Az Euórpai Néppárt elnöke, Donald Tusk keményen bírálta a magyar és a lengyel víruskezelést, amire most meg is érkezett a válasz egyenesen Kovács Zoltántól – jelentette az MTI. 

Kovács Zoltán: az Európai Néppárt elnöke boszorkányüldözésbe kezdett Magyarország ellen

Fotó: MTI/PAP/Adam Warzawa

Donald Tusk korábban azt írta Twitter-oldalán, hogy a koronavírus-járványban „Magyarország és Lengyelország tragikus rekordokat dönt a halálozások és az új esetek számában”. Hozzátette: „Illiberális demokráciák akcióban. Kevesebb szabadságot, de nagyobb biztonságot ígértek. Ígéretüket be is tartották, de csak az első felét.”

Ezt Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kommentálta hétfőn a Kossuth rádióban:

Donald Tusk megnyilakozása a Magyarország és Lengyelország demokratikusan megválasztott kormánya és politikai vezető ereje elleni boszorkányüldözés része.

Kovács Zoltán szerint Donald Tusk az elmúlt években „provokatőri irányba” ment el, és nyilatkozta alapján „nyugodtan lehetne a liberálisok képviselője is”. A politikus szerint Donald Tusk nem átallja politikai célokra felhasználni a járványt, és annak egymással össze nem vethető adatait, ez pedig „mindent elárul az elszántságról és célról”.

Megjegyezte: az első és második hullám eszközeivel nem lehet hatékonyan védekezni a brit mutánssal szemben, az egyetlen megoldás az, ha mindenkit beoltanak.

Ezt a hitet, bizalmat rombolják ezek a megszólalások

– jegyezte meg, hozzátéve, hogy ezt teszi a baloldal is, amely napról napra, vagy akár napon belül is képes magának ellentmondani csak azért, hogy ellentmondjon a kormánynak vagy a kormány intézkedéseinek, és bizonytalanságot keltsen a magyar emberekben. Kovács Zoltán szerint Donald Tusk ezeknek a céloknak a szolgálatába állt.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy Donald Tusk állításával szemben Magyarország a többlethalálozásokat tekintve „valahol az európai átlag alatt” van.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/PAP/Adam Warzawa

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Jujjjjj! Má'megint báncsák a potrohost?De borzasztó...Csinálná a dolgait normálisan,oszt nem lenne baj..Nagyon úgy néz ki,hogy már jóideje kizárólag a saját feje után megy orbán.Hánehogymá virológus,immunológus mondja meg,hogy mi legyen!
Ezzel a járványkezelésből baj lesz,mert korai volt ez a nyitás, De a puhos szeret széllel szemben pisálni.Ma kezdtek a gyerekek az iskolában,óvodában, 2 hét múlva fog kiderülni,hogy jól csinálta-e orbán.Ha mégjobban berobban a járvány,márpedig nagy esély van rá,majd ráfogja az ellenzékre
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Yoda69: Attól, hogy te efftársilag valamire ráhazudod, hogy orosz meg kínai érdekeket képvisel, az attól még nem lesz ám úgy! Nem tudtad? Az, hogy a magyar ember ne betegedjék meg covidban (se) és ehhez tőlük is veszünk vakcinát az elégtelen nyugati miatt, az nem kínai meg orosz érdek, idiótája, hanem magyar! Vagy az elmeosztályról eddig nem látsz el? Kérjél új terápiát! Vagy már menthetetlen vagy?
ómió
@csak úgy...:Rád semmit nem kell hazudni, idiótája! Anélkül is süt rólad a baromság!
kissé felnőttem
kovács ne magyarázzon virus a virusnak kiröhögni való
kokopelli
@csak úgy...: ne bántsd a vén marhát!Neki is élnie kell valamiből,de minek is? Igaz hogy 5-6 sértő (szerinte)
humoros baromsággal el van itt! Én sajnálom őt,de neki is élnie kell! ..inkább vegetálni?...de minek is?...na
mindegy ! (;-))
ómió
@Yoda69: Bolsevik férget láttál a tükörben? És már magadra se ismersz, bolsi szarkupac!? Pedig még másra is próbálod hazudni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.