Azt, hogy a koronavírus brit variánsa sokkal veszélyesebb a kismamákra, a kormány is felismerte, ezért március végétől soron kívül kezdték oltani a várandós nőket. Sok kismama esetében viszont túl későn hozták meg ezt a döntést – véli a Telex.hu.

Megható interjút adott a féri, akinek megszületett az egészséges gyermeke, de felesége elhunyt a vírusban – a minisztérium hallgat
Képünk illusztráció (Pixabay)

Arról az operatív törzs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ és az Emmi is hallgat, hogy a koronavírus-járvány óta összesen hány kismama került lélegeztetőgépre, és hányan haltak meg a szövődmények miatt.

Biszak Gábor 35 éves felesége az egyik áldozat, harmadik gyermeküket viszont megmentették az orvosok.

Biszak Gábor 31 hetes várandós felesége, Erika 35 évesen március 17-én került a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájára – tudta meg a Telex.hu. Erika állapota viszont olyan gyorsan romlott, hogy március 18-án az oxigén már nem volt elég, a nőt mesterségesen kezdték lélegeztetni. Közben az orvosok úgy döntöttek, hogy császármetszést végeznek rajta, hogy így mentsék meg a baba és édesanyja életét, de a nő soha nem láthatta kislányát.

Róla Bödőcs Tibor is megható posztban emlékezett meg tegnap.

Március 19-én hajnalban kaptam egy SMS-t, hogy gratulálnak, megszületett Boróka!

- meséli a nő férje.

Kislánya először a koraszülött Covid-osztályra került, ahol a tesztekből kiderült, nem fertőződött meg, ezután a Madarász Viktor utcai Gyermekkórházba szállították át. Erika állapota viszont nem javult, március 22-én ráadásul Gábor is kórházba került, ő is megfertőződött, és fulladni kezdett.

Gábor azt mondja, felesége mindvégig „nagyon jó orvosi stáb" kezében volt.

Ugyanakkor azt láttuk, hogy ez a betegség mindenkinél más. Az orvosoknál sincs százszázalékos infó. Minden nap egy döntés. Mindennap el kell dönteni, melyik irányba induljanak

– fogalmazott a férj.

A háromgyerekes férfi úgy tudja, felesége gyulladásos értékei nagyon rosszak voltak, ezért az orvosok úgy döntöttek, eltávolítják a nő méhét – írja a lap. És bár az értékek a beavatkozás után javultak, nagyszombaton hajnalban azzal hívták fel az orvosok, hogy Erika légzése összeomlott, ezért átszállítják a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinikára, ahol műtüdőre teszik.

Két hét lélegeztetés után került át műtüdőre, amivel ugye csak időt tudnak nyerni a szervezetnek, hogy gyógyuljon, hogy tudjon reagálni a kezelésekre

- mondja Gábor. Tíz nap után az orvosok megpróbálták a nőt visszaállítani a mesterséges lélegeztetésre, de április 16-án, pénteken már azzal hívták Gábort, hogy menjen be elköszönni feleségétől. Ugyanaznap, amikor újszülött kislányát elhozhatta volna a gyermekkórházból.

Telefonáltam nekik, hogy nem biztos, hogy lesz lelkierőm aznap hazavinni Borókát, de aztán a családban arra jutottunk, hogy mégis csak az a jó, ha végre itt van velünk

- meséli a férfi, akivel április 17-én telefonon közölték az orvosok:

Erika elment

Gábor azt meséli, felesége „hihetetlenül szívós” volt, olyan, aki az első terhessége után párban futotta le a félmaratont, és akiről a barátok is meg voltak győződve, hogy ha valaki, akkor ő biztosan le fogja győzni a betegséget, „egészen az utolsó pillanatig nem számítottunk arra, hogy ez bekövetkezhet”.

Bár alapbetegségként Erikánál ízületi gyulladást tüntettek fel, férje szerint feleségének semmilyen alapbetegsége nem volt, hacsak nem már a várandósság is annak számít.

A hivatalos kormányzati oldalon ugyanis egészen április 21-ig egyetlen esetben sem említették az alapbetegségek között a „terhes”, „várandós”, „állapotos” kifejezéseket, tegnap egy 34 éves nő adatai mellett mégis ez szerepelt.

A  Telex rákérdezett a Kormányzati Tájékoztatási Központnál, hogy miért számít alapbetegségnek, ha egyáltalán annak számít a várandósság, választ ezúttal sem kapott a lap.

De sem a minisztérium, sem a Semmelweis Egyetem nem válaszolt kérdéseikre.

Addig most, így a harmadik hullámban, 90-nél tart a Semmelweis Egyetemen a várandós kismamák hospitalizációs száma, és 20 fölötti lélegeztetett esetről és 5 ECMÓ-s esetről tudunk beszámolni. Tehát érezhető, hogy a várandós kismamák egyértelműen veszélyeztetettek 

– fogalmazott Merkely Béla professzor egy műsorban.

A háromgyerekes édesapa összeszedetten, higgadtan beszél az elmúlt időszakról. Arról, hogy az átlag védekezésnél jóval többet tettek azért, hogy ne fertőződjenek meg:

mindketten home office-ban dolgoztak, és kizárólag online vásároltak, ugyanakkor egy kisgyerekes kismamát jóval nehezebb elszeparálni, mint akár az időseket.

Azt mondja, minden, ami egy kicsit is eltereli a gondolatait, az most segít.

De hát még mindig naponta többször rám tör a görcsös zokogás, hogy ami eddig volt, az nincs. Ez az egész folyamatosan csapódik le, mert bárhova nézek, ott van a fotója, vagy a félbehagyott könyve, amit olvasott. De itt van a három gyerek, akik miatt menni kell tovább

- mondta.

Forrás: Telex.hu
Címlapkép: Pixabay (illusztráció)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Csak a címre:-...de orbán boldogan és elégedetten issza a sörét valami teraszon...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.