Csütörtökön a hazánk felett átvonuló hidegfront alakítja időjárásunkat, a napsütést egyre gyakrabban zavarja majd felhősödés és az átvonuló frontot hevesebb záporok, zivatarok, szélerősödés kíséri.

Hidegfront robog át felettünk, ismét zivatarokra lehet számítani

Fotó: pixabay.com

Napsütés a nap első felében inkább a déli megyékben, késő délután északnyugaton lehet. A déli, délnyugati szél napközben nagy területen megélénkül, majd délutántól fokozatosan északnyugatira fordul és mérséklődik. Zivatarok környezetében azonban lehetnek erős, viharos lökések is.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható. Késő estére 5 és 11 fok közé hűl le a levegő.

A hét utolsó napjaiban átmenetileg pár fokkal hidegebb, de szárazabb levegő érkezik fölénk.

Így az ország nagy részén több órás napsütésre számíthatunk, amit az átvonuló gomolyfelhők zavarhatnak ugyan, de komolyabb csapadék sehol sem valószínű. Péntekre ugyan visszaesik a hőmérséklet, de szombattól ismét melegszik az idő, ennek ellenére a hajnali órákban ismét lesznek fagyos vidékek.

A jövő hét elején újabb frontrendszer vonul át felettünk, kiadósabb csapadékkal, ám a hőmérséklet ekkor már nem esik vissza jelentősebb mértékben, és az éjszakák is fagymentesek lesznek.

Forrás: met.hu

Címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.