Dr. Novák Hunor közösségi oldalán reagált Gődényék honlapján közzétett állításokra.

Dr. Novák Hunor: A vírustagadó gődényisták büntetőjogi felelősségük alól csak az adhatna felmentést, ha pszichiátriai vizsgálattal alátámasztanák, hogy mentálisan betegek
Fotó:Youtube

Bejegyzését ennek idézésével kezdi:

Sehol a világon egyetlen intézetben sem izolálták még ezt a vírust a mai napig úgy, hogy az tisztán visszafertőző képes lenne. Ilyen módon természetesen a vírusok léte nem kérdéses, soha nem tagadtuk azt, – de ezt a vírust sem a magyar virológia, sem a világ egyetlen intézete sem tudja fizikálisan felmutatni, tehát csupán egy HOAX, amely számítógépben létezik és így senkire nem jelent veszélyt. 

- azt is hozzáteszi, hogy szó szerint idézte Gődényék honlapjáról. Azt is megjegyzi, hogy a közlemény dr. Tamási József ezoterikus természetgyógyász-orvostól származik, majd kifejti azzal kapcsolatos döbbenetét és felháborodását, hogy

miközben naponta 300 körüli a COVID-os halottak száma, a járvány- és vírustagadó, védőoltásellenes, közveszélyes emberek nem ülnek előzetesben, sőt: a Magyar Orvosi Kamara sem zárta ki sorai közül Tamasi doktort, aki így vígan praktizálhat tovább. Szégyen

Összehasonlításképpen arról is ír, hogy az USA-ban ettől kevesebbért is függesztettek fel egy gyermekgyógyászt, aki hónapok óta nem mehet betegek közelébe, mert közveszélyesnek ítélték a társadalomra.

A vírustagadó gődényisták egy szavát sem lehet komolyan venni, jól látható, hogy a laposföldhívők szintjén mozognak. Büntetőjogi felelősségük alól csak az adhatna felmentést véleményem szerint, ha pszichiátriai vizsgálattal alátámasztanák, hogy súlyos mentális betegséggel küzdenek és nem beszámíthatók gyógyszer nélkül

- ezzel zárta bejegyzését.

A teljes szöveg itt olvasható:

Forrás:Facebook
Címlapkép:Youtube

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
folt
Simán szétfejellek Dr. Novák Hunor.
SOHA ne gondold, hogy oszthatod az észt, Návk Hunor, de tényleg?
ki fasznak ban ennyire ostobán magyaros bóneve?

Polgárháború lesz ennek a vége és én mindenkit levadászok, aki fideszes geci!
A B-közép?
Egyedül kiiktatom az egész bagázst.
Már megrendeltem a fegyvereket hozzá.
Nektek annyi!
folt
Ha a barátaim szerint egy állat vagyok, akkor mi vagyok az ellenségeim szerint?
folt
Külföldi elemzők szerint, Magyarországon hideg polgárháború zajlik.

És újra: "Ha a barátaim szerint egy állat vagyok, akkor mi vagyok az ellenségeim szerint?"
folt
Te tényleg nem érted, Novák Hunor, hogy az oroszoktól és a kínaiaktól nem kell semmi?

Ezt értsd szó szerint: A kínaiaktól meg az oroszoktól nem kell semmi !!!

BARBÁR GECI PRIMITÍV NÉPSÉG AZ ÖSSZES !!!
Pálinkás Pál
újabb megvett patkánnyal bővült a kőr...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.