A filmkészítők semmit sem árulnak el a sajtóban már „Gyurcsány-film” néven emlegetett Budapesten zajló filmforgatásról, de a Telex szeront már forog a film az őszödi beszéd utáni eseményekről. Az Index úgy tudja, egy angol rendezőt bíztak meg a forgatással. Gyurcsány Ferenc Hugh Granttől hallaná az őszödi beszédet.

A most zajló titokzatos filmforgatásról múlt vasárnap tudósított a Telex. Az általuk közzétett felvételeken, melyeket egy ismeretlen személy készített,

egy kiégett autó és egy rendőrségi rohamjármű látható a Magyar Televízió korábbi székhelye előtt, a Szabadság téren.

Február közepén pedig a Telexhez eljutottak olyan információk is, miszerint egy castingcég egy Gyurcsány Ferenchez kötődő filmbe keres szereplőket.

A Demokratikus Koalíció egészséges humorérzékkel reagált a készülő filmről szóló hírekre.

Gyurcsány Ferenc korábban nagyon meggyőzően alakította Hugh Grantet egy videóban, reméljük Hugh Grant viszonozza ezt a szívességet, és ebben a filmben ő alakítja Gyurcsány Ferencet.

– közölte az Indexxel Barkóczi Balázs a DK szóvivője.

Ezután Gyurcsány Ferenc ma egy Facebook-poszttal is jelentkezett, amelyben azt írta:

Hallom, hogy a Fidesznél 800 millióból forgatnak Gyurcsány-mozit 2022-re. A forgatókönyvnek nyilván nem lesz egy igaz mondata se, ezért én csak azt kérem, hogy engem Hugh Grant játsszon el:)

Mondjuk én az orbáni korrupcióról is tudnék egy jó filmet csinálni. Lehetne a címe: “Jackpot – míg a Lőrincék el nem válnak”.

Mit gondoltok?

Hallom, hogy a Fidesznél 800 millióból forgatnak Gyurcsány-mozit 2022-re. A forgatókönyvnek nyilván nem lesz egy igaz...

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2021. április 13., kedd

Forrás: Index.hu,Telex.hu, ATV.hu

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Az összefogás jól tenné -- tekintettel a járványra -- frekventált helyeken levetítenék a Helló diktáror c. filmet
.
----- "Hallo, Diktator" - Orbán, az EU és a jogállamiság
www.youtube.com/watch?v=0qmdfkGM88U&t=1449s
-------------------------------
.
Hadd tudja meg a magyar mit művel a nemzethy szájhős!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gyurka80
@Nyírfa: Azok a fiatalok nem szavaznak a FIDESZ-re akik annyi támogatást kapnak?
Aki Én
@Gyurka80: 12:40...rendben, de esetleg cáfolnád?
Mégis kinek kéne megírni a tolvajlásaikat? A fidesz-médiának?
Ennyire még te sem lehetsz ostoba.

12:42
Nem. Azok pontosan tudják, hogy nincs az a támogatás, ami kompenzálja a lopásokat. Mindig a többszörösét veszik el annak, amit látszólag adnak.
De mondhatom egy buta fideszesnek. Ha nem lennél buta, nem lennél fideszes.
Gyurka80
@Aki Én: Ha a te gyereked is kapna CSOK-ot felújítást 25év alatti szja mentességet stb. akkor te is másképp látnád. Ja neked csak kutyád meg macskád van?!
Gyurka80
@Aki Én: Ezek szerint nincs aki igénybe vegye a kedvezményeket!
Rockxy
"Gyurcsány keményen beszólt..."
annyit ér, mintha lágyan szólt vóna ki.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.