Szökésben volt a magyar férfi, aki itthon több rablást is elkövetett idősekkel vagy fogyatékkal élőkkel szemben.

Németországban fogtak el egy szökésben lévő rablót, a 35 éves férfit többrendbeli minősített rablás bűntette miatt kereste a Budai Központi Kerületi Bíróság és a Nyíregyházi Törvényszék – közölte az MTI a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda police.hu oldalra vasárnap kitett közleménye nyomán.

Németországban kaptak el egy szökésben lévő magyar rablót

Fotó: Illusztráció/police.hu

Azt írták: a férfi által elkövetett rablások áldozatai kizárólag időskorú vagy fogyatékossággal élő emberek voltak. Elfogása után a férfi feltételesen szabadlábra került, de ez idő alatt újabb rablásokat követett el, 2020 végén pedig eltűnt a hatóságok elől.

A bűncselekmények súlyossága miatt a rendőrség kiemelt figyelemmel kezelte a szökésben lévő férfi ügyét, ezért felkutatását a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi és célkörözési főosztálya kezdte meg, amely megállapította, hogy a rabló Németországban rejtőzködik a magyar hatóságok elől.

Felvették a kapcsolatot a német központi célkörözési egységgel és velük együttműködve megtalálták a férfit egy Stuttgart melletti kis településen.

A szökevényt összehangolt akcióban fogta el a német hatóság szerdán, kiadatásáról később döntenek – tették hozzá.

Forrás: mti.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.