Gyuricza László az önkormányzat bizottságaiból is kirakta a nem kormánypárti tagokat az Átlátszó szerint.

A fideszes polgármester torvénysértő rendeletet fogadhatott el

Fotó: Pixabay

A lap szerint a polgármester olyan szmsz-t, vagyis szervezeti és működési szabályzatot készített és fogadott el március végén, amely súlyosan csorbítja az önkormányzati képviselők véleménynyilvánítási jogait.

A fideszes polgármester, Gyuricza László által március végén elfogadott szervezeti és működési szabályzat módosításáról azt írják:

- az új szmsz tilt minden, előzetesen a polgármester által előre jóvá nem hagyott eszközt, amellyel az üléseken alátámaszthatóak lennének a felszólalások;

- lehetővé teszi, hogy a polgármester akár féléves fizetését is elvegye annak, aki szerinte megsérti az ülés rendjét, „méltóságát”, vagy a város jó hírnevét;

- Gyuricza saját, illetve a jegyző döntésétől tette függővé, hogy megnézhetik-e a képviselők az általa kötött szerződéseket és más iratokat;

- a hivatalba a képviselőknek ezentúl csak hivatali munkaidőben szabad bemenni, de a polgármester, az alpolgármesterek, a jegyző és az aljegyző bármikor bemehet.

Az indoklás szerint erre többek között azért került sor, mert a módosítások hatékonyabbá teszik az önkormányzati munkát. Azt, hogy Gyuricza egyedül, a képviselő-testület nélkül módosíthatta az szmsz-t, a kormány által a járványra hivatkozva kihirdetett vészhelyzet tette lehetővé. A lap szerint a polgármester rendelet elfogadása mellett az önkormányzat bizottságaiból is kirúgta a nem fideszes tagokat.

Forrás: hvg.hu, Átlátszó

Címlapkép:  Youtube/Szilas TV

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Havanagi
Úgy látszik ezek már mindent megtehetnek.Nem lesz jó vége.
Nakivagyok
Tür-vényes lesz az. Éccaka majd a Nagy Vadász azzá teszi visszamenőlegesen ezer évre.
rokker33
És miért nem állnak ki az emberek a kirúgott képviselők mellett?Az ilyen polgármestert azonnal elkell zavarni ez nem normális!
ómió
Csak nem Karigerit próbálta utánozni?
kissé felnőttem
átmentek már diktátora kiskirályokkká a nép meg hagyja ja akkor holnap már még mohobbak lesznek utána ez már nem fokozódik??? aki ezt hagyja azzal lehet csak megtenni pofán kell vágni nem egyet tán aztán ébredeznek .
ómió
@Szeparepa2: Merülj alá a bolsi latrinába, bolsi latrinabúvár szarkupac! Akkor nem fogsz itt külön bűzleni! Na, jó, egy trippelért cserében előtte azért a kurva anyádat még megbaszhatod!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.