Az új rendszer kipróbálására Pécset, Debrecenben, Szegeden, és Budapesten az egyetemi kórházak oltópontjain kerül sor.

György István ma bejelentette, hogy a kormány kísérleti jelleggel kipróbál egy új időpont foglalási rendszert.

Hetvenezer ember, akik a négy orvosi egyetemi városban, Pécsen, Debrecenben, Szegeden, Budapesten vagy környékén laknak, ma SMS-t kapnak, és csütörtök délután négy óráig kell megnézniük azt a honlapot, amelyen regisztrálhatnak oltási időpontért jövő héten hétfőre, keddre és szerdára

– mondta György István, az országos oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs szerdai tájékoztatóján.

Az SMS tartalmazza a honlapcímet és a kódot, amivel jelentkezni lehet, de csak azok tudják használni, akik megkapták az üzenetet. Ha a foglalási rendszer kétnapos kísérleti fázisa befejeződik, csütörtökön értékelik az eredményeket, és amennyiben beválik, minden kórházban alkalmazni fogják az online időpontfoglaló rendszert – tette hozzá.

György István, az oltási munkacsoport vezetője azt kérte, hogy minél többen regisztráljanak és oltassák be magukat. 4,325 millió ember már regisztrált. A regisztráltak kétharmada már túl van az oltáson – tette hozzá.

Most négyféle vakcinaszállítmány érkezett: 68 ezer Moderna-, 248 040 adag Pfizer-, 72 ezer AstraZeneca- és 100 ezer második körös Szputnyik vakcina. Hétvégén 600 ezer Sinopharm-vakcinát várnak. Mindez nagy előrelépést tesz lehetővé. Az utóbbi szállítmányt a háziorvosok és a kórházi oltóponton osztják majd el 300-300 ezer arányban – közölte.

György István szólt arról is, hogy az oltóbuszok is járják a falvakat. Most Szabolcsban vannak, majd Borsodba és Békésbe mennek majd.

Forrás: Index.hu, Portfolio.hu, Origo.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Qrva nagy üzlet lehet a Mao Könnye, ha még mindig ennyire nyomatják...
RonaGyuri
hol lehet fogadni rá - bár úriember biztosra nem fogad -, hogy ezt is elb... ták!! =))
simmering73
Az SMS szövege: "Ha sokan vannak az Ön oltópontján menjen át egy másikra. Belügyminiszter"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.