Az ellenzéki szavazók is egyet értenek a Momentum ötletével, miszerint kormányváltás esetén el kellene számoltatni a mostani vezetést – írja a Telex.hu.

A Medián szerint a választók is elszámoltatnák a kormányt a Momentum ötlete alapjánFotó: Pixabay.com

A felmérést a Medián készítette a Momentum megbízásából 2021. április 8 és 10 között, mely idő alatt ezer embert kerestek fel telefonon – írja a Telex.hu.

A Momentum még február végén kamányolt azzal a programmal, miszerint a 2022-es esetleges kormányváltás után három napon belül megkezdenék az úgynevezett "Felcsúti pert", melynek keretein belül elszámoltatnák a jelenleg regnáló vezetést és holdudvarát.

a választások után elindul a Felcsúti Per, Mészáros napokon belül előzetesben lesz

- nyilatkozta Fekete-Győr András a Momentum miniszterelnök-jelöltje.

A Medián azoknak nem tette fel ezt a kérdést, akik úgy azonosították magukat, hogy nem akarnak kormányváltást, így a válaszadók potenciális ellenzékre szavazókat jelentenek.

A felmérésben a válaszadóknak egy ötfokú skálán kellett jelezniük, hogy mennyire értenek egyet a „felcsúti peres” javaslattal. Az összesített eredményt aztán egy százpontos skálára vetítve átlagolták, vagyis az alábbi értékek nem a javaslat százalékos támogatottságát jelzik, hanem hogy összességében mennyire volt népszerű a gondolat egy adott párt szavazóinak körében. A skálán a 0 a teljes egyet nem értést, a 100 a teljes egyetértést jelzi – fogalmaz a lap.

A kérdés az alábbi volt:

Egy párt javaslata szerint 2022-ben, az esetleges kormányváltás után el kellene számoltatni a mostani kormány és a Fidesz vezetőit, és ha indokolt, bíróság elé kellene állítani őket. Egyetért, vagy nem ért egyet ezzel a javaslattal?

A válaszok pártokra lebontva:

az LMP szavazói körében az átlagos érték 95;

a DK szavazói körében 93;

a Jobbik szavazói körében 91;

a Momentum szavazói körében 90;

az MSZP és a Párbeszéd szavazói körében 89;

a párt nélküli, de kormányváltást akaró szavazók körében 87;

az MKKP szavazói között 80.

Forrás: Telex.hu

Címlapkép: Pixabay.com

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Nem a Momentum ötlete alapján, hanem a Momentum fogalmazta meg az egyébként is meglévő elvárást!
Ez egy teljesen észszerű elvárás egy leendő új kormánytól.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
creativehun
@Shikari: Hagyd már ezeket a magyartól idegen szavakat,..hisz te magad sem ismered a jelentésüket csak össze-vissza dogálódzol velük..te ..nagy magyar! magyar ember magyar szavakat használ..nem valami idegen faszságot..Tudod..ez megint egy olyan dolog amit ha más csinálna akkor azionnal kiabálnátok,hogy huuu...hát már magyarul sem tud írni. De mivel ti csináljátok..ez szerintetek így van jól. Tévedtek! Írd azt,hogy kisebbség...persze ..tudjuk..ez sem igaz!
verőce21
Momentum? A fenyegető vezetőjüket már szénné égette Gulyás M. Game over…nektek FeGyőr!

Ez a fegyőr testesíti meg a "minőséget" a ballibcsik oldalán.
Pártvezér, miniszterelnök jelölt…
Lénygében a Gulyás M. interjúval lett egy potenciális miniszterelnök-jelöltből egy politikai nulla.
verőce21
Bukni fogtok Andriska az itt lévő trollocska hordával együtt...!
Nem lesznek választóitok.
verőce21
Bedarálják Momentumot...
Vagy éppen leszalámizzák? Talán leparizerezik...

Az ember nem tudhatja sosem, ilyen igazi szellemi atomerőművek esetében.
rokker33
Miket ígérget a mómentumm.Nem normális ez a Bandi gyerek! Pár nap alatt nem lehet senkit sem letartóztatni ,még egy bizonyított gyilkossági ügy is évekig elhúzódik.Mé szaros lölő és Orbán ezeket reggelire megeszi. A bíróság a bankok az ügyészség a rendőrök meg minden hatóság ,média stb az ő kezükben van. Az ellenzék hiába nyerne 2/3 al még így sem rúghatnának labdába Orbán ellen. És nem azért írom mert ezeknek szurkolok, csak itt nem lesz már semmilyen győzelem az ellenzéki összefogásnak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.