Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, és tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától első fokú ítéletében a Veszprémi Törvényszék a várpalotai kettős gyilkosság elkövetőjét – közölték a törvényszék honlapján pénteken.

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték a várpalotai kettős gyilkosság elkövetőjét
Fotó:Pixabay

Azt írták: a 42 éves férfinél a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta, továbbá több mint hárommillió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a vádlottat.

A férfi 2018 szeptemberében

a Várpalota melletti Baglyas-szőlőhegyen előbb megfojtotta korábbi élettársát, majd késsel megölte annak gyermekét is. Ezután tettét megpróbálta rablógyilkosságnak beállítani

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint a rendőrök a férfit a bejelentést követő négy órán belül elfogták, őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását.

A Veszprémi Törvényszék elsőfokú ítéletét az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezést jelentett be, így az ügy másodfokon a Győri Ítélőtáblán folytatódik. A bíróság a másodfokú eljárás befejezéséig – vádlotti és védői fellebbezés mellett – fenntartotta a vádlott letartóztatását.

Forrás:MTI
Címlapkép:Pixabay

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.