A 24.hu birtokába került szerződések tanúsága szerint dől a lé. 

Az Egy a Természettel Nonprofit Kft. nettó öt milliárd forint értékben állapodott meg az Antenna Hungária Zrt.-vel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus rendezvényeihez és kísérő rendezvényeihez kapcsolódó rendezvényszervezési feladatok ellátására. 

Milliárdok mennek el a közpénzből a vadászati kiállításra és az eucharisztikus kongresszusra

Fotó: STRINGER / AFP

Nettó két és fél milliárd forint értékben pedig a Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás rendezvényszervezési feladatainak ellátására. Mindezt úgy, hogy januárban már köttetett egy nettó félmilliárd forintos rendezvényszervezési megbízás a kiállítás kísérő rendezvényeihez kapcsolódóan.

Szijjártó Péter tárcája február végén nettó 3 milliárd 66 millió forintos keresztszerződést kötött, amelynek tárgyához mindössze annyit írtak, hogy Rendezvényszervezési feladatok ellátása a Külgazdasági és Külügyminisztérium számára – II.ütem.

Mivel a dokumentum szerint a teljesítésigazolást Joó István, a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó lebonyolításáért felelős kormánybiztos adhatja ki, és a megbízást is ő szignózta megrendelői oldalról, nyilván erről a rendezvényről van szó. A Planet Budapest fővédnöke Áder János köztársasági elnök, az esemény célkitűzése, hogy

„a visegrádi országokkal együttműködésben hozzájáruljon a fenntartható fejlődési fordulathoz”.

A 24.hu cikke szerint egyelőre annyi tudható, hogy az állam az eucharisztikus kongresszus szervezésére biztosan elkölt nettó 3,5 milliárd forintot (a fennmaradó 1,5 milliárd opció), a vadászati kiállításra pedig elmegy újabb nettó 1,75 milliárd forint. A kísérőrendezvényekre nettó 350 millió forint elköltését vállalta az Egy a Természettel Nonprofit Kft., 150 millió forint pedig igényeik szerint felhasználható. A Planet Budapest egészen biztosan elvisz nettó 2 milliárd 146 millió forintot, opcióként pedig rendelkezésre áll további nettó 919,9 millió forint.

Forrás: 24.hu
Címlapkép: STRINGER / AFP

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Erre a kérdésre sem kapott választ a Jobbik elnöke

.---- Hol van a pénz? (Jakab Péter)
www.facebook.com/jakab.peter.miskolc/videos/2994817470749315
=================
.
Azért is Gyurcsány a hibás, hogy a felcsúti nemzetvezető kenyerén hordozza a keresztépnyek csúfját!
NKF
Orbán 2/3-al azt csinál amit akar!Kitömi lóvéval a sleppjét és kész!Törvényesen csórnak!
Gyurcsány meg hiába rúgózik,kevés mint "Mackó sajtban a brummogás".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.