A Medián reprezentatív közvélemény-kutatása szerint az egyébként is megosztott magyarokat áprilisra gyakorlatilag teljesen két táborra szakította a kormány járványkezelése.

Orbánéknak bejött a kiemelkedő halálozási számokat elfedő oltasi propaganda

Fotó: pixabay.com

A HVG-nek készített és a 24.hu által is ismertetett felmérésből kiderül, azzal az Orbán-kormány hívei csaknem kétszer elégedettebbek (79), mint az ellenzékiek (40).

Még így is javult a kabinet teljesítményének megítélése.

Ezt Hann Endre, a Medián vezetője azzal magyarázza, hogy

sikeres volt a propaganda, vagyis az, hogy Orbán Viktor már nem a halálozási, hanem az oltási adatokhoz köti a védekezés sikerességét.

A más országokéhoz viszonyított magyar halálozási arányt ugyanis 51 százalék rossznak/nagyon rossznak tartja, az átoltottságot 92 százalék jónak/nagyon jónak.

Forrás: 24.hu

Címlapkép: MTI/Balázs Attila

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro
Hullajó ! Marha egy nép ez az biztos.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
folt
De hát akkor ez azt jelenti, hogy az emberek nagy része hülye!

Egy részük azért, mert becsapható, a másik része azért, mert tudja, hogy mi az igazság, de nem érdekli mert hívő vagy kitartott, a harmadrészük - az ellenzékiek, bizonytalanok - meg csak néznek ki a fejükből és a pofázáson kívül nem tesznek semmit az őrűet ellen.
(én a negyedik hülye táborba tartozom, mielőtt elkezdenéd a kioktatást)
namihami
@Toller Béla: És ami még izgalmasabbá teszi a kormányzati hurráoptimizmust, az az egyszerű tény, hogy még a kormányhű szakemberek is a minimálisan 60-65%-os átoltottságot jelölik meg a közelítőleges biztonság alapfeltételének. Ami, ugyebár kb. 6 (HAT) millió embert jelentene.
Tehát a 2 millió ugyanannyit ér, mint a 3.5 milliós oltottság. Pusztán arra kell, hogy az Orbánhoz erősen kötődő ágazatok (szállodák, turizmus és hasonlók) megnyithatóvá, pénztermelővé, de leginkább államilag támogathatóvá váljanak és válhassanak.
A többi csak a fideszesek parasztvakítása. És bejön neki??? Bejön...
folt
Magyarország eddig "csak" területeket vesztett, de most már a lelkét is kezdi elveszíteni a szabadságával együtt.

Vonatkoztass el. Nézd úgy, hogy a Nő a szabadságot jelképezi, a Férfi pedig a szabadságra vágyó embert: www.youtube.com/watch?v=KWZGAExj-es
folt
Ugye mennyire ősi - a vágy?
Minden egyes mozdulatnak jelentése, jelentősége van!
Szerintem az alkotok sem fogják fel, hogy mennyire tökéleteset alkottak ebből a szempontból.

Ez balett.
Emmersson71
@namihami: Dehooogy! Jönnek a kínaiak és az oroszok...
moareka
Engem nem tud eltántorítani az oltási propaganda attól a ténytől, hogy mennyi az elhunytak száma, és hány család élete megy ezáltal tönkre... Sőt, egy magát valamire adó miniszterelnök naponta emlékezne meg erről... Ergo: valami, vagy valakik itt nem normálisak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.