A miniszterelnök szerint a jövő hét közepén meglesz a négymillió beoltott és új szabályok lépnek életbe. Orbán pénteken reggel a Kossuth rádiónak nyilatkozott.

Erre jogosít fel a védettségi kártya várhatóan a jövő hét közepétől: Orbán meginna már gyorsan egy korsó sört

Fotó: Facebook

Elértük a három és félmillió beoltottat, ezért szombat reggeltől kinyithatnak a vendéglátó egységek teraszai – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában a közpénzekből működtetett hirado.hu szerint.

A kormányfő hozzátette, hogy ő is várja már, hogy egy korsó sört elfogyaszthasson, de a teraszok megnyitásához néhány szabályt módosítani kellett.

Ennek megfelelően a kijárási tilalom szombattól este 11 órakor kezdődik.

A miniszterelnök szerint a jövő hét közepén meglesz a négymillió beoltott és új szabályok lépnek életbe, amikor elérjük ezt az oltottsági szintet. Ekkor – szerda, csütörtök környékén – megnyílik a szolgáltatások széles köre azok előtt , akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.

Látogathatók lesznek

a színházak, a cirkusz, a mozik, az edzőtermek, az uszodák, a közfürdők, a könyvtárak, állatkertek, vidám- és kalandparkok, valamint a sportesemények és kinyithatnak a szállodák és az éttermek belső részei és zenés-táncos rendezvényeket is tarthatnak.

De ezeket a helyeket csak védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni

– mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor közölte: Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint az iskolák újranyitása kapcsán minden a vártnál jóval zökkenőmentesen alakult. A szülők jóval 50 százalék fölött vitték újra az iskolákba óvodákba a gyerekeiket.

A kormányfő arról is szólt, hogy akik már az első vakcinájuk megkapták, rendkívül csekély eséllyel betegednek meg, így a gyereke már biztonságban vannak, hiszen a pedagógusok nagy része már megkapta a az oltást.

Orbán Viktor arra biztatott mindenkit, hogy regisztráljon a vakcinára, és fogadja el azt amit felajánlanak számára, hiszen a lakosság fele már élvezheti jövő héten a beoltottság előnyeit.

„Fontos, hogy az oltásellenesek hangját túlkiabáljuk"

– fogalmazott Orbán Viktor, aki nem érti, hogy miért veszélyezteti a magyarokat a baloldal.

Orbán Viktor elmondta: hamarosan elérünk arra a pontra is, hogy már mindenki be lesz oltva, aki regisztrált, és Magyarországon lesz még kellő számban vakcina, akkor a vakcinákat fel fogják ajánlani a nagyvilágban élő magyarok számára.

Tehát, bárhonnan jöhet majd magyar, hogy megkapja a vakcinát

– mondta a kormányfő.

A miniszterelnök arról is szólt, hogy a 16-18 éves korosztály beoltható Pfizer vakcinával, így el is különítenek számukra annyit, amennyi lehetséges a mostani körülmények között.

Lépésről lépésre indítjuk újra az országot, ehhez pedig az szükséges. hogy a kormány cselekvőképes legyen, éppen ezért szeretnék meghosszabbítani a kormány vészhelyzeti felhatalmazását. De amint erre nem lesz szükség azt vissza fogjuk adni

– mondta a miniszterelnök.

Forrás: hirado.hu

Címlapkép: Facebook

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
"akik már az első vakcinájuk megkapták, rendkívül csekély eséllyel betegednek meg, így a gyereke már biztonságban vannak, hiszen a pedagógusok nagy része már megkapta a az oltást."

Nem az oltott pedagógusok fogják megbetegíteni az oltatlan gyerekeket te nagyonhülye, hanem egymást.

Egyetlen értelmes ember sincs már a környezetedben? Ez van amikor hülyékkel veszed magad körül és senki nem szól az agymenéseidre.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
EgzótiKUS amilyen szemérmes lett az, aki egy időben a halottak számához viszonyította az intézkedéseit,
.
------ Orbán érzékelhetően elengedte, mennyi a fertőzött és a halott
magyarnarancs.hu/publicisztika/orban-erzekelhetoen-elengedte-mennyi-a-fertozott-es-a-halott-237290
.
Miközben ma már kegyeleti okokra, és mindenki másképp számolja, okokra hivatkozással hallgat mint a sír, egy mukkor nem szólva arról, hogy az ellenzék megtette helyette/tük az áldozatok előtti főhajtást!
-------------------------------
.
Arról nem is szólva, hogy a szokásos titkolózás van a korházak covid-osztályai közötti tapasztalatcserében is, "megerősítve a titkolózást militáris korházparancsnokokkal:
.
----- Vírushelyzetben a gyors digitális reakcióképességen múlhat a munka fenntarthatósága
www.telenor.hu/sajto/kozlemeny/virushelyzetben_a_gyors_digitalis_reakciokepessegen_mulhat_a_munka_fenntarthatosaga
.
Miközben észnélkül futhak a pénzünk után!
-----------------------------
.
Nem kellene egyebet tenni, mint felnőttnek nézni a lakosságot, hasonlóan a svéd járványkezeléshez, ahol "csak" ajánlásokat tett a járványügyi hatóság, és ennek ellenére kevesebb áldozattal jár/t a járvány kezelése, mint a felcsúti nemzetvezető militarizált operatív "hősének" az égisze alatt, a szakbarbár szócsövével 10 óra után, nagynehezen, valószínűleg retusált mai fertőzöttségi adatokkal!
----------------------------
.
Hurrá tavasz, sose halunk meg, mert megvéd bennünket a szószátyár nemzetvezető!
Foxley
Egèsz rekesszel azt fetrengjen rèszegen.
Pálinkás Pál
@kereső: felejtsétek már el ezt a "betegség " dumát.. én is csak a gyengébbek kedvéért használom...vírusfertőzésnél az immunrendszer állapota számít..ami általában az öregeknél, meg a betegeknél problémás...csak ezt így hosszú állandóan leírni..de a te kedvedért külön...,azt viszi el a covid, akinek szar az immunrendszere...hívhatod a betegségét cukorbajnak,magas vérnyomásnak, down kórnak...tök mindegy...a lényeg az immunrendszer...ha az eredendően szar, akkor oltogathatod bármivel, nem fog reagálni, és a covid elvisz!!! vírus fertőzésre nincs gyógyszer... a védőoltás csak beindítja az immunválaszt...de ha nincs mit elindítani,akkor bacchatod bármelyik vakcinát...csak ezt így igen gázos lenne kijelenteni, miután befosatták a sok gyengeelméjűt...bőven elég lett volna a veszélyeztetetteket oltani, de akkor nincs akkora profit...kissé nevetséges hogy minden 2600 földlakóra jut 1 covid halott...és bő egy éve megbénítják miatta a bolygót...és akkor mondd azt hogy ennek nem gazdasági,meg politikai oka van!!
Giovanni Alba
Az ördög ugye a részletekben lakozik. Hogyan kívánnak a rendelkezésnek érvényt szerezni? A cirkusz pénztáránál kérik a védettségi kártyát és a személyit is? Milyen alapon kérheti egy jegypénztáros? Vagy a bejáratnál fog állni egy marcona biztonsági őr, és ha nincs igazolvány, nincs belépés? Akkor én meg elkérhetem a hivatalos felhatalmazását, ami alapján igazoltathat? Vagy rendőrt minden vendéglőbe, pincérnek álcázva, aztán a tulajt jól megbüntetve, mert besündörgött az ellenség? És aki valamilyen krónikus betegség miatt nem oltható, akkor ő maradjon otthon azért, mert nem oltható, nem is esett át a fertőzésen, vagy csakis maszkban mehet emberek közé? De hiszen a kötelező maszkviselést még nem oldották fel. És igen, azt mondja a nagyon okos, hogy amikor nálunk már be van oltva minden regisztrált, akkor "akkor a vakcinákat fel fogják ajánlani a nagyvilágban élő magyarok számára.
Tehát, bárhonnan jöhet majd magyar, hogy megkapja a vakcinát"
TAJ-szám és regisztráció nem szükséges? Akkor megint a Magyarországon élő, itt dolgozó és adózó magyar állampolgárok a másod vagy sokad rendűek? Vagy mégsem olyan nagyon fontos a regisztráció? A nagyvilágban élő magyar konkrétan mit jelent? Kettős állampolgár, vagy csak elég egy nyilatkozat a gyökerekről? Hogy is volt a mondás, hogy nem avatkozunk be más országok belügyeibe? Vagy ez most éppen nem belügy? A Magyarországon élő nemzetiségek anyaországainak is eszébe jutott már ez, vagy csak újfent egy elborult, hagymázos képzelődést hallhattunk?
kereső
@Giovanni Alba: Sinopharma lehet regisztrálni a jövő héttől kezdődően. Az érkező Pfizer, Moderna, Astra meg majd megy az "édeseknek"- különösen az ukránoknak, regisztráció nélkül. Hej de sokan fognak jönni tolmáccsal!
Giovanni Alba
@kereső: ma, 11:36
Leszünk annyira nagylelkűek, hogy házhoz visszük. Az oltóbuszok harcra készek, meg majd kiderül, mekkora létszámban élnek nemzettestvéreink Dubaiban és a Maldív szigeteken meg a Bahamákon. Csak Pfizer legyen, meg kerozin a repcsibe.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.