A Miskolci Törvényszék pénteken közölte az MTI-vel, hogy a Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést és közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki arra a vádlottra, aki 2020. július 10-én Bekecsen gépkocsijával halálos motorbalesetet okozott.

Legyesbénye polgármestere felfüggesztett börtönbüntetést kaphatott a halálra gázolt fideszes képviselő ügyében
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd 

A bírósági közlemény nem jelöli meg, hogy a baleset sértettje Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő volt, de a politikus azon a napon, ugyanazon a helyszínen vesztette életét közlekedési balesetben. A baleset másik  résztvevője, az autót vezető nő, Legyesbénye független polgármestere volt lapértesülések szerint. A Blikk márciusban írt arról, hogy a lap szerint a tavaly júliusban történt balesetben a Koncz választókerületébe tartozó Legyesbénye polgármesterét találta felelősnek a nyomozás, aki autójával szabálytalanul fordult Bekecs belterületén a motorral szabályosan szemből érkező Koncz elé.

A bíróság azt írja, a megállapított tények szerint a vádlott nő személygépkocsival Szerencs felé haladt; a gépkocsival meg akart fordulni az úton, ezért a jobb oldali útpadkához húzódott és annak érdekében, hogy a mögötte azonos irányba haladó két járműnek – egy személyautónak és egy tehergépkocsinak – elsőbbséget biztosítson, megállt. Amikor mindkét jármű elhaladt az autója mellett, elkezdett balra fordulni annak ellenére, hogy a teherautó a szembe jövő forgalmat teljesen kitakarta előle.

A fordulás időpontjában, ugyanezen az útvonalon, ellentétes irányban közlekedett motorkerékpárjával a sértett férfi mintegy 50 kilométer/órás sebességgel. A sértett vészfékezési féktávolságon belül volt, amikor a vádlott a gépkocsival áthaladt az általa használt forgalmi sávba, csaknem teljes szélességében elfoglalva azt. A sértett vészfékezett, mely miatt a motorkerékpárral felborult és az úttesten csúszva a vádlott autójának ütközött

- áll a bírósági közleményben, hozzátéve: a sértett a baleset következtében a helyszínen életét vesztette.

A bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a vádlottra 1 év 8 hónap szabadságvesztést és 2 év 4 hónap közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki, a szabadságvesztés végrehajtását 2 évre felfüggesztette. A döntés jogerős.

Forrás: MTI
Címlapkép: Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Ahhoz képest, hogy "nem érezte magát vétkesnek"...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.