 444.hu, 24.hu

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Ez már picit úgy hangzik, mintha a bíróságon próbálna mosakodni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kulabombaafityiszre
Szijjártó csak a politikai tárgyalásokat intézte és az alkotmányos költség neki járó részét.
gina
Elfog a hányinger ha rá nézek erre az agytalan vizfej pofájára, minden fidesz miniszter olyan is , bünözők és elmebeteg mocskos alakok, amilyen a külső olyan belül is Rohadó !!!
gina
@Béla333: Bocsánat rossz cikkhez irtam és rossz személynek ,,nem tudom törölni sajnos
desir62
Hazug vagy bazd meg, mindig mást pofáztok, amikor rá kérdez egy újság író.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.