Polt Péter szerint nem történt jogsértés. 

Kósa feleségének felszámolt cégénél továbbra sincs semmilyen jogsértés Polt Péter szerint

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A legfőbb ügyész nem lát semmi problémát a Kósa Lajos Gyöngyike nevű feleségéhez köthető cég működésével kapcsolatban. Polt leszögezi: a céggel kapcsolatban korábban több feljelentés is érkezett. Volt feljelentés például hivatali vesztegetés, hűtlen kezelés, költségvetési csalás miatt is, de ezeket a különböző nyomozó hatóság mind elutasította.

Az ügyben tehát nem volt vádemelés, és gyanúsított kihallgatására sem került sor.

Emlékeztetőül: a Kósa-cég azért volt ennyire érdekes, mert Fiák István, korábbi tulajdonos 2017-ben az addig üzleti tevékenységet nem végző, ám időközben 139 milliósra feltőkésített céget névértéken, mindössze 6 millió forintért adta el Kósa Lajos feleségének.

Később pedig, amikor Tocó-Pece Kft. ellen végelszámolás indult, a tulajdonosok az eljárás megindulása előtt két hónappal még kivettek a cégből 50 millió forintot.

Forrás: 24.hu

Címlapkép: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Ha problémát találna Polt, másnap nem Poltnak hívnák a főügyészt!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Emmersson71
@nezelodo: Hm...lehet, nem vagy képben a "pletykákkal"? A két hölgy...khm..bizalmas viszonyban van állítólag ;)
Lasosra pedig semmilyen szempontból nem vagyok irigy, még a neve is gáááz :P
folt
Nyilvánvalóan bűncselekmény történt, de Polt Péter, a maffiózók... az ördög ügyvédje, főügyésze szerint nem.

A Fidesz leváltása után Polt Pétert tényleges életfogytiglanra ítélni, mert a Magyarországot kiraboló, a magyar embereket ölő fideszes szervezett bűnöző maffia kormány ÖSSZES bűnét elmismásoló, és ezzel bűnrészesé,bűnsegédé váló főügyésznek BÖRTÖNBEN A HELYE!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.