A reggeli órákban megérkezett a Janssen vakcinája Magyarországra, így már 6 féle vakcinával olthatunk koronavírus ellen – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.

Müller Cecília: már 6 féle oltás van Magyarországon

Fotó: Luis ACOSTA / AFP

Tetőzik a 3. hullám, bizonyos adatoknál már enyhe csökkenés tapasztalható – mondta a tisztifőorvos.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a járvány során nő a vírus fertőzőképessége, a kórokozó oldaláról a közeljövőben nem várható a veszély megszűnése. Ezért fontos a védőoltás, amely úgy nyújt védelmet, hogy az emberi szervezetet kevésbé fogékonnyá teszi a fertőződésre. Ezért óriási a jelentősége annak, hogy megérkezett Magyarországra a Janssen vakcinája, amelyből már egy adag is védettséget nyújt a szervezetnek az oltás után két héttel – mondta Müller Cecília.

Az eddigi magyarországi átoltottság kiemelkedő Európában – tette hozzá a tájékoztatón György István. Az oltási program végrehajtásáért felelős munkacsoport vezetője szerint kétszer annyi magyar élvez immár védettséget, mint az EU legtöbb országában.

Eddig 4 millió 110 ezer fő regisztrált, és a regisztráltak 64 százaléka már megkapta legalább az első adagot a védőoltásból.

György István szerint eddig több mint 800 ezer aktív korú kapta meg az oltóanyagot, de miután több mint 2,5 millióan regisztráltak, jelenleg is 1,3 millió aktív korú vár az oltásra. A pedagógusoknak újabb rendkívüli, soron kívüli oltási programot szerveznek a hétvégén Pfizer-vakcinával.

Forrás: MTI

Címlapkép: AFP

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.