Bár az ország a járványra figyel, történik itt más is. A mélyben „spontán” privatizációs hullámot indítottak, melynek csak egyik eleme, hogy közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokba szerveznek ki olyan „nemzeti kincseket”, mint a Mol és a Richter összesen ezermilliárdos részvénycsomagja, a Gödöllői Királyi Kastély vagy a Hajógyári-sziget egyik fele. Mindez szöges ellentétben áll azzal, amit a kormány a 2010-ben kezdődő Fidesz-korszak elején ígért és tett. Mi a cél? Hogy akkor is hatalmon maradjon, ha a választók többsége „véletlenül” máshova ikszel. Mit tesz ma Orbán Viktor pártja? Szűk két éve még csak annyit bátorkodtunk mondani, hogy korszakhatárhoz értünk, a Fideszt választásokon még meg lehet verni, de a rendszer lényegében leválthatatlan. Az alábbiakból kiderül, hogy mára ennél erősebb mondatok is indokoltak. A kabinet beindította ugyanis a maga „spontán” privatizációs gőzhengerét, épp hosszú távú gazdasági befolyássá szilárdítja a politikai hatalmát. Sőt:...

Forrás: valaszonline.hu
Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Nincs a világon meg egy olyan aljas, öntelt es korrupt kormány mint fideSS-e. Nem elég hogy hagyjak a járványban meghalni a magyarokat a lepusztult egészségügy miatt, de ezt meg fel is használjak arra, hogy zavartalanul rabolhassak le az országot. Remélem sikerül oket leváltanunk jövőre, es oda küldeni ahova valók: BORTONBE.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Nem korrupció van, hanem eltulajdonitás. Az ország eltulajdonitása.Nem lesz Magyarország, hanem csak ők.
tudode
Fjug, lányok nem úgy van az, hogy "békésen átmentik" a cuccot, aztán megbuktatják az új kormányt a kommuniKÁCIÓS gépezetükkel!
.
----- Legalábbis Kardos József fideSS alapító tagként:
.
----- Kardos József Fidesz alapító az új alkotmányról beszélt
www.youtube.com/watch?v=O7qpRB8ejm0
---------------------------------
.
Érdfemes az összefogásnak megfogadni annak a fideSS alapítónak a javaslatát, akinek hasonlóan Hadházy Ákosnak nem fér a tisztességének, szemben a cinkostársakkal!
Béla333
Mégegy gondolat: az ország szárazra lopása nem 2010-ben kezdődött, akkor csak léptéket váltott, felerősödött.
A politikusi lopkodásra, bűnözői segítséggel való meggazdagodásra a rabló privatizáció, az olajszőkítéses ügyek óta nincs a társadalomnak egy erőteljes reakciója.
Birkák vagyunk, azok is maradunk, hogy a szemünk láttára lopják, lopták szét az országunkat és mi újra és újra a tolvajokra szavazunk.
Ha így teszünk, akkor meg felesleges 30 év után rácsodálkozni a világunkra! Ja?! Hogy ezek ilyenek, ezek bűnözők?
Minden kormányon levő csapat bűnözőkkel volt tele, mára "sikerült" a semmittevésünkkel, a birka mentalitásunkkal kinevelnünk azt az "elit"-et, amelyik bevégzi az ország elrablását.
Ez kellett nekünk, megkaptuk!
Néro
Az Ország kisebbik felének nem kell az Ország a többséget meg nem érdekli , hogy kié. így VÉGEREDMÉNY tekintetében mindenki megkapja ami jár neki. Teljes a konszenzus Ha nem így lenne már rég lenne egy új ünnepnap a naptárban. Október 24-i dátummal. Háááá nem ?
Béla333
@kissé felnőttem: 16.55
Így igaz, de ugye ki volt kormányon az elmúlt 30 évben? Az MDF első 4 évét leszámítva az MSZP a csatlósaival és a Fidesz ugyancsak az aktuális lopós partnerrel.
Ha jól számolom hétszer sikerült a már bizonyítottan bűnözőket kormányra juttatni.
Becumizzuk mindig, hogy azért szavazzunk az egyikre, hogy ne a másik legyen, mintha csak ez lenne a választék...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.