Tavaly decemberben támadt rá egy férfi az élettársa testvérére a tápiószeli családsegítőben – írja a 24.hu.

Iszonyatosan durva verekedés történt egy féltékenységi vita miatt egy családsegítőben – itt a felkavaró videó!
Fotó: Youtube

Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője a 24.hu-nak azt mondta, hogy

a cselekmény előzménye az volt, hogy a nő és a terhelt szakított egymással, a férfi pedig ezt nem tudta feldolgozni. Féltékenységből rátámadt az utcán, majd két ütéssel letörte a nő egyik fogát.

Másnap a volt élettárs a testvérével a helyi családsegítőbe ment,  az elkövető észrevette és követte őket. Itt a férfi és a nő testvére összeszólalkozott az előző napi bántalmazáson, ekkor elkövető nekiugrott a testvérnek és verekedni kezdtek. A balhé során több szék és egy asztal is megrongálódott, s majdnem százezer forintos kár keletkezett.

Nisóczi elmondta még, hogy

a terhelt az első kihallgatásán nem tett panaszt a gyanúsítás ellen, és elismerte, hogy előző nap egyszer megütötte a nőt. Azt is elismerte, hogy dulakodott a családsegítőben, de azt állította, hogy őt támadták meg.

A Nagykátai Járási Ügyészség felfüggesztett börtönt kért a részbeni beismerő vallomást tevő férfira testi sértés kísérlete, garázdaság, rongálás, valamint könnyű testi sértés miatt.

Forrás: 24.hu
Címlapkép: Youtube

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.