A KDNP-s honatya – aki a Fidesz kommunikációs igazgatója is – úgy látja, a baloldalnak az a jó, ha az országnak rossz.

Az oltások kapcsán nincsen Magyarországon társadalmi vita, tehát a vakcinák biztonságosságát és hatékonyságát a Gyurcsány Ferenc vezette baloldalon kívül senki nem kérdőjelezi meg – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Hollik István szerint a hazai baloldal továbbra is megkérdőjelezi a keleti vakcinákat

Fotó: Facebook/Hollik István

Hollik István nagyon szomorúnak nevezte, hogy a baloldal csak azért, mert jobban akarja a kormány sikertelenségét, mint a járvány elleni védekezés sikerét, az oltások hatékonyságát is politikai témává tette, hogy elbizonytalanítsa az embereket. Hozzátette, "a mi szerencsétlenségünk", hogy ilyenre még külföldön sincs példa.

A politikus szerint a baloldal már két-három hónapja különböző módszerekkel próbálja elbizonytalanítani az embereket az oltások kapcsán.

Felhívta a figyelmet, hogy Dobrev Klára DK-s európai parlamenti képviselő, Gyurcsány Ferenc felesége nemrégiben az ATV-ben úgy nyilatkozott, hogy még senki nem mondta azt, hogy a keleti vakcinák hatékonyak és biztonságosak. Hollik István szerint ugyanakkor ezeket a vakcinákat már a világ tucatnyi országában használják, és több tízmillió embert oltottak be velük, valamint a magyar gyógyszerfelügyelet is engedélyezte ezeket.

A kommunikációs igazgató szerint azt a következtetést kell levonni, hogy "a baloldal azt gondolja: ha támadja a védekezést és elhúzódik a védekezés, rossz lesz az országnak, akkor jó lesz nekik".

Hozzátette, hogy a "baloldal hatalomvágya felülír mindent, most, a járvány elleni védekezésben még az emberi élet védelmének örök parancsát is".

Kijelentette, ezzel a baloldal éppen a saját szavazóit – vagyis azokat, akik hisznek nekik – veszélyezteti a leginkább.

Kitért arra, hogy ezzel párhuzamosan a nagy gyógyszergyártó vállalatok egymás elleni küzdelme is befolyással van Magyarországra. Ez a küzdelem a politikus szerint különböző cikkekben ölt testet, és ezek a cikkek szintén elbizonytalaníthatnak az egyik vagy a másik vakcinában.

Hozzátette, hogy a magyar baloldali média pedig azokat a cikkeket "szemezgeti ki", amelyek a keleti vakcinákat támadják.

Hollik István arra kérte az embereket, hogy hallgassanak a "tudomány szakembereire", és ne higgyenek a "baloldal oltásellenességének", hiszen az oltás jelenti a megoldást, csak azzal lehet legyőzni a vírust.

Felhívta a figyelmet, hogy mindenkinek regisztrálnia kell az oltásért, és azt javasolta, ha valamilyen oltóanyagot felkínálnak valakinek, akkor azt fogadja el.

Forrás: mti.hu

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Ismét Orbánnak van igaza: "A szórakoztatásról az ellenzék gondoskodik..." :)
Üsmög. Smögent! :)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Figyi, Segglik! Van már valamelyiknek EU engedélye? Be lett már vizsgálva valamelyik?...
Béla333
Nem a baloldal kérdőjelezi meg a megfelelő módon meg nem vizsgált vakcinákat, hanem minden józan gondolkodású ember.
Az a hülye, aki elfogadja, hogy egy futsal miniszter adjon engedélyt egy vírus elleni oltóanyagra.
tudode
Abba kellene hagyni ezt az öregasszonyos acsarkodást, mert
.
----- Egy hét alatt kideríthetnénk, mennyire hatásos a kínai vakcina
24.hu/tudomany/2021/04/17/kinai-vakcina-teszt-oltas-koronavirus/
-----------------------------
.
Annál is inkább, mert vitatott a hatásossága a sunyiban behozott vak chinának, mivel
.
----- Kína beismerte, hogy a vakcinái nem elég hatékonyak, keverni akarja őket
index.hu/kulfold/2021/04/11/kina-vakcina-sinopharm-sinovac-keveres/
------------------------------------
.
Ne járassa le magát ezzel a demagóg, és fia dumával!

.
Nessy
Drága Hollik szócséplő! Jelenleg még a kínai gyártó sem tudja, hogy hány oltásra lenne szükség a hatásossághoz. Más vakcinával is kialakulnak mellékhatások, amit több szakember, több helyen vizsgál, és tud szakmai döntést hozni a hogyan továbbról. A kínai oltás után, van ahol a második után, pár nappal fellépő, néha végzetes megbetegedésről csak akkor tud az ember, ha a környezetében történik.A kormány úgy titkolja a tényeket, mintha atomtitok lenne! És ezzel árt a legtöbbet!
Néro
Meg. Ők is. Van papír vagy csak a Nagy Orr Bán utasítás.
ómió
Az országgyűlési határozati javaslatukat erről máig nem vonták vissza!
tothjani
A Fidesz pedig oltásellenes, hiszen ha valaki regisztrál és pár hét után megkapja az oltást akkor azt elkezdik gyalázni ha vannak még nála idősebbek akik nem kapták meg.
Toller Béla
Épeszű ember, legalább most elkezdi kétségbevonni a kínai vakcinák alkalmasságát. Vag inkább, kezd rájönni a magyar kormány felelőtlen butaságára !
Clavigo
" tudomány szakemberei "...doktor orbán,doktor szijjas...akik bevizsgálták keleti vakcinákat...te köcsög..
solidedge
Csak a hülyék állnak ki a kínai vakcina mellett. Azok meg kik is?
Eladott Ország
Jogosan, mert a mai napi nincs EU/EMA engedélye a kelet vakcináknak, hiába állították, hogy az "csak egy pecsét". Nagy valószínűséggel a kínai vakcinákkal beoltottakat háromszor kell beoltani, mert jelenleg annyit ér csak mint egy szenteltvíz és ki tudja mi lesz a harmadik oltás után. Jöhet a nyugati vakcina?!
kokopelli
@Eladott Ország: ,és ha egy "Mao összese" jár hozzá "ócsó" áron? (;-))
simmering73
Nem a baloldal te nagyon hülye, hanem több ország is jelezte, hogy sok esetben nem mutatható ki immun válasz a beoltottaknál. Tesztelni kell a beoltottakat, hogy meg van e a védettségük. Ez ma itthon 10-20 ezer ft-ba kerül. Amit a delikvens fizethet saját zsebből vagy él úgy tovább, mintha nem kapott volna oltást.
vitriol
A fideszesek agya összezsugorodott, jobbára már csak a jól begyakorolt mondatok jönnek ki belőlük, némelyiknek még ennyi se, az papírról olvassa fel hogy: "oltásellenesmigráncsgyurcsánysoros".
Yoda69
Külföldön arra nincsen példa te szerencsétlen majom, hogy egy ország kormánya polgárai halálán gazdagszik es urizál.
gina
Ekkora barom primitiv csak a fideszben lehet, nem csak a baloldal hanem egy jobb csoport mint az EU és tudosok kérvdőjelezik meg, ki a fene vagy te elmebeteg IQ nulla Hollik? és te ugatsz aljas kis OV pincsikutya, hiába próbálkozol. nem jön be... nagyon fájhat hogy elvesztitek a hitelességeteket az emberek ébredeznek, már kinotokban nem tudtok mit kitalálni patkányok
volvós
@gina: nyugi, ez a hollik egy buzibuzibuzibuzibuzibuzibuzi...
Sámannus
KB ez olyan, mit ha a gőzmozdonyt összehasonlítanád a magnettel. Ez a fajankó csak áskálódik, mert nem áll fel a farka.
Emmersson71
"A KDNP-s honatya – aki a Fidesz kommunikációs igazgatója is – úgy látja, a baloldalnak az a jó, ha az országnak rossz."

Egyrészt, ez hazugság; másrészt pedig a Fidesz-KDNP van kormányon, döntési helyzetben, így tegyenek ŐK arról, hogy ne legyen rossz az országnak!!!
25.000+ és hátrahagyott szerettei nem lájkolják Hollik förtelmes írását!
gina
Te barom olvasd a hivatalos virológusok oldalát és ne ugass baromságokat és úszits te fidesz patkány, itt a legújabb ""Minden vakcina után sok antitest termelődik, a Sinopharmnál a legalacsonyabb a szint egy szerb mérés szerint """ Most mi van te hazug patkány???
kereső
"KDNP-s honatya- aki a fideSS kommunikációs igazgatója." Hm...Akkor most két párt kormányoz koalicióban, vagy valójában egypárt , az állampárt. És csak trükköznek a külön koalivcióval- az állami támogatásért, és hogy "neve" legyen a gyereknek.
Macskaszem
Pityusz te hajasbaba, az igazatok bizonyítására végeztessetek ellenanyag szint mérést reprezentatív mintán minden korosztályból államilag finanszírozva, hogy eloszlassátok a baloldali kételyeket.
Pénz nem lehet akadály, hiszen minden szarra van amire akarjátok.
Nyilván nem meritek meglépni, mert kiderülne, hogy sz@rt vettetek többszörösen túlárazva az ellenőrzött nyugati helyett, ezért inkább felcsavarjátok a sivalkodás gombot, amire Gyurcsány nevét írtátok. Szégyen amit műveltek.
kokopelli
@Eladott Ország: én má megkaptam az első "mainzi torpedót", és a második "lövés" dátuma is meg van!
Egy ismerősöm sem kapott még "slicszemű vakcinát"!...nem is szeretnék! (;-))
tothjani
A Fidesz pedig oltás ellenes hiszen a 38 éves FidSS Kocsis Mátét a héten beoltották de ha egy 48 éves "ellenzéki" polgármestert oltanak be, akkor ordít hogy milyen alapon és elveszi egy 50-60 év közötti embertől a lehetőséget !!
verőce21
Ismét Orbánnak van igaza: "A szórakoztatásról az ellenzék gondoskodik..." :)
Üsmög. Smögent! :)
kishonda
Ez a hülye még az üres papírt is fordítva tartja! Nem csodálom, mert az a pár mm új haj már felélte az alatta levő tápanyagot!
CsipkeRózsa
Most legalább már nem azt hazudja, hogy az ellenzék oltásellenes.
Nessy
@verőce21: Ebből az egész témából már a kormány csinál tragikomédiát a mellébeszéléssel, titkolózással.A külügyér és a miniszterelnök virológiai, járványügyi "szaktudása" alapján történő döntésekkel.
terlasz
Kína Cilike bácsija is gyengének tartja a vakcináik hatásfokát.
Kit hülyítesz Pityu?
kereső
Hollik! Te hülye. Bizonyitsátok be, hogy nem igy van! Van már annyi kétszer oltott mindkét vakcinával, hogy lehet mintát venni- életkorra, súlyra, betegségre... etc. Nem hazudozva mellébeszélni, hanem bizonyitani. hogy mennyire hatékonyak a vakcinák, mennyire védik az embereket a súlyos szövődményektől. Nem elég ám, ha szijjártó mondja, hanem mondják ezt ki hozzáértő szakemberek alapos vizsgálatok, elemzések után.
Aki Én
@verőce21: Szerencsére ritka, hogy valaki annyira ne lásson át a szitán, mint te.
Te elég buta vagy az orbáni propagandához, neked gyártják.
kissé felnőttem
tán a te észjárásodat is segghangszóró szócső hazudozol 24 órában.
folt
A fejlett nyugati országokban (amik nem bírnak akkorát hanyatlani évtizedek óta, hogy mi utolérjük azokat) az ottani hazai bal és jobboldal(!) is megkérdőjelezi a keleti vakcinákat.

Nem tévedett Orbán, amikor azt mondta, hogy a siker a halottak számában mérhető.
Hiába oltod be az egész országot, ha az
folt
EGÉSZ VILÁGON nálunk meg a legtöbben (vagy benne vagyunk az első háromban).
folt
Hollikot sok vérlázító kijelentéséért meg lehetne ütni, de ezért mindenképpen meg kell:
"baloldal hatalomvágya felülír mindent, most, a járvány elleni védekezésben még az emberi élet védelmének örök parancsát is"
Sámannus
Ilyen debilek vettek meg annyi lélegeztetőt, hogy utána nem jutott a védekezésre, majd már csak a hazudozás maradt. Ma letagadják, amit akkor mantráztak, és ma is hazudnak amikor a tesztelést fölöslegesnek tartják, pedig egyetlen módja a járvány lassításának.
Az agresszív támadás az ellenzék ellen a jó intézkedéseket is ellehetetlenítik, ezért teljes mértékben a kormánypropaganda felelőssége a huszonötezer polgártársunk halála. Hágában a helyetek a törvényszék előtt, mert következetes hazudozásotok miatt nem tagadhatjátok le a tömeg gyilkosságot
FLETÓ
@Qqberci: Az AstraZeneca is rendelkezi EU engedéllyel, mégis szar!
Sámannus
@FLETÓ: A bizalomhiány a hatalom kiszámíthatatlansága a kínai és az orosz vakcinánál is ráadásul a bűnözés ott is az egeket veri. Autót sem veszünk attól, akiben nem bízunk.
Mi kis falatka vagyunk és úgy gondolom beetetésnek még elmegyünk, de így is a biztonságunkkal játszunk.
Éppen az A Z a bizonyíték, hogy ott elismerik ha hibáznak, és korrigálnak ha szükséges nyitott demokráciában ez természetes is..
folt
@Sámannus: És a kontaktkutatás, ami nálunk egyszerűen nem létezik.
Az Orbán nem tesz meg mindent ebben az eseteben úgy szól: Orbán semmit nem tesz.

Ez a bűn és nem az ellenzék jogos aggályai a keleti vakcinákkal kapcsolatban.
Annak fényében meg főleg nem, hogy ha akkora erőfeszítéseket tettek volna a nyugati vakcinák beszerzésének ügyében, mint a keleti vakcinák beszerzésében (akár külön utakon is), volna elegendő nyugati vakcina - következésképpen, több ember jelentkezne oltásra.

Orbán gyakorlatilag mindent elcseszett az elejétől fogva. Az első hullámban csak szerencséje volt, mert a gyerekkori kötelező oltások valamiféle védelmet nyújtottak, de aztán a semmittevésnek, a hozzá nem értésnek, a szigorítások nem megfelelő és kései bevezetésének "köszönhetően" berobbant a járvány második és harmadik hulláma.
És még most is elcseszi a qrva foci miatt...

Az a felelős, akié a (telj)hatalom. Ezt nem háríthatja át senkire, bármennyire is erőlteti!
kereső
@Sámannus: Nem "feleslegesnek " tartják a tesztelést, hanem aljas és cinikus módon a "közpénzek herdálásának". A kancellária miniszter szives közlése.Pedig az, hogy a járvány 2.-és 3. hulláma összeért a tesztelések elmaradásának, az azt követő izolációank is nagyban köszönhető. Meg a még november elején megtartott 15 ezres nézőszám előtti meccseknek. De az ellenzék a hibás. Hát persze!
Sámannus
@folt: Jól mondod, a kontakt kutatást úgy hessegették el, hogy a második hullámnál azt mondták, hogy már ennek nincs értelme, mert az emberek nem tudják ki kitől kapta el. De ne felejtsük el, olyan helyeken, ahol az emberek zárt körébe jut, mint a falvak vagy lakótelepek ott fontos, hogy ki merre járt és kivel érintkezett, és kizárólag központilag lenne megszervezhető a vizsgálat. A valóságban ennek a következménye, hogy a lappangó vírus akadálytalanul hatalmasodik el a fertőzöttek szervezetében, ráadásul ők is terjesztik... Itt van a kormány súlyos felelőtlensége.
FLETÓ
@Sámannus: Bizalomhiány sosem volt az AstraZeneva-val szemben! Én ezt előítéletnek gondolom inkább, amit keleti vakcinák ügyében tanúsítanak!
desir62
Holalik Pista, dugd vissza a fejed o1g seggébe.
csipetke
Ez a Hollik vagy magától ennyire debil,vagy onnan nagyon föntről szóltak neki,hogy ezt a f@szságot kell nyomatni ezerrel..
Nekem ahhoz nem kellett se az ellenzék,se senki más,hogy csak az EU által,és nem az orbán által kilóra megvett szakértők véleményére hallgassak vakcina-ügyben.Nyilván más is így van vele,akik nem bíznak a fideszben.Mára több,mint 1 millió adag Pfizer van az országban,de csak a krónikus betegek kapják,elsősorban a ruszki,és főleg a kínait akarják rátukmálni a jónépre,hogy ne rohadjon rájuk,mint a lélegeztető/és horkolásgátlók,aminek a raktározásáért 90 millió közpénzt csengetnek havonta
Sámannus
@FLETÓ: Hívjuk akárminek, az oroszok kedvenc módszere, hogy háborús helyzeteket teremt. Az MTV "szakértője" ezt "békeszünetnek" hívta Magyarul nekünk éberen kell figyelni az orosz szavakat és az orbánét is, mert mindent amit mondanak az ellenkezőjét is jelentheti. Remek szórakozás lehet a nyugdíj pénztár bekebelezése, és a jegybanki hozamuk ellopása, a forint gyengítése a nyugdíjak elértéktelenítése, a gyárak intézmények szétlopása a z egészségügy lerabolása. és még akkor szűkszavúan fogalmaztam Akár egyetlen egynek is az elzavarásuk lenne a következménye, ha a társadalom nem lenne szétzilálva, elsötétítve.a kegyencmédia által.
gina
Ahelyett hogy a dolgukat végeznék, állandóan csak a mocskos vádolással és ellenzékre mutogatással vannak elfoglalva, mocskos egy fidesz banda /// de hiába erölködnek a választók nem hülyék !!!
FLETÓ
@Sámannus: Most inkább koncentráljunk a túlélésre! Ehhez vakcina kell! S nem AstraZeneca!
Sámannus
@FLETÓ: Sajnos a keleti vakcinák több veszélyt hordanak a körülmények miatt a A.Z. Míg a keletiek politikai háttere nem kimondottan bizalomgerjesztő, ha csak a nemzetközi szerepüket tekintjük, a nyugati vakcina minden tekintetben biztonságosabb.Lásd még az amerikaiak óvatosságát amire mi (petya) rácsaptunk
FLETÓ
@Sámannus: Ez feltevés! Ausztria rendelt oroszt! Németország is tárgyal ez ügyben!
Eladott Ország
@FLETÓ: ma, 10:04 ♦ És akkor alkalmazzák ha lesz rá EU/EMA engedély, amely a mai napig nincs meg! Segget nyalni a fidesz székházban kell és nem itt!
Sámannus
@FLETÓ: Nem feltételezés, ha tudjuk olyan ügynökök járnak minden felé akik utasításra várnak. Nem tudjuk mikor mivel bosszulhatják meg. Éppen ma derül ki, hogy az orszok távirányítású bombával robbantották fel a cseh lőszerraktárt. Nem lehetünk olyan naivak, hogy azt gondolják amit mi. A mi érdekünket leszarják az ő céljaik.
folt
"Az oltások kapcsán nincsen Magyarországon társadalmi vita, tehát a vakcinák biztonságosságát ... senki nem kérdőjelezi meg"
Aha

Úgy tűnik Holliknak is a hajában van a - szellemi - ereje, mit Sámsonnak.
Csak az a baj Holliknál, hogy túl kicsi neki a... haja és néhol nincs is, ezért kicsi a szellemi tőkéje is.
csipetke
Egyáltalán,milyen baloldalról pampognak?Az a baloldal már nem létezik,itt ellenzék van.De nekem,és még néhányszázezer embernek nem kellett az ellenzék besegítése,hogy ne bízzunk a kínai,és a ruszki oltóanyagban,és erről kizárólag orbán tehet.Ő,és szíjjártó rohangáltak,nyilatkoztak,és megállapítottak dolgokat a vakcinákkal kapcsolatban. Ha kizárólag szakemberek nyilatkoznak,akkor az emberek elfogadják,amit mondanak.De amikor egy orbán,aki semmihez se ért,megállapítja,hogy a kínai vakcina jó,hát ne csodálkozzanak,hogy normális ember nem bízik benne. Hagyták volna szakemberekre a járvánnyal kapcsolatos kommunikációt,és most nem kéne pofázniuk az ellenzékre.De amikor szíjjártó rohangál,röpköd,mint egy narkós denevér vakcinát venni (háromszoros áron),és ezek ketten ott pózolnak a reptéren a ruszki,és a kínai oltóanyagokkal,hát ne csodálkozzanak,ha nem bízunk bennük. Érdekes,a nyugati vakcinákkal nem pózoltak.
Sámannus
@FLETÓ: Ez derült ki a legutóbbi cseh orosz botrányból és úgy járnak keresztül kassul az oroszok Magyarországon, mint kocsikerék a libafoson nem hogy ellenállnánk, hanem elfordulunk, hogy ne is lássuk mit tesznek. és a magyar diplomácia segíti ezt az ámokfutást.
FLETÓ
@Sámannus: Jó egészséget kívánok neked!
creativehun
Ne ..NE tereljük el a figyelmet ezzel a szánalmas mellébeszéléssel!! Több mint 25 ezren meghaltak a kormány diletteáns,inkompetens járvány kezelése miatt! Ebben nem lehet az ellenzéket belekeverni! A kormány több mint 10 éve 2/3-os többséggel van hatalmon ..ezt még erősítette a különleges jogrendre kapott felhatalmazás amit kicsikartak..és amit kurvára nem arra használnak amire minden országát szerető kormány tenné. Tehát..pofát súlyba..és számoljon el a halál kormány a 25 ezer élettel ami a fidesz kormány lelkén szárad! A többi csak mellébeszélés!
Sámannus
@FLETÓ: Nem csak a ruszkik szaralakok, hanem a ferdeszeműek is. Ahol a szervkerekedelem minden elképzelhetőt felülmúl ne legyenek illúzióik a ferde szeműek még az oroszokat is felülmúlják Már nem csak az országot áruják el, hanem az emberiséget is.
Neked is jó egészséget FLETÓ vegyél fel pelust úgy feküdj le, hogy ha bevizelsz és beszarsz nyugodtan aluggyá.
FLETÓ
@Sámannus: Ne vetítsd ki saját problémádat másra! Nekem nincs félnivalóm!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.