Egy szakértő most tisztázta a dolgot.

Úgy tűnik, mégis 60 százalékkal halálosabb a brit koronavírus-variáns

Fotó: Pixabay

Korábban nyilvánosságra került az a tény, hogy a koronavírus brit variánsa, amely már hazánkban is a megbetegedések nagy részéért felelős, fertőzőbb ugyan, de nem halálosabb.

A 24.hu írta meg, hogy a KOVIDők Facebook-oldalán nemrég megjelent egy poszt, amiben Dr. Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem járványmatematikai modellező és epidemiológiai elemző munkacsoportjának tagja fejtette ki, miért is pontatlan így a megfogalmazás: bár a kórházba kerültek között tényleg nem magasabb a halálozás, azt is figyelembe kell venni, hogy eleve 60 százalékkal több embert küld kórházba a variáns, aminek mégis az a vége, hogy több ember halálát okozza.

A szakértő szerint egy példán keresztül lehet legjobban elmagyarázni a helyzetet:

ha a az egyik (B) variánssal fertőzöttek közül, tegyük fel, 36%-kal többen kerülnek kórházba, mint a másik (A) variánssal fertőződött betegek közül, és a kórházi kezelésre szorulók között 25%-kal többen haláloznak el a B variánssal fertőződött betegek, mint az A variánssal bekerültek közül, akkor a B variáns összességében 70%-kal halálosabb, mivel 1,25X1,36=1,7. Valójában feltételes valószínűségek vannak a háttérben, de anélkül is érthető.

Forrás: 24.hu

Címlapkép: Pixabay

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
No, a matematika példához vajon hányan szólnak hozzá, a cihológusok közül...?
Sámannus
Főleg akkor halálosabb, ha ötezerrel kevesebb ember foglalkozik a védekezéssel, és betegekkel.
Ez helyett a miniszter kriptafedeleket nyitogat, meg csontokat kavar összevissza, hogy történelmet csinyáljon.
Sámannus
@verőce21: Ezt majd az emberii jogi bíróság előtt is adjátok elő amikor ezt tudtátok és elzavartátok az ápolókat. Senki nem tudja megmagyarázni semmilyen matematikával ,hogyan lehet a védekezők inzultálása mellett eredményesen dolgozni egy járvány csúcsán hazaárúlókám.
verőce21
@Sámannus: Nem szar neked, hogy teljesen elment az eszed?

A 143 itthoni kórházból így is csak 106 db van kijelölve covidos betegek lélegeztetőgépes kezelésére! Látható, hogy nem hiányzik az a 4,6% létszámtöbblet az egészségügyben.
Sámannus
@verőce21: Ez csak neked matematika aki kimarad az onkológiai szűrésről annak nem. Szóval el kéne húzni a bús picsába amíg börtönbe nem mentek ez miatt.
verőce21
@Sámannus: Te teljesen eltévedtél.
Az onkológia még helyileg is el van különülve minden más betegápolástól. Nincs ott ismert létszámprobléma sem...
Sámannus
@verőce21: ezért hoztam fel, mert erre nincs is magyarázat ,miért függesztették fel a szűrést. És most ki van eltévedve?Szerintem itt folyamatos hazaárulás történik.
verőce21
@Sámannus: Kár, hogy a valósághoz semmi köze annak, amit írsz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.