A lap internetes oldala fényképeket közölt az Uzsoki utcai kórház koronavírus részlegéről, és a képek mellett az osztályon dolgozó egyik gyógytornásszal interjút is készíthettek.

Hihetetlen, de bengedték a Forbes netes kiadását az Uzsoki utcai kórház Covid-osztályára

A kép illusztráció. Fotó: Pixabay

Sebestyén László, a fotós és az írást készítő Fekete Emese újságíró, a lap főmunkatársa több alkalommal is együtt dolgozott az interjúalannyal, aki részletesen bemutatta a munkáját és az osztályt.

A fényképeken jól látszódnak a szobák berendezései, többek között a lélegeztető gépek, valamint egy másik gyógytornász, Duska Zsófia és dr. Orosz Mátyás intenzív-terápiás szakorvosjelölt is.

A fotósorozat április elsején, vagyis éppen egy nappal azután készült, hogy 28 szerkesztőség – mások mellett a Media1.hu is – közösen írt nyílt levelet Orbán Viktornak valamint az Operatív Törzsnek, hogy segítsék elő, hogy a média végezhesse a feladatát, azaz tájékoztathassa az olvasókat a kórházakból, mivel vélekedésük szerint a szabad tájékoztatás életeket menthet.

Kérték azt is, hogy az Operatív Törzs válaszoljon az újságírók kérdéseire, és megszólalhassanak az orvosok, ápolók is, akik addig többnyire csak névtelenségbe burkolózva tették ezt meg. A lapok kérését először Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, majd órákon belül Orbán Viktor miniszterelnök is elutasította.

Kovács Zoltán nem sokkal a levél közzététele után így reagált a kérésre:

A kórházakban gyógyítani kell és nem kamerázni. Az operatív törzs minden nap tájékoztatja a nyilvánosságot. A baloldali portálok ennek ellenére kamuhíreket terjesztenek és lejáratják a magyar egészségügyet. A magyar kórházak és az ott dolgozó orvosok és ápolók emberfeletti munkával kiválóan teljesítenek. Hagyják őket dolgozni

Az ügyben Orbán Viktor a közmédia egyik műsorában a következőket mondta:

Nem most van itt az ideje annak, hogy bemenjünk a kórházakba, hogy kamuvideókat, vagy álhíreket gyártsunk

A Forbes egyébként nem volt a nyílt levelet aláíró 28 szerkesztőség között.

Forrás: media1.hu

Címlapkép: Pixabay

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Két gyógytornász és egy szakorvosjelölt a beteg fölött. Ez most orthopédia vagy coid osztály?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok