Az MTI tájékoztatása szerint a Fidesz-KDNP telefonos tájékoztató kampányt indít annak érdekében, hogy a magyar emberek ne higgyenek a baloldal „elbizonytalanító oltásellenes akcióinak” – jelentette be a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn.

Nem tudják elengedni: a Fidesz-KDNP kampányt indít az „oltásellenes baloldallal” szemben
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Hollik István hangsúlyozta: az elmúlt napokban megerősítést nyert, hogy a baloldal nem hajlandó felhagyni az oltásellenes kampánnyal. Véleménye szerint a baloldal továbbra sem vonta vissza azt a parlamenti határozati javaslatot, amellyel ellehetetlenítenék a keleti vakcinák használatát.

Ráadásul politikusaik és a baloldali portálok töretlenül folytatják a vakcinaellenes aknamunkát, csak a módszer változott: a direkt támadást felváltották a sunyi, ravasz elbizonytalanító megszólalások.

– szólt Hollik nyilatkozata. Úgy értékelt: ez rendkívül felelőtlen, hiszen közvetlenül emberi életeket sodornak ezzel veszélybe.

Bejelentette, hogy emiatt a Fidesz-KDNP telefonos tájékoztató kampányt indít annak érdekében, hogy a magyar emberek ne higgyenek a baloldal „elbizonytalanító oltásellenes akcióinak”. Céljuk, hogy mindenki bizalommal fogadja a Magyarországon elérhető vakcinákat.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
NEM ÚNJÁK MÉG??? Ennek a holliknak végleg elment még a maradék esze is!!!
A sunyi, ravasz, elbizonytalanító megszólalások, pont
Gyalázat, amit művelnek!!!:DDD
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Giovanni Alba
Sz. Péter, korlátozottan eszes, cseppet sem szellemes, viszont végtelenül beképzelt nagykorú azonnal rendelje magas (he-he, tényleg egy lakli) színe elé az osztrák nagykövetet, mert a kancellár a hazai ellenzék uszályába kerülve leköti ugyan az orosz vakcina egy nem túl jelentős mennyiségét, de felhasználni csak az EMA engedélye után lehetséges. Hát mi ez az impertinencia? Egy uniós ország egy oltóanyag felhasználását az uniós gyógyszerészeti hatóság engedélyétől teszi függővé? De hát ezt mondja az ellenzék itthon, és ugye ők oltásellenesek, kisfilmjük meg szemfényvesztés.
Ezt jól tudja minden igaz hazafi, még az is, aki bocskorban jár mamusz helyett, és nem is biztos, hogy fi, mert sokkal inkább egy középfajú színmű. Figyelem, még véletlenül sem mondtam azt, hogy meleg, de nem kell neki sütő a popcornhoz.
Clavigo
@Shikari: Te barom,,nem hallottál arról ,hogy a Putris " rendeletileg " qrmányoz ??? Az mondjuk el3g gaz,,hogy hóót hülye mindenhez,,a zabráláson kívűl...te elefantsegg.
namihami
Ez is csupán az eddigi plakátolási és egyéb hasonló célt folytatja. A haverok és a Vezér zsebének tömését.
kissé felnőttem
bohocarcu kiket titulálsz oltás ellenesnek mosasd ki az agyadat és ne a szart keverd mert rád fog égni nagy valog pénzért nézz majd utána mit hozott a két nagymellű szakértőtök mit hozott a két szakértőd pedró meg a vikike. sinophan nem adtak a gyártók melléje leirást teszt akármiket. és képzeld százezrek ollvasták
el a mai tesztek eredményeit a retorikádat meg változtasd meg mig valaki a képedet ki nem sánfázza mindennek van ám határa csak a hazug embert előbb érik el mint a sánta kutyát amiért az emberek odszkodtak az a ti 77 féle ide oda magyarázkodástok következménye aztán kiforditottátok hogy oltásellenesek ez a fő hazugságotok A net megörzi ám keresd vissza és utánna vádaskodj ügyvéd araddal egyetemben .
Nessy
@kissé felnőttem: Már egy plüss kutyánál is hamarabb lehet őket utolérni.
kissé felnőttem
@Nessy: de ami pénzt elloptak már magántulajdonná tették ám

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.