Kedden nyújtották be a parlamentnek a 2021-es költségvetésmódosítást – jelentette a 444.hu.

A kormány a választások előtt még gyorsan módosította a költségvetést, hogy többet költekezhessen
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Pénzügyminisztérium közleményben tudatta, hogy a kormány benyújtotta a parlamentnek a 2021-es költségvetés módosítását. Ezzel a hiánycélt a GDP 2,9 százalékáról 7,5 százalékra emelik – írja a 444.hu.

A jelentés szerint ez a módosítás lehetővé teszi, hogy a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához szükséges források továbbra is maradéktalanul rendelkezésre álljanak. Emellett a lépés „biztosítja az ősszel bejelentett otthonteremtési program fedezetét, de az egészségügy, a családtámogatások és az önkormányzatok forrásait is növeli”.

Ez a Költségvetési Tanács (KT) szerint minden szempontból indokolt, hiszen mint  megállapította: a költségvetés elfogadása óta jelentős gazdasági változások és döntések születtek a koronavírus-járvány következtében.

Ugyanakkor a Költségvetési Tanács ajánlása alapján a Portfolio megjegyezte, hogy a kormány által bemutatott költségvetési bevételi és kiadási főösszegbeli módosítások gyakorlatilag csak 796,5 milliárd forintnyi pénzforgalmi deficitnövelést tennének indokolttá 2288 milliárd forintra, de a kormány mégis 7,5 százalékos deficitcélt tűzött ki, ami valójában 3990 milliárdos pénzforgalmi deficitnek felel meg. És mivel ennek az 1700 milliárdos többletnek a tételeit a kormány nem mutatta be, a Költségvetési Tanács hiányolja is ezeket, és azt kéri, a parlamentnek már mutassa be a kormány.

A Portfolio.hu szerint az 1700 milliárdos többlettel járó költségvetési mozgástér a 2022-es választások előtt kapóra jöhet a kormánynak. A Pénzügyminisztérium szerint a megemelt hiánycéllal biztosítható az államadósság csökkenése is: a 2020 végi 80,4 százalékról az idei év végére várhatóan 79,9 százalékra csökkenhet a GDP-arányos államadósság. A törvényjavaslat 2021-re 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel számol. 

Forrás: 444.hu, Portfolio.hu
Fotó: MTI/Kovács Tamás

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ESCOBAR
Na, de honnan jön a pénz hozzá?! Papíron szép! Valóságban???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ESCOBAR
Na, de honnan jön a pénz hozzá?! Papíron szép! Valóságban???
RonaGyuri
már megint egy tőlem be nem engedett cikk! =))
kissé felnőttem
van olyan hogy pénzjegy nyomda, fedezet nélküli pénz mit gerjeszt ? vagy mit terjeszt INFLÁCIÓT ettől ők jól fognak élni de az ország népe hát ???le van igy is gatyásodva akkor max,: 1928 világ válság
"Elment a kútágas maradt csak a kútja hívasd a tőrvénybe ha tudod Werbőczy " Varga megteheti és ennyi...
Clavigo
Melyik rühes ,százlabú család és kondatagot kell még "kistaférungozni "??? Vagy csak a krumpli adagot akarják felemelni ( kissé) a 80- as iq- ju rajongóiknak ?? Sosem fognak " jól lakni "...(?)
tudode
És a nemzet celebje rendel, és rendel, főKÖNYvelője ugrik, mint a nikkelbolha, miközben visszanyal a fagyi!
.
----- Fideszes fagyi
www.youtube.com/watch?v=c7d437Mppag
--------------------------
.
!!!
Gauntlet
Minek sietnek ennyire? Megy a dömper a közpénzzel?
Vajon milyen hungarófóbiáról beszélnek ők? Ők akik nyíltan a keleti hatalmak mögé álltak! Voltak ők már liberálisok is!
kereső
"Trükkök százai"???- itt már ezrekről beszélünk. 1700 milliárd forint, amelynek sem a forrása, sem a felhasználása nincs nevesitve a költségvetésben. De el lesz költve, az hétszentség.
ómió
Nem kell izgulni, efftársak! A ti 10%-os költségvetési hiányrekordotok nem fog megdőlni!
bence
Csak nem a vesztüket érzik , hogy felgyorsítják a lopást orrba szájba ?! Még mindig van mit ellopni ?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.